Gyurkity Péter

Komoly korláttal jön az Internet Explorer 9

A Microsoft nagy reményeket fűz böngészőjének legújabb verziójához, amely többé-kevésbé pótolja a korábbi kiadások nagy hiányosságait, legyen szó kompatibilitásról, vagy akár sebességről. A szoftvercég illetékesei azonban úgy döntöttek, hogy a Windows XP már túlságosan elavult eme remek fejlesztés támogatásához, így a többség jó ideig kimarad a váltásból. Eközben pedig kapaszkodik a Chrome, amely szép lassan az IE elsődleges kihívója lesz, amennyiben folytatja előrenyomulását.

Az Internet Explorer 9 körüli munkálatokról, az előzetes változatok megjelenéséről az elmúlt hónapokban mi is folyamatosan hírt adtunk. A sorrendben negyedik preview augusztusban bukkant fel, ekkor pedig világossá vált, hogy a sokat kritizált böngésző nagyot gyorsult, némely vetélytársát végre maga mögé utasítja sebességben, és gond nélkül megbirkózik az olyan szabványokkal, mint HTML5 és CSS3. Az érdeklődés szintje a korábbi késlekedések, valamint a kompatibilitási gondok miatt is magas maradt, amely talán az új hardveres gyorsításnak is köszönhető.

Szeptember közepén befutott az első béta is, amely már több nyelven is elérhető, további optimalizációval, leginkább a Google Chrome-ra emlékeztető külsővel. Egyesek már arról beszéltek, hogy most ismét a Microsoft került előnybe a böngészők piacán. Ez persze némi túlzás, hiszen a Mozilla, a Google, valamint az Apple fejlesztése még mindig jobban szerepel a Acid3 teszten, arról nem is beszélve, hogy fejlesztési ütemük valamivel komolyabb a redmondi óriáshoz képest, így hamarabb tudnak reagálni az újdonságokra.

Miközben a hivatalos IE blogban a fejlesztők igyekeznek kivesézni minden fontosabb funkciót, újítást, Ryan Gavin marketingigazgató a Registernek adott interjúban arról beszélt, hogy a modern web hasonlóképpen modern operációs rendszert kíván, ez pedig elkerülhetetlen. Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy a Windows XP végleg kiesik a támogatott platformok köréből, marad a Vista és a Windows 7, amelyek feltétlenül szükségesek az IE9 telepítéséhez és használatához. A probléma ezzel csak az, hogy még a legújabb adatok szerint is az asztali és mobil PC-k több mint 60 százaléka futtatja a jól bevált XP-t, miközben a két fiatalabb testvér alig 30 százalékot ér el. A többség tehát mindenképpen kimarad a váltásból, egészen addig, amíg rá nem szánják magukat az újabb operációs rendszerek valamelyikének beszerzésére.


A szoftvercég azzal indokolja a lépést, hogy az XP nem támogatja azon technológiákat, amelyeken az IE9 főbb újításai alapulnak. Itt elsősorban a hardveres gyorsításra, a DirectX 10-re gondolnak, miközben a gyorsítást és a HTML5 támogatását arra igyekeznek felhasználni, hogy még több felhasználót irányítsanak át saját Bing keresőjükhöz, amely az utóbbi időben meglehetősen jól szerepelt a Google ellenében.

Legalább ilyen fontos lehet, hogy a Firefox és a Chrome továbbra is támogatja majd a korosodó operációs rendszert, vagyis a váltást elhalasztó felhasználók és vállalatok - utóbbiak tábora igen népes, hiszen mindig ők lépnek utoljára - valószínűleg nagyobb arányban veszik majd igénybe a riválisok szolgáltatásait. A Microsoft pedig kénytelen lesz támogatni a régebbi változatokat - legalábbis az IE8-at -, miközben egyre kevesebben tartanak majd igényt erre.

A BetaNews rögtönzött felmérése meglehetősen vegyes eredményt hozott. A válaszadók egy része elájult a legújabb változattól, mások arról beszéltek, hogy az IE9 tulajdonképpen az, ami az IE8 lett volna ha a Microsoft jól végzi a munkáját. (Ezt a Windows 7 és a Vista esetében is gyakran emlegetik.) Megint mások lesújtó véleményt formáltak meg a böngészőről, ezzel egy időben nevük elhallgatását kérve. Sokan a Chrome-hoz hasonlítják a fejlesztést, amely kellő sebességet is mutat, ám valami hiányzik belőle, az összkép mégsem olyan jó, mint a rivális esetében. Néhányan a jól megszokott opciókat hiányolták, hozzátéve, hogy munkahelyükön még mindig az IE6 az egyetlen támogatott platform. A kezelőfelületet letisztultnak és kényelmesnek találták, ehhez pedig a biztonság és a különböző gyorsítók társultak, mint legfontosabb előrelépések.

Némi könnyebbséget jelent, hogy - az első hírek, valamint némi félreértés ellenére - az IE9 mégsem igényli majd a Windows 7 első javítócsomagját, mint abszolút minimumot. A böngésző az operációs rendszer RTM-változatán is vidáman elfut majd - és Vistán is, ahogy azt korábban írtuk -, attól tehát nem kell tartani, hogy új operációs rendszerünket is frissíteni kell majd. Arról is szó esett, hogy még az idei év vége felé is megérkezhet a végleges változat, míg az SP1 mindenképpen jövőre készül csak el, erről azonban a Microsoftnál hallgatnak.

Ami a riválisokat illeti, a Chrome 7 kapcsán ismét nagy ugrást ígérnek a Google illetékesei, itt hatvanszoros gyorsulásról beszélnek, mégpedig Windows XP, Vista, Windows 7, illetve Mac és Linux alatt. A Mozilla hasonló terveket dédelget, a hardveres gyorsítás a Firefox háza táján sem marad el, vagyis a versenytársak meglehetősen gyorsan reagáltak a szoftvercég lépésére. Még az is előfordulhat, hogy korábban jelennek meg a végleges változatokkal, mint Redmondban. A DailyTech részletes teszten mutatta be az IE9 és a Firefox 4 bétája közötti különbségeket, a verseny azonban döntetlennel zárult, mindkét résztvevő fontos mutatókat tudott besöpörni.

Ami a piac jelenlegi állását illeti, itt az Internet Exporer még tartja a 60 százalékos szintet, a családon belül pedig egyre inkább teret nyer a 8-as verzió az elavult 6-oshoz képest. Érdekes, hogy a legfőbb rivális státuszát lassan a Chrome kezdi elhódítani, hiszen bár részesedése még elmarad a Firefoxhoz képest, ám a Mozilla fejlesztése képtelen jelentős mértékben tovább növelni befolyását, míg a Google üdvöskéje lassan de biztosan nyomul előre - a Safari 5 százalék körül mozog, ebbe a versenybe nem nagyon fog tudni beleszólni. A mostani kép alapján azt jósolhatjuk, hogy az elkövetkező hónapokban a Microsoft végre pariban lesz, ám "győzni" valószínűleg most sem tud majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dévid Bóvli #109
    Ennél már csak jobb lehet...


  • Komolytalan #108
    Ja, 0.2%-ot már elért, dicséretes. Ha nagyon jól megy neki meglesz 1 év alatt az 5-10% is.
  • Komolytalan #107
    Ha a lapozófájlt külön partícióra teszed - és csak a lapozófájl van azon a partíción - akkor az egy teljesen fragmentálatlan fájl lesz, vagyis a clusterei egymás után fognak elhelyezkedni a disken. Ha meg nem teszed külön partícióra, akkor egy fragmentált lemezről kell összeguberálnia 72 különböző helyről azt a pár gigát, amire szüksége van. Nem igazán értem mivel lenne gyorsabb az az IO művelet, ahol a 4095. byte az 50000-es, a 4096. byte meg nem az 50001-es, hanem a 13846-os clusteren van tárolva.
    Nem hülyék írták a linuxot sem - ott a swap az eleve partíció, és nem fájl.
  • Penge4 #106
    http://index.hu/tech/2010/10/01/mar_merheto_az_ie9/

    Ennyit arról, hogy ha nincs XP támogatás akkor temetni kell...
  • Penge4 #105
    Lapozófájlnál akkor veszel észre javulást, ha külön vinyóra teszed. Külön partíciónál ugyanaz a vinyó pörög, ráadásul még az I/O műveletek is lassabbak lesznek.

    A lapozófájlnak az a legjobb ha veszel egy gépet SSD-vel 4+ giga rammal és kikapcsolod az egészet.
  • slickboy #104
    Igen, tudom, hogy így is működik, de ha valamiért telepítés előtt formázni szeretném partíciót, akkor a külön partíciós módszer jobb. Akkor sem jó ha régi rendszerpartíción olyan könyvtárban volt fontos adatod amit nem mozgat majd a Windows.old-ba. Akkor az elveszett. Illetve megspórolod az adatok másolgatását a Windows.old mappából az új mappáidba külön partíció esetén.
    Sőt, lapozófájlt is külön partícióra helyeztem, hogy ne töredezzen használat közben. Bár ettől nem vettem észre jelentős gyorsulást. Rend a lelke mindennek. :)
  • Penge4 #103
    "Meg bármilyen Windowst eleve úgy telepítünk, hogy 2 partíció a lemezen, 1 a rendszernek és a programoknak, 1 az adatoknak, dokumentumoknak, leveleknek."

    Igen, ezt a szokást is hamarosan érdemes lesz feladni, jóval könnyebb lesz tőle az ember élete.

    Vista fölött már a reinstall úgy zajlik, hogy tiszta telepítést csinál a rendszerpartícióra, a korábbi Windows utáni maradványokat (Program Files, Program Data, Users) pedig bepakolja a C gyökérbe egy Windows.old nevű mappába. Tehát onnan ki tudsz halászni minden szükséges fájlt, miután megölted a rendszert.
  • Penge4 #102
    "Lassan azon fogja magát észrevenni, hogy nélkülem a villanyt sem fogja tudni felkapcsolni a házban, ha ilyen ütemben megy tovább a fejlődés. És még simán elélhet 30 évet is. És 30 évet leélni teljes kiszolgáltatottságban (most még egy öreg CRT-tv-m van, de a következőt már be sem fogja tudni kapcsolni, ha ez megadja magát...)..szóval ennyi évet mástól való függésben leélni eléggé gyötrelmes lesz."

    Nálam ugyanez volt a helyzet. Én úgy javítottam rajta (tudