Gyurkity Péter

Hajlítható kijelző a Nokiától

A gyártó nemcsak első Windows Phone 7 okostelefonjait, valamint az azokat kísérő belépő szintű megoldásokat mutatta be, hanem egy prototípust is, amely hajlítható kijelzőjével helyettesíti a hagyományos gombokat.

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy a cég végre lerántotta a leplet az első újoncokról, amelyekkel megkezdődik az operációs rendszer lecserélése, az új generáció térhódítása. Ezeket S40-változatok kísérték, amelyek a vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak kedveznek, ám a Nokia még egy további, nagyon is érdekes fejlesztésen dolgozik, amely hajlítható kijelzőjével hódítana.

A prototípust szintén a londoni rendezvényen mutatták be, meglehetősen szűkszavúan, a részletekről nem nyilatkozva. A nyilvánosságra hozott videóban viszont jól látható, hogy egy minikonzolra/táblára hasonlító készülékről van szó, amelyen a különböző alkalmazásokat nem gombokkal, nem is érintőképernyőn keresztül, hanem az eszköz, pontosabban a burkolat széleinek hajlításával és ellentétes irányokban történő tekerésével vezérelhetjük, ezt pedig a kijelző azonnal lereagálja. Két kezünkkel, csuklóból végrehajtott mozdulatokkal érhetjük el a zoomolást, valamint a különböző listák görgetését, amely alapvetően új megoldást jelent, ám sajnos egyelőre csak ennyit tudtunk meg, a részleteket homály fedi.


Tapani Jokinen, aki két évvel ezelőtt kezdett el dolgozni az érdekes kütyün, nem volt hajlandó elárulni, hogy a vezérlést pontosan milyen módon valósították meg, mint ahogy arról sem tudott nyilatkozni, hogy a fejlesztés mikor és milyen funkciókban jelenhet majd meg kereskedelmi forgalomban. Felmerült, hogy az újfajta irányítás nagyon hasznos lehet egyes játékoknál, mások pedig azt találgatták, hogy szénszálas megoldásról lehet szó, amely a nanocsövek közötti ellenállás, pontosabban a hajlítgatás következtében ebben előidézett változásokra alapozva működik, azt azonban még az illetékesek sem tudják megjósolni, hogy sikerülhet-e megismételni a multitouch érintőképernyőknél elért sikereket.


Problémát jelenthet a különböző hordozható eszközök érzékenysége, a folyamatos hajlítgatás valószínűleg nem lenne kedvező hatással a készülékek élettartamára - ezek mind olyan kérdések, amelyekre megfelelő választ kell majd adni a fejlesztés következő szakaszában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RAZOR27 #16
    ez vérgáz :D remélem nem kerül piacra soha :D
  • greg971 #15
    Nekem nem kell egyenlőre . A fő ok : akku . El tudom képzelni hol is helyezkedhet el az akku , és a vastagságához képest mekkora teljesítménnyel is rendelkezhet . Komolyabb használat mellett cipeljek magammal egy akkutöltőt hogy óránként töltsem ? Annyi előnye talán van , hogy rá lehet ülni .........
  • hurkaur #14
    Nem, mindketten ordas nagy marhasagokat zagyvaltok ossze.
  • viasz #13
    Mi is jó fejek vagyunk?
    Te meg a Hurka Gyurka vagy?
  • hurkaur #12
    Sippie & viasz = az uj Beavis és Butt-Head
  • viasz #11
    Éljen az iPhone, igaz?
    Na persze több ismerősömnek is karcos a karcmentes iPhone üveg...
    Bár lehet mi értjük félre. A karcmentes lehet azt jelenti, hogy mikor megvesszük, tényleg karcmentes, csak aztán karcolódik :D

    -
    Szerintem ez egy eredeti, mókás ötlet. Tuti divat lesz belőle, ha tömeggyártják. Hajrá, még ilyet!
  • Sippie #10
    Nem, mert nem az Apple jött vele először, így nem lesz DIVAT
  • kvp #9
    Eleg kenyelmetlennek tunik a hasznalata es nem is tul pontos. Latvanyosnak latvanyos, de a touchscreen-hez kepest is bena es a hagyomanyos nyomogombokhoz kepest meg lassu is.

    "Újabb öncélú baromság, mint az érintésérzékeny gombok..."

    Azoknak van haszna, nem kell annyi fizikai gombot tenni a keszulekre, ami egyreszt olcsobba teszi, masreszt kevesebb meghibasodasi lehetoseg van, harmadreszt konnyebb tisztitani oket. A kijelzo mellett levo erinteserzekeny gombok ingyen vannak, mivel az erzekelo folia egyszeruen nagyobb mint a kijelzo, tehat a gombok lenyomasa kepernyon kivuli kattintaskent jon be es akar egy extra touchpad is lehetne ott. Hatranyuk, hogy konnyu oket veletlenul megnyomi, mivel a keszuleket fogo ujjak beloghatnak az erzekeny teruletbe.

    Egyebkent sajat tapasztalatom az, hogy erinteserzekeny billentyuzeten nagysagrendekkel lassabban tudok gepelni mint egy fizikain, meg akkor is ha csak egy telefon kis qwerty gombjairol van szo. Egy ilyen gyurogetos telefon eseten ez meg roszabb lenne, mert a kijelzo allandoan elhajlana az ember ujjai alatt. Viszont gondoljunk bele milyen poen lenne ezzel a gyurogetos interface-el gepelni, talan meg az egygombos morse kod is gyorsabb lenne... :-)
  • orbano #8
    Ok, hajlítható. És ez miért is jó? Újabb öncélú baromság, mint az érintésérzékeny gombok...
  • hurkaur #7
    es?