Gyurkity Péter

Bírálják az olcsó játékokat a kiadók

Meglepő lehet, hogy a minikonzolok és egyéb hordozható eszközök gyártói, valamint a játékkiadók nem is elsősorban az ingyenes fejlesztéseket, hanem az olcsó, filléres játékokat tartják az igazi kockázatnak az ágazat jövőbeni sorsát illetően, arra hivatkozva, hogy ezek irreális elvárásokat támasztanak a nagyközönségben. Szerintük a hagyományos, nagyobb gárdával fejlesztett, és emiatt természetesen drágább alkotások érik meg igazán, eközben azonban rohamosan fejlődik a mobilos játékokat szegmense - sokszor nélkülük.

A hónap elején még arról írtunk, hogy véget ért a Nintendo virágkora, hiszen a Wii már korántsem olyan sikeres, mint a megjelenését követő első néhány évben, most pedig a konzolgyártó cég háza tájáról ismerhetünk meg érdekes véleményeket az ágazat jelenlegi helyzetéről, a megfigyelhető trendről, valamint annak valószínű következményeiről. Mindebből rögtön világossá válik számunkra, hogy a nagyobb gyártók és kiadók komolyan tartanak az olcsó alkotások sokszor önálló (hobbi)fejlesztőitől, ezen filléres programok ugyanis a robbanófélben lévő mobilszegmens felhasználóiban azt a képzetet keltik, hogy az eddig többé-kevésbé elfogadott áron érkező szoftverek ma már idejétmúltnak, túlságosan drágának bizonyulnak.

A Nintendo America első embere a március végén megjelenő Nintendo 3DS hordozható konzol kapcsán, egy interjúban arról beszélt, hogy a platformra készülő, azon megjelenő igazi nagyágyúk érik meg igazán, dacára a külső fejlesztők részéről elhangzó kritikáknak, miszerint meglehetősen költséges belevágni a 3D-s fejlesztésbe. A cégvezető úgy gondolja, hogy a tervezett árszint (35 és 45 dollár között játékonként) nem jelenthet igazán gondot a nagyközönségnek, hiszen ezek az alkotások hosszú órákon keresztül nyújthatnak szórakozást, ellentétben a különböző mobil platformokra tömegesen megjelenő, 1-2 dolláros szoftverekkel, amelyek szinte elárasztják a piacot.


Ez utóbbi csoport tehát valós veszélyt jelent az ágazat nagyobb szereplőire nézve, hiszen a vásárlóközönségben azt a képzetet keltik, hogy minden játéknak ilyen árszinten kellene mozognia. Ezért - ezen logikát követve - könnyen előfordulhat, hogy az elkövetkező hónapokban, években lanyhul majd az érdeklődés a kiadók által fejlesztett játékok iránt. Ez némiképp furcsán hangzik, hiszen a játékipar még a gazdasági világválság ellenére is meglehetősen jó mutatókat produkált, tavalyelőtt és tavaly is növekedés ment végbe, a profitot tehát semmilyen komoly veszély nem fenyegette. Mégis, a jelek szerint még akár komoly befolyással bíró cégvezetők is problémásnak tartják az olcsó műfaj terjedését.

Reggie Fils-Aime korábban a CNBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az ingyenes, illetve szuperolcsó, bármikor letölthető játékok nem veszélyeztetik a Nintendo pozícióját, hiszen cége mindig is az élményt előtérbe helyezve dobta piacra saját fejlesztéseit, itt pedig most sem maradhat bennünk hiányérzet. Három címet sorolt fel a 3DS várható megjelenése kapcsán, külön kiemelve az Angry Birds elnevezésű játékot, ez azonban nem biztos, hogy győzi majd a mobilos app-ok rohamát. Bár a 3DS természetesen megkapja majd saját online szoftverboltját, ahonnan könnyen beszerezhetők lesznek a legújabb alkotások, a mobil szegmensben - különösen pedig az okostelefonok terén - egyre gyorsabban terjednek ezek a filléres munkák, amelyek általában lecsupaszított, nagyon egyszerű vonalak mentén készülnek el.


