Alex

Megtiltható az iskolai ebéd lefotózása?

Egy 9 éves kislány napi rendszerességgel lefotózza az iskolában kapott ebédet és kirakja blogjára. Engedélyezték, megtiltották, majd ismét engedélyezték neki.

A skóciai Argyll településen tanuló Martha Payne április végén hozta létre a NeverSeconds blogot. Az egészségtelen és étvágygerjesztőnek nem nevezhető kinézetű ételek fotóihoz rövid értékelés társul. Blogjához megkapta tanárai engedélyét, de azok biztosan nem számítottak arra a népszerűségre, amit elért. A rövid bejegyzéseket felkapták közösségi oldalak, újságok és maga Jamie Oliver is elismerő szavait fejezte ki Twitteren a kezdeményezésért. Gyorsan elérte a százezres látogatószámot és többségük kritikus megjegyzésekkel illette az ételsort, amire már a Lochgilphead Általános Iskola fenntartójának is reagálnia kellett.

Először is közölték, hogy ugyan a képeken csak néhány szelet kiszáradt uborka és magányos salátalevelek árválkodnak, de annyi zöldséget és gyümölcsöt kapnak a gyerekek, amennyit csak akarnak. Ezt követően pedig megjelent egy "goodbye" megjegyzés a blogon, és a kislány közölte, hogy osztályfőnöke kihívta matekóráról az irodájába, és egy újság címadása miatt megtiltotta számára a további ételfotók készítését. Az apa közlése szerint az iskola ugyan támogatná továbbra is Martha tevékenységét, de a helyi közigazgatási hivatal utasításának nem mondhatnak ellent. A fenntartó csupán annyit kívánt kiemelni, hogy az iskolai ételek tökéletesen megfelelnek a nemzeti szabványoknak. Az eljáró intézmény (Argyll and Bute Council) kérdésre sem közölte milyen jogszabályra hivatkozva tiltották meg a fényképezést.


Ennek hatására természetesen minden eddiginél jobban megugrott a blog nézettsége (már hatmillió felett jár), és az internetes vélemények egyöntetűen elítélték az eljárást. Egy az Amateur Photographer fotós szaklapnak nyilatkozó jogász, Charles Swan szerint a tiltás sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. A tiltakozások hatására ismét engedélyezték az ételek fotózását. A tanács elnöke, Roddy McCuish közleményt adott ki, melyben az iskolai fotózásra vonatkozó szabályozás kidolgozását inditványozta és bejelentette, hogy egy találkozót szerveznek a menzai dolgozók, a diákok és a hivatali alkalmazottak részvételével. A konyhán mindenesetre nem boldogok, mivel a negatív sajtóvisszhang miatt állásuk elvesztésétől tartanak.

A fura eset nem egyedi, néhány hete Glasgowban betiltottak a helyi metróban mindenfajta fotózást. Az akár mobiltelefonos jogszabálysértők 1000 fontos pénzbírságot is kaphatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #9
    én meg hozzád lépnék oda és ütnélek úgy pofán, hogy egy hónapig nem tudnál enni csak csövön keresztül...
  • duke #20
    "Nem semmi a kiscsaj.... Már 9 évesen egy szabadságharcos! :)"

    Nem szabadsagharcos, hanem egy mocskos terrorista. Nem tudom mit finomkodnak az amcsik, mar reg guantanamo-n volna helye, az egesz csaladjaval egyutt.
    Ma meg csak par kiszaradt uborka, holnap meg felrobbantja a feherhazat. Amcsik megvizsgalhatnak, hol toltotte ez a kislany a nyariszuneteit, mert lehet terrorista kikepzo taborokba kuldtek a szulei. Gyanus.
  • gombost #3
    Igen. Különösen, hogy a tanárai és a szülei engedélyével történt. Valamint, hogy érettebb megnyilatkozásai vannak, mint a blog.hu sztárjainak.
  • endrev #1
    Nem semmi a kiscsaj.... Már 9 évesen egy szabadságharcos! :)

    Mostantól legyen a neve: Joan Darco!
  • TARTYOM #61
    Mert mi a bajod vele? Ha úgy kapod, hogy virsli és külön mellé a kenyér akkor nem lenne bajod?...
  • torreadorz #49
    Azt meséltem már hogy amikor a TIGÁZ elvitte az órát szakértői vizsgálatra (merthogy a szerelők _utólag_ észrevettek rajta egy légyfingnyi hajszálrepedést a festéken ami csak a fényképezőgépen volt látható 1000x nagyitással szabad szemmel nem, de azért ráfogták hogy csavarhúzóval biztos felfeszitettem az órát WTF...)

    Na szóval hogy nem akarták megengedi hogy bevigyem a fényképezőgépem a szakértői vizsgálatra hogy lefotozzam a saját órám mielőtt szétszedik...

    Szóval végül ügyvédet kellett hivnom és úgy máris megengeddőbé váltak (és persze az órát is jónak találták).
  • brueni #46
    én bele szoktam nézni a gyerek uzsonnájába amit hazahoz. nem csodálkozok rajta, hogy nem eszi meg. felfújt zsemle félbevágva (olyan amiben több a buborék, mint a tészta, bár közületek sokan szerintem csak ezt a fajtát ismerik), benne jó esetben egy késhegynyi kenhető istentudja mi (tán teszkó gazdaságos műanyagmargarin), minden második héten kedden egy halvány barna folt (talán szalámilenyomat), na meg egy olyan vékony szelet uborka, hogy épphogy csak látszik a színe.
    az egész simán elfér az olvasókönyv lapjai között, ott szokta hazahozni a lelkem.
    én még emlékszem az én iskolás uzsonnáimra. annyi szelet kenyeret vehettünk a sárga füles kosárból, amennyit akartunk, megkenve vajjal, lekvárral, kőrözöttel, tojáskrémmel. mi még füles bögrében kaptuk a kakaót hozzá, aminek íze volt.
    a két hónapja vásárolt lidlis paradicsom pedig nem hajlandó megrohadni otthon, annyira tele van műanyaggal.

    szóval minden tiszteletem a kislányé, ő legalább tesz valamit azért, hogy normálisat egyen. sajnos itthon minden támogatást megvonnak, lenyúlnak, így sok helyen még annyit se kapnak a gyerekek mint nálunk. és ez a szégyen, nem pedig, hogy ilyen kezdeményezések vannak...
  • Jozsó #31
    Végig néztem a blogot. Halál komolyan nem értem, hogy mi volt ezen szégyelnivaló. Szerintem nálunk a gyerekek a kezüket összetennék, ha ilyen kaják lennének a suliban.

    Azt nem mondom, hogy hajde egészséges cuccok, de azért az is tiszta, hogy egy mai gyereknek az a "lázadás" ha minél egészségtelenebb ételeket eszik.
  • jAMEsbAUd #26
    Tegyuk hozza, hogy 93.000 fontot gyujtott ossze a kiscsaj... en is menzan nottem fel, de azert ne az legyen mar a kovetendo pelda, mert akkor jarjunk lovaskocsival, ne metroval, mert regen az is jo volt... hihetetlen nagy parasztok vannak itt is sajnos :(
  • Shiny Copperpot #23
    Skócia. Értő olvasás rulez.