Berta Sándor

Lázong az androidos programfejlesztők egy része

A mobil platformra alkalmazásokat készítő szakemberek közül sokan összefogtak és megalakították az Android-fejlesztők Szövetsége nevű szervezetet. Az ok: nem értenek egyet a Google Apps Marketplace irányelveivel.

A lázongó programozók úgy döntöttek, hogy a jövőben nem tartják elfogadhatónak a társaság alkalmazásboltjának irányelveit. A szövetség tagjai hét követelést fogalmaztak meg és amennyiben a Google nem teljesíti ezeket, úgy azonnali hatállyal elhagyják a platformot. A szervezet létrehozását azzal indokolták, hogy úgy érzik, az óriáscég korlátozza a tevékenységüket és nem veszi komolyan az üzleti modelljük felépítésével kapcsolatos erőfeszítéseiket.

A követeléslista első pontja arra vonatkozik, hogy a vállalat jelenleg 32 százalékot von le az alkalmazások eladása után befolyó bevételekből. A fejlesztők újra akarják tárgyalni ezt a szabályozást, emellett azt követelik, hogy a felhasználók a vásárlásoknál a mostaninál több fizetési lehetőség közül választhassanak. A fejlesztők szerint a jelenlegi korlátozások nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy jóval kevesebb pénzt keresnek az iOS-ra programokat készítő társaiknál.


A programozók továbbá szeretnének létrehozni egy nyilvános hibakövető rendszert, hogy ennek segítségével jobban kommunikálhassák a Google felé az esetleges szoftverhibákat, illetve átláthatóbbá tennék az Apps Marketplace által az alkalmazások felsorolására használt algoritmusokat. Az iOS-fejlesztőkhöz hasonlóan az Androidra programokat készítő szakemberek is úgy ítélik meg, hogy munkájukat átláthatatlan szabályok nehezítik meg és gyakran előfordul, hogy a kész termékeket ezekre hivatkozva utasítják vissza. Ezen a területen mindenképpen szükség lenne arra, hogy világos szabályok legyenek és a fejlesztőknek legyen lehetőségük a visszautasítással kapcsolatos döntések elleni fellebbezésre.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy hányan csatlakoztak a szervezethez, de az alapítók leszögezték: már néhány órával a szövetség megalakítása után több pozitív visszajelzést kaptak a kollégáiktól. Az alapító tagok létrehoztak egy blogot és nyilvánosságra hozták az online petíciójukat is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kpbendi #15
    Na a 99 centes szar az, amit csak a hülyék vesznek.
    Itt megint a vásárlói csoportok közötti különbségről van szó. Az átlag iOS felhasználó inkább fizet valamennyit, hogy az adott appot, zenét, videót, ebookot, stb. garantált minőségben és kényelmesen le tudja tölteni. Ezzel szemben az android egyik erőssége az iOS-el szemben pont a népszerű warez formátumok támogatása, mint pl. az mkv videók, így érthető, ha az android vásárlók nehezen állnak rá a fizetős tartalmakra és először az ingyenes alternatívát keresik.
    Itt persze nem a warez a fő szempont, hanem míg az androidos hajlandó több kényelmetelnséget elviselni az ingyenességért cserébe, addig az iOS felhasználók inkább hajlandóak fizetni a kényelmi szolgáltatásokért, ami előnyösebb a fejlesztőknek.
    Az a fő kérdés tehát, hogy a google tud-e olyan rendszert kialakítani, amiben érdemes fejleszteni (ez által erősíteni a platformot, hiszen pont a sok alkalamzás az iOS egyik nagy erőssége), de közben nem vesznek el a rendszer nyíltságából adódó előnyök.
  • Laza #14
    Szar az van iOS-ra is dögivel ... ráadásul ott sok szarért elkérik azt a 99 centet is :)
  • chuky123 #13
    nincs legál jailbreak de restore-ézni lehet ergo vissza lehet állitani a gyári állapotot.
  • VRSDM #12
    meg már van valami legál jailbreak is nem?!
    nem vagyok iOS guru de rémlik valami ilyesmi hír nemrégről
  • passatgt #11
    jailbreak nem jár garanciavesztéssel, egy gombnyomással visszaáll az eredeti szoftver
  • bunny #10
    Hát igen, de mivel a google-nek van saját fizetési rendszere érthető módon nem akar mást támogatni. Hozzáteszem ha jól tudom a iOS-nél se paypal van, hanem be kell a kártyádat regisztrálni, ergo ua. mintha csinálnál egy google checkout-ot.
    Nem, a baj nem az, hanem amíg az iOS-re 99 cent egy program, az androidra ami fizetős az ennek a sokszorosa. És amíg az ember kiad 99 centet bármire, 5-10 dollárt már meggondol. Emellett az android marketben annyi a free cucc, hogy nem gondolkozik az ember a fizetősökben, + az androidra a warez sokkal könnyebb, míg iOS-re ha nem jailbreak-elsz amivel garit buksz nem tudsz warezolni (mondják, nekem androidom van).
    Emellett az android marketben iszanyat mennyiségű sz*r app van, plusz csomó gond van az inkompatibilitással, míg iOS esetén ez nem gond. Szóval nem a checkout a gond, hanem az egész rendszer összehasonlíthatatlan az appstore-ral imho.
  • Laza #9
    A Google saját magát blokkolja :)
  • jtrencsenyi #8
    @mad mind: nem ezzel van a baj. Hanem azzal, hogy a Google Checkout miatt nem tudom elérni Android fejlesztőként az összes potenciális vevőt, ugyanis nem minden országban (így nálunk sem) vehetsz fizetős appokat a Marketből. Sőt fejlesztőként Magyarországról nem is tölthetsz fel fizetős appot, csak ingyeneset.
    Ugyanez iOS-nél nincs. Ott el tudom érni mind a 150 millió potenciális vásárlót az App Store-on keresztül.
  • jtrencsenyi #7
    @Omega: Csakhogy ha nincs központosított Market, akkor nagyon nehezen tudod elérni a felhasználók ekkora tömegét. Arról nem beszélve, hogy ez 70% körüli arány nagyon jó a PC-n korábban szokásos 20%-40%-hoz képest, amit a portálok fizettek a fejlesztőknek.
  • vttomi #6
    a farok akarja csóválni a kutyát