Gyurkity Péter

Négymagos LG, újabb Sony Xperia

Az LG brutális okostelefonnal fogná ki a szelet az erős riválisok várható sikeréből, miközben az Xperia család újabb tagjáról rántották le a leplet, hogy még kevesebb meglepetést hagyjanak februárra.

Az LG X3 méreteiből és jellemzőiből kiindulva azt gondolhatjuk, hogy a cég nem bíz semmit a véletlenre és igyekszik maga is egy igazi csúcskategóriás példánnyal előrukkolni, amely nemcsak a hasonló okostelefonok, de akár a táblák rajongóinak érdeklődését is felkeltheti. Erre utal a processzor, valamint a kijelző, hiszen mindkettőből igencsak izmos példányt sikerült beerőszakolni a burkolat alá.

Egyetérthetünk a forrás által tett kijelentéssel, miszerint a tavalyi év az ikermagos okostelefonoké volt, az idei pedig egyre egyértelműbben a négymagos utódok időszaka lesz. Az LG fejlesztése is ebbe a vonalba illeszkedik, hiszen négymagos Tegra 3 chipre épül, amelyet egy 4,7 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontást támogató érintőképernyő egészít ki, 16 GB-os belső tárolóval, NFC támogatással és Android 4.0-val, a HSPA révén elméletileg 21 Mbps-os átviteli sebességet és egyéb finomságokat (Bluetooth 4.0 és WiFi) ígérve. Hátul 8 megapixeles, elől pedig 1,3 megapixeles kamera kapott helyet, a további részleteket várhatóan a februári MWC alatt ismerhetjük majd meg.


LG X3 és Sony Ericsson ST25i Kumquat

A múlt héten mi is írtunk a Sony háza táján kiszivárgott útitervről, az ebben szereplő egyik készülék pedig máris felbukkant egy blogban, legalábbis egyetlen képecske erejéig. Az ST25i Kumquat külsejében a már korábban megismert Nozomira (Xperia S) hajaz, ám a kijelzőn megjelenő nagyobb gombok arra utalnak, hogy ezúttal alacsonyabb felbontással, vagyis némileg olcsóbb érintőképernyővel kell majd beérnünk. Nem meglepő, hiszen ez lesz az áprilisban megjelenő hármas legolcsóbb példánya, állítólag 3,5 hüvelykes kijelzővel, 1 GHz-es ikermagos chippel, valamint egy 5 megapixeles kamerával.

A teljes történetet várhatóan itt is az MWC alatt tárják majd elénk az illetékesek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #25
    Apple Iphone is már egy számítógép volt. Az utána megjelenő összes Apple termék (touch, phone, ipad) az, és az okostelefonok nagy része. Ezek a PDA-kat váltották le. Aki ilyet vesz, az nem csak felefonálásra használja (ha meg igen, akkor egy barom, minek veszi meg?).

    Akinek csak telefonálásra kell telefon, bőségesen választhat (2008 előtti összes telefon, 2008 utániak kb 40%-a is szóba jöhet). Egy Sony w200i is tökéletesen használható, készenléti ideje 1,5 hét, ha beszélsz is, akkor 1 hét. De van sok telefon.
  • duke #24
    Tudom hogy az android is linux, de azt gondoltam, biztos valami speci valtozat, es ugy oldotak meg, hogy nehogy mar a felhasznalonak jo legyen es szabadon valaszthason. De ha az androidos telefonokra fol mennek a sima a linuxok is, az jo.
  • Inquisitor #23
    Miért ne lehetne rátenni Linuxot? Eddigi telefonokra is rámegy Ubuntu. Meg volt pár direkt mobil Linux, Megoo vagy a Nokia Mameo ... és az Android is Linux kernelen megy.
  • duke #22
    "Az LG brutális okostelefonnal fogná ki a szelet"

    Szerintem nyugodtan elhagyhatnak a telefon megnevezest. Ez egyszeruen csak egy hordozhato szamitogep es kesz. En biztos nem azert vennek ilyet, hogy telefonaljak vele. Notebook helyett hasznalnam, mert arra jo, kicsi, eleg nagy a felbontasa, tenyleg hordozhato. (persze nem faszbukra hasznalnam ) Ha fol lehetne ra tenni, egy sima linuxot akkor tok jo lenne.
  • Inquisitor #21
    "de hiába csökken mondjuk 33%-al a méret miközben 4x annyi van belőle"
    A Tegra 3 egy 5, azaz ötmagos procit tartalmaz (már a csúcs verzió), ez úgy működik, hogy a szükséges teljesítmény alapján a 4 magból le tud kapcsolni 1, 2 vagy 3 magot is. Ha még mindig túl sok a teljesítmény a szükségeshez képest, akkor meg szépen átkapcsol az ötödik magra, ami egy sokkal kisebb teljesítményű és fogyasztású rész. Meg gondolom a magok órajelét is több lépcsőben tudja variálni. Így simán fogyaszthat akár kevesebbet is mint egy mai erős egymagos procis telefon. Ez azért elég fejlett energiagazdálkodás szerintem.
  • hammerjoe #20
    Sajnos a 3310-es nem tudja azokat a dolgokat, amikre nagyon sokszor szükségem van. Különben van egy otthon. Sőt! 3410-es is, meg SE T300-as.Ez utóbbi gyakorlatilag elpusztíthatatlan!! (úszott is már!)
  • tomboy013 #19
    Bírom mikor azt hozza fel valaki hogy egy telefonnal telefonálni kell és legyen jó nagy üzemideje mert ez a lényege. Egyrészt nem tudom ki az a barom aki a nap 24 órájában egyet sem alszik és az alatt ne töltődhetne a telefon. Másrészt a mai telefonokkal bárki megengedheti magának hogy kényelmi szempontból megnézhesse az e-mailjeit vagy akár chateljen facebookon az ismerősökkel(ingyen), de akár élvezeti szempontból tudjon lőni 1-2 értelmes fényképet vagy videót ha úgy tartja kedve. Vegyük példának a szexet, én például 2 gyereket akarok majd később de attól függetlenül nem csak 2-szer akarok életembe dugni. Mert a szexnek a szaporodás a valódi értelme mint a mobiltelefonnak a telefonálás. De attól még van egy élvezeti faktora amit miért ne használnánk ki ha már megadatott? =D Kicsit elvont összehasonlítás volt de hátha így érthető a lényeg.
  • freemanone #18
    Volt s5230-am, meg is van róla a véleményem. Összefoglalva: idegörlően lassú. Amíg nincs hozzá net és nincs online folyamat, bírja kb 1,5 hetet, de ha már zenét hallgatsz, akkor ez sem tud többet 2-3 napnál (net nélkül!!) Net + napi 2-3 óra zene mellett 2napot épp hogy kibír.

    Fogj egy mai okostelót, pl SGS II, rakd le az asztalra tisztán GSM módban, net nélkül és simán kijön a 400 óra. A legtöbbet a net és a proci kihasználtság szívja az aksiból. De próbáld ki azt pl, hogy net+gps+zene állandó kijelző on, mert mondjuk kocsiban arról szól a zene, az irányít téged gps-el és a térképhez, meg az A-GPS funkcióhoz folyamatosan megy a net. Garantálom, hogy fél napot se fog bírni!

    Abban viszont egyet értünk, hogy sokkal nagyobb aksikra lenne szükség, vagy sokkal alacsonyabb fogyasztású alkatrészekre.
  • mrlujoak #17
    KHM!

    Kedves moderátorok/szerzők, akármik! Ha már cenzúrázzátok a hozzászólásom, legalább úgy tegyétek, hogy ne tűnjek idiótának a hozzászólásommal... A hírben hibáztok, felhívom a hibára a figyelmet, miszerint nem Nozomi ÉS Xperia S (hiszen a kettő ugyan az) erre a hírben javítjátok, de a hozzászólásom felét egyszerűen törlitek. Teszitek ráadásul ezt úgy, hogy nincs jelzés, hogy belenyúltatok, illetve a maradékot úgy hagyjátok meg, hogy az tök értelmetlen így... Legalább egy KÖSZI - javítjuk illett volna, erre nem. néma cenzúrázásba mentetek át... Ez nem szép! Nagyon nem!!!
  • tucky1 #16
    Na ja fix hőmérsékleten laboratóriumi körülmények között tudja az 500 órát, így megadva az sgs2 meg 400 órát.
    Akinek hosszú üzemidő a szíve vágya, az olcsón összehozhatja most is. Vegyél egy Nokia 3310-est, vegyél hozzá egy nagyobb kapacitású akkumulátort és 1-1,5 hétig bírni fogja.