Gyurkity Péter

Android 3.0 mobiltelefonon

Érdekes projekten dolgozik egy külsős fejlesztőcsapat, amely célul tűzte ki, hogy az elsősorban táblákra szánt Honeycomb verziót mobiltelefonon is működésre bírják. A Microsoft eközben frissíti a WP7-et.

Az xda-developers.com oldalon olvashatunk a kezdeményezésről, amelynek eredményeként egyelőre azt sikerült elérni, hogy az Android 3.0 Honeycomb immár elindítható az eredeti Nexus S okostelefonokon. Mivel nemhivatalos projektről van szó, a Google támogatásáról eleve le kell mondanunk, azonban így is érdekes a hír, amely kiváló példa a mobil platform rugalmasságára.


Elsősorban ezt, vagyis a rugalmasságot, valamint a közösség oldalán mutatkozó kezdeményezőkészséget emelik ki a beszámolókban, hiszen ezúttal nem a Google saját munkájáról beszélhetünk. Az alkotók kiemelik, hogy az operációs rendszer félkész, egyelőre nem minden komponens működik, többek között hiányzik például a WiFi, valamint a gyorsulásmérő támogatása, így jelenleg inkább a kísérletezés fázisában járnak. Legalább ilyen fontos szempont, hogy elsősorban azok számára lehet érdekes a portolás, akik szeretnék közelebbről szemügyre venni a 3.0-ás verziót, ám nem áll rendelkezésükre a megfelelő hardver, vagyis egy támogatott tábla-PC.

A Microsoft háza táján viszont befutott az első fontosabb frissítés, amely fontos újításokat ezúttal nem tartalmaz, inkább előkészíti a terepet a további munka elvégzéséhez, majd az eredmény megfelelő alkalmazásához. Ennek érdekében javították a szoftverfrissítések rendszerét, amely állításuk szerint szükséges volt a soron következő fejlesztések kialakításához. A Windows csapat hivatalos blogján olvashatunk a mostani update megjelenéséről és annak telepítéséről, az érdeklődők pedig valószínűleg jól tudják, hogy márciusban fut majd be a cut-and-paste, néhány kisebb javítás, valamint a Qualcomm 7x30 chipset támogatásának integrálása, ez lesz tehát az első nagyobb eredmény.

Az egyelőre Mango kódnéven emlegetett következő verzió valamikor ezt követően jelenik majd meg, ez már az Internet Explorer 9, a HTML5, valamint a Silverlight támogatásáról gondoskodna, minden bizonnyal további, a szórakoztatást szem előtt tartó opciókkal együtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Match #7
    A hardware elég neki, hack-eld fel rá.
  • zola2000 #6
    Az androidhoz mindenképp kell érintőkijelző? nokia N95ön kipróbálnám...
  • Gladiator #5
    "A Microsoft háza táján viszont befutott az első fontosabb frissítés, amely fontos újításokat ezúttal nem tartalmaz"

    akkor miért fontos frissítés, ha nincs benne fontos újítás? igazándiból semmi újítás nincs benne.
  • astrobal #4
    hagyjad...az ilyen még egy abakuszon is win7-t akar futtatni
  • Match #3
    És mégis kit érdekel az 5 éves telefonod (egyáltalán van rajta oprendszer?). Egyébként is vicces lenne ha egy 2.5 éves oprendszer 5 éves telefonokon futna.

    Ellenben az android 2.3 vígan elfut a 2.5 éves htc dream-en.
  • Rotyoka #2
    Majd ha az én 5 éves telefonomon is tudják futtatni kapnak csokisütit!
  • Chriss745 #1
    Komolyan, ezek a XDA-s sracok nagyon tudnak. HD2-esre is van mar Android meg WP7 is, nem lepodnek meg, ha a kovetkezo hir ez lenne: AZ XDA csapatanak sikerult androiodot futtatni a budikilincsen.