Eközben folyamatosan érkeznek a hírek az újabb érdekes kezdeményezésekről, amelyek között néha egészen meglepő húzást is találunk. Ilyen például a brit GAME döntése, miszerint országszerte 40 üzletükben látnak hozzá az Xbox Live rendszerén keresztül letölthető játékok és kiegészítők forgalmazásához, mégpedig memóriakártyákon. Elsősorban azok igényeit akarják kielégíteni, akik vagy nem rendelkeznek interneteléréssel, vagy pedig kénytelenek szüleikre támaszkodni az online vásárláshoz szükséges bankkártyák terén, és ez utóbbinál akadályokba ütköznek. Mindez 2011-ben furcsának tűnhet, ráadásul úgy, hogy nem Ruandáról van szó - elnézést a ruandai illetőségű olvasóktól -, bár itt nyilván az egészen fiatalokra koncentrálnak, hiszen nem lehet elég korán kezdeni a vásárlók elcsábítását.

Ami pedig a mobil szféra igazi slágertermékeit illeti, itt komoly változásoknak vagyunk szemtanúi, legalábbis ha követjük az eseményeket. Miközben a Nintendo, a Sony, és több más nagyobb cég is saját alkotásaira koncentrál a szoftveres oldalon, kiemelve az azok által nyújtott élményt (ezzel is alátámasztva a magasabb árakat), lassan felkészülhetnek arra, hogy az eddiginél jóval kisebb szelet marad nekik a képzeletbeli tortából a hardveres téren. A Gartner ugyanis összehasonlította a 2009-es és 2010-es év végi eredményeket a mobiltelefonok terén, és megállapította, hogy az Apple két fontos riválisát is megelőzte tavaly, ám eközben a többiek sem szerepeltek túl fényesen.


Nyilván elsősorban az iPhone okostelefonok hatalmas sikeréről van itt szó, ezek tették ugyanis lehetővé, hogy az almás cég az ötödik helyre ugorjon előre a globális listán, megelőzve ezzel olyan nagyokat, mint a Sony Ericsson, illetve a Motorola (akik eközben most új fejlesztésekkel rukkoltak elő, lásd Xoom és Xperia Play). Az Apple a maga 2,9 százalékával alig lemaradva követi a negyedik RIM-et, de az első három helyezett is veszített részesedéséből. Arról pedig már több alkalommal is olvashattunk, hogy a még mindig abszolút első Nokia komoly változásokra készül, miután beismerte platformja sikertelenségét - most pedig összeszűrték a levet a Microsofttal, hogy az újonc Windows Phone 7 operációs rendszerre támaszkodjanak a szoftveres oldalon, ahogy azt korábban egyesek pedzegették.

Visszatérve a játékok területére, a Sony a maga részéről - nemhivatalos hírek és pletykák szerint - azt szeretné, ha a második generációs PlayStation Portable jelentős minőségi javulást hozna a szoftverek terén is, erről pedig állítólag komoly tárgyalásokat folytatnak több kiadóval. Jól látható, hogy ők is az élmény fokozásával igyekeznek megőrizni a platform értékét, ebben tehát egyezik véleményük a Nintendo America első emberével. Meglátjuk, ez mennyiben lesz elég az ingyenes és szuperolcsó, több mobil platformon is letölthető alkotások ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • socheater #19
    Teljesen igazad van.
  • Hungarikum #18
    Hol vannak már azok az idők, mikor egy játékkal több napot is játszottam...
    COD:BO is jó játék, csak egyszerüen rövid, ennyi.

    mikor annak idején a MOH:AA originállal játszottam, emlékszem elájultam a partraszállos jelenettől [még élénken élt bennem ryan közlegény]. S azt többször is végig játszottam, minden féle módon.

    Alien vs Pred 2-t is... s a többit. De említhetném a prehistoric 2-öt, biffy racerset, csak nem akarok azért az ősidőkbe visszatérni. Rohadtul nem a grafika számít, vagyis nem elsődleges hanem a játékélmény.

    Pedig nem mi lettünk pengébbek, és ügyesebbek a játékok terén annyival h. azért végzünk 6 óra alatt egy játékkal, mert instant fejlövést adunk mindenkinek.
  • Hungarikum #17
  • Narxis #16
    Ott a pont!
  • opeca #15
    Egy komoly fejlesztéshez kiadó kell. Ezért írtam komolyat. Hidd el, ha esetleg a mobiltechnológia olyan szintre ér, hogy 2-3 éves fejlesztések is megjelennek rá, akkor már bizony kiadósdi lesz a dolog. Nem azért mert a kiadó mittoménki, hanem mert ilyen volumennel rendelkező fejlesztést pénzügyi támogatás nélkül elég necces bevállalni. Ez a kiadók egyik létjogosultsága.

    És mindegy, milyen platformról beszélünk, komoly, folyamatos fejlesztéshez pénz kell.
  • Komolytalan #14
    Hát de pont hogy nem kell elmenned, mert ott vannak a közösségi oldalak, ott vannak a mobil store-ok - nincs szükség kiadóra. Persze ha valaki gigacímet akar fejleszteni akkor lehet, de annak ma már nincs nagy realitása hogy egy gigacímet "garázsban" dobjon össze bárki is.
  • hitman08 #13
    Érdekes, hogy például a Splinter Cell fénykorában szinte az összes részt ki tudták adni Pc-re, konzolra, mobilra is, mind jól működő változat volt.
  • opeca #12
    Áhh, a kiadók leszarják a játékokat. Ott már üzletemberek ülnek. Terméket látnak, meg statisztikákat.

    És a kör be is zárul mert ha belefogsz egy komoly fejlesztésbe előbb vagy utóbb sajnos el kell menned egy kiadóhoz és ha ő azt mondja, hogy oké, akkor oké, de ha azt mondja, hogy ez túl újszerű, kiszámíthatatlan, akkor ennyi. Teheted fel a freeware béták közé.

    De hát tudjuk, hogy a kiadók minden téren a kreativitás hátráltatói:)
  • mousee #11
    Végre rá kéne jönnie a tisztelt kiadóknak, hogy egy játéknak az a célja, hogy szórakoztasson.

    Nem kell atomgiga grafika, nem kell ugyanabból a játékról az 512-edik bőrt is lehúzni, mert egy idő után bizony qrva unalmas lesz. Nagyon jó példa erre az a raklapnyi kis flash kategóriás játék, amit az ember egyszerűen nem tud letenni, annyira szórakoztató (persze vannak nagyon szarok is, ez tény :P), míg egy 10 gigánál is több játékszörnyet fél óra után kikapcsolja a francba (itt is tisztelet a kivételnek).

    Kreativitás. Erre lenne szükség. Ja, hogy az nem jövedelmező? Ja hogy azon dolgozni kell, és nem csak a pénzt zsebelni, hanem alkotni is valamit?

    Másik dolog pedig a játékok ára. Oké, van aki végigjátsza a CoD 325öt is. Egyszer. Aztán megunja. De ezért nem fog kifizetni 10k+ forintot. Adják 2-3k-ért, annyit szívesen ad érte bárki.

    Nemrég vettem meg a Dragon Age Origins-t és a Mass Effect 2-t, darabját 2k Huf-ért CDGalaxisban. És ezeket azért jó párszor végig lehet vinni, anélkül hogy megunná az ember. Ha minden játék ilyen színvonalon lenne, és ennyiért, akkor csak eredeti játékom lenne.
    De most perpill ott tartunk, hogy ha kijön egy játék, még letölteni se fogom, mert egyszerűen unalmas/gagyi/szar. Végül is ha úgy vesszük, maguk a játékgyártók küzdenek így a warez ellen :D
  • paraszgyerek #10
    Nem értem a problémát, két külön műfajról van szó - egy CivIV-et pl biztosan nem fogok mobilon futtatni :-D