Gyurkity Péter

Mindenhol átveszi a vezetést az Android

Miközben Steve Jobs saját cége kitűnő eredményeit ismertette, két külön felmérés is megjelent a tengerentúli piacról, ezek pedig az Android előnyére mutatnak rá. A tábláknál csak évek múlva változik a helyzet.

Mi is beszámoltunk a napokban az Apple fontos bejelentéseiről, az iPad 2, valamint az iOS 4.3 megjelenéséről, illetve arról, hogy Steve Jobs a vállalat jelentős eredményeiről beszélt saját rendezvényükön - 100 millió leszállított iPhone, 15 millió eladott iPad, valamint 200 millió regisztrált felhasználó és 100 millió letöltött e-könyv az iBooks rendszerén keresztül. Ezalatt azonban az Android folyamatosan tör előre, ez pedig lassan mindenki által unalomig ismert tény lesz.


A comScore adatai szerint egy év alatt drasztikusan módosultak az erőviszonyok az amerikai okostelefon-piacon, hiszen míg 2010 januárjában a RIM vezetett 44 százalékkal, az Apple 25 százalékkal követte őt, míg az Android alig 7,1 százalékkal volt kénytelen megelégedni, addig most már ez utóbbi vezet 31 százalékkal, a RIM a második 30 százalékkal, míg az Apple stagnál a 25 százalék körüli eredményével.

A Nielsen a maga részéről az okostelefon operációs rendszerek erőviszonyát mérte fel, itt pedig arra jutottak, hogy januárra az Android vette át a vezetést 29 százalékkal, míg a RIM és az Apple 27-27 százalékkal holtversenyben állt a második helyen. Az egyes gyártókat külön-külön szerepeltetve természetesen már egészen más a helyzet, hiszen itt toronymagasan vezet ez a két cég, míg a HTC 12 százalékkal követi őket.


Nem véletlen, hogy egyes források szerint a Blackberry Messenger hamarosan megjelenhet mind az Android, mind pedig az iOS szoftvert használó készülékeken, a RIM ugyanis arra készül, hogy megnyissa a rendszert, kompatibilissé tegye azt a riválisok megoldásaival. Ezzel többek között az olyan rendkívül népszerű azonnali üzenetküldő alkalmazásokat szeretnék visszaszorítani, mint a WhatsApp, amely egyébként szintén a cég saját szoftverén alapul. A hírek egyelőre arról szólnak, hogy Android alatt lenne elérhető a program még idén, ám nagyon valószínű, hogy nem állnának meg itt, és az iOS alatt is megjelenik majd a program.

Ami pedig a tábla PC-k piacát illeti, a friss előrejelzések szerint itt is arra számíthatunk, hogy az Android mindent visz majd, legalábbis néhány éven belül, amikor a helyzet megérik erre. 2014-re ez a szegmens már 68 milliárd dolláros forgalmat bonyolíthat le, a Google szoftvere pedig 40 százalékos részesedést kaparinthat meg, mivel egyre több gyártó alkalmazza majd azt saját készülékein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pretorian #37
    "A nokiának van egy-két extra dolga mi miatt érdemes azt venni: pl ingyen navigáció, hívó nevének a kimondása, stb.."

    Wow, na és ezek közül melyik nincs Androidra?

    Az "Apple találta fel az érintőképernyős telefont és azóta mindenki őket kopizza" kaliberű, az ehhez hasonló cikkek kommentszekciójában előforduló hülyeségekhez meg annyit, hogy nemhogy az első touchscreen-es készüléket sem az Apple hozta ki, de még az efféle készülékekre jellemző UI alapjait is az LG fektette le anno.
  • FZoleee #36
    ingyenes, tényleg nem számol fel senki semmilyen költséget :)
  • zsabi #35
    "Az egyes gyártókat külön-külön szerepeltetve természetesen már egészen más a helyzet, hiszen itt toronymagasan vezet ez a két cég, míg a HTC 12 százalékkal követi őket. "
    A grafikon alapján a HTC több mint 19%-os részesedést birtokol. Ebből hogyan lett 12?

    Én korábban csak Nokia telefont használtam. Aztán jött egy S60-as oprendszerű, és nagyot csalódtam. Kétségtelen, hogy a Nokia telefonjai a legtartósabbak közé tartoznak, de ez ma, amikor sokan 1-2 évente új telefont vesznek, már nem olyan fontos szempont. Ma már többet ér a sokrétű használhatóság és a rengeteg ingyenes szoftver. Szoftverből az Alma ma még jobban áll az Androidnál, de folyamatosan csökken a különbség. És ne feledjük, hogy az iOS kínálata sokkal erősebben cenzúrázott, mint a Google piac. Ezt pedig a felhasználók jó része nem kedveli.
  • blasko1990 #34
    mindenki azt hasznal amit akar , aki Mac and iOS-t hasznal s ert hozza , az tudja mi a kulonbseg... szerintem csak onnantol erdemes hasznalni iPhone-t ha Mac-n dolgozol mert kulonben nem fogod tudni teljesen kihasznalni , aki meg csak azert vesz iPhonet mert iPhone az vessen magara... bocs az ekezetek miatt de konyvtarban vagyok s itt US billek vannak..angolul meg nem mindenki ertene..
    nem Mac-n vagyok mielott valaki elkezdene szidni h US keyboard , Linux :D
  • bigjoe #33
    sanyicks:: Fórumokat bújtam mert nem akartam elhinni, hogy ezt sem tudja a telefonom és azt írják, hogy a google egyszerűen) nem implementálta.. Mert az a cél, hogy folyamatosan be legyen kapcsolva... Kb már egy 5000 Ft-os teló HW-je is tudja.

    FZoleee: Ingyenes? Mert nekem is van a Htc Desire-n, de nem ingyenes..
  • FZoleee #32
    nekem is van ingyen navigációm androidon, csak meg kell találni hozzá a megfelelő szoftvert és térképeket hozzá :D
  • sanyicks #31
    "- Tudtommal az Android nem tud kikapcsolt állapotban ébreszteni, illetve nem lehet a notes-eket szinkronizálni."

    Ezt nem az androidnak kell tudnia, hanem a telefon hw-jének... mert akkor ezek szerint a win xp sem tud standbyból időre indulni... aztán még is tudott anno alaplapcserénél :D
  • bigjoe #30
    A symbian még mindig jobb mint az IOS illetve az Android. Legalább is néhány szempontból. Ha nem is jobb legalább kiforrottabb.

    - IOS pl nem tudja az sms státuszt, és a szigorú policy miatt jó néhány alkalmazás nem telepíthető ha nincs jail brake-elve (call filter, stb)..

    - Tudtommal az Android nem tud kikapcsolt állapotban ébreszteni, illetve nem lehet a notes-eket szinkronizálni.

    A szövegbevitelnél az a symbian-nél van balra jobbra nyíl ami sokszor jól jön, ha később veszem észre az elgépelést..

    A nokiának van egy-két extra dolga mi miatt érdemes azt venni: pl ingyen navigáció, hívó nevének a kimondása, stb..
  • fergusonpapa #29
    ja igy más. ;)
  • zola2000 #28
    nem azt mondtam, hogy most jó a symbian, mert most nemtudom milyen, azt mondtam, hogy régen az n95ig jó volt (sőt egy 200mhzs cpun, 32 mega ramon ami az n95nek van el sem indulna talán az android), csak azt mondtam hogy nagyon tartós telefonokat gyártottak, az n95öt max majd valamikor egy WP7es nokiára fogom lecserélni, vagy egy iphonera, mert talán az is tartós lehet, de nálam az fő szempont, hogy egy telefon bírja legalább 5 évig.