Napi Online

Az Android is jelentéseket küld gazdájáról

A Wall Street Journal állítása szerint nem csupán adatokat gyűjtenek és rögzítenek gazdájuk mozgásáról az iPhone-ok, illetve az Android szoftvert használó okostelefonok, hanem jelentenek is róluk az Apple-nek és a Google-nek.

Az Apple iPhone-jai és a Google Android operációs rendszerét futtató okostelefonok rendszeresen információkat küldenek a két cégnek helyzetükről, amiből kirajzolódik tulajdonosuk mozgása - állítja a Wall Street Journal a rendelkezésére álló adatok és dokumentumok elemzése alapján. Ez súlyosabb vád, mint ami tegnap látott napvilágot: két programozó arról számolt be, hogy az iPhone-ok egy külön fájlban rögzítik mozgásukat - vélhetően a mobilhálózatok átjátszó állomásainak háromszögelésével -, ami azután letöltődik minden olyan számítógépre, amellyel a telefont szinkronizálják.

Az adatgyűjtés célja mindkét cég esetén az, hogy adatbázist építsenek a mobilozók helyzetéhez igazodó hirdetések értékesítéséhez. A Gartner informatikai piackutató cég szerint az éttermek, bárok, szállodák, áruházak összesen 2,9 milliárd dollárt költenek olyan reklámokra, hogy amelyekkel kifejezetten a környezetükben tartózkodókat próbálják becsalogatni helyiségeikbe, és ez a piac 8,3 milliárdosra nőhet 2014-re. A cégek környékén lévők mobiltelefonjaira eljuttatott üzenetek kiváló lehetőséget ígérnek a vevő-, vendégcsalogatásra.

Samy Kamker biztonsági szakértő szerint a HTC androidos telefonjai néhány másodpercenként rögzítik helyzetüket, és óránként néhány alkalommal elküldik ezt a Google-nek. A jelentésekhez csatolják a közelben lévő Wi-Fi-hálózatokat azonosító adatokat, illetve a jelentést küldő telefon egyedi azonosítóját. A Google nem kommentálta Kamker kutatási eredményeit, ugyanakkor az elmúlt évig hasonló Wi-Fi-adatokat gyűjtött azokkal az autóival, amelyek segítségével a világ minden városáról fényképes térképet készített. Ez utóbbit akkor hagyta abba, amikor szándékától függetlenül e-mail-címek, jelszavak és más személyes adatok is lecsorogtak adatbázisába a Wi-Fi-rendszerekből.

Az Apple esetenként gyűjt a helymeghatározással kapcsolatos adatokat - köztük GPS-koordinátákat, az iPhone-felhasználók környezetében lévő Wi-Fi-hálózatokkal kapcsolatos információkat -, és ezeket minden 12 órában továbbítja saját magához - ismerte el a cég parlamenti képviselők kérdésére válaszolva tavaly. Ennél többet azonban most sem árult el. A két neves számítástechnikai cég jelentésgyűjtése csak követi a WSJ egyik tavalyi cikkében megjelent információt, amely szerint néhány népszerű okostelefon még ennél is agresszívebben jelentget tulajdonosáról. Egyes esetekben előfordul, hogy az adatokat kiadják harmadik személyeknek, amelyek kilétéről a mobilos még csak nem is tud.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Armagedown #16
    Nem tudjátok hogy a Samsung által fejlesztett rendszer , a Bada kémkedik-e ?
  • speedyx86 #15
    No, azért egy apró különbség van:
    Az iPhone esetében az EULA-ba eldugva, apró betűvel szerepel, hogy ha akarod, ha nem, elküldöd az adatokat az Apple-nek és kész.
    Az Android esetében, amikor először bekapcsolod a telefont, megkérdezi, hogy elküldöd-e ezeket az adatokat, vagy nem.
    Azért ez nagyon nem ugyanaz.
  • torzsvendeg #14
    okostelefon = buta tulajdonos
    buta telefon = okos tulajdonos
  • lordmorden #13
    Ne cska a pénz szemszögéből nézzük a dolgot...ez etikátlan! becstelen egy banda, az a magánéletünk, hogy hova mászkálunk, mit csinálunk, és erre elseftelik meg kiadják bárkinek. midnenhol ez megy, rengeteg adat gyűjtés és figyelnek mindenhol. nem véletlen nem használok google vagy apple terméket, facebookot és társait; meg kellene védenünk a magánéletünk. Skynet85-nek igaza van... mit is várunk tőlük?
  • Tetsuo #12
    Mert attol nem lesz nagyobb bevetele egyik multinak sem. Ezert.
  • pasi29uk #11
    Vajon az intelligens TVk mit fognak pletykálni a gyártóval...?

    Amúgy ha már ilyen okosak a "telcsik" meg nagyazinternyet miért nem a rendőrségre küldik az infót ha ellopják őket?
  • zserrbo #10
    Szívemből szóltál!
  • Szefmester #9
    A másik hírben alaposan ki lett tárgyalva a google kémkedése is.. sztem az SG pont amiatt csinált róla egy külön cikket. De szerintem feleslegesen :P
  • nlght #8
    hol van ilyenkor egy szimpatikus sznob akivel lehet vitatkozni? :D
  • opeca #7
    Itt nem az a lényeg hogy zavar-e vagy sem. Hanem, hogy törvényes-e vagy sem.

    Meg aztán már jó lenne leszokni erről az "én amúgy is a milliomodik egyszeri ember vagyok, tehát kinek fontosak az adataim" dologról, mert már évtizedek óta a közemberek adataiból lehet a legnagyobb és legértékesebb adatbázisokat összeállítani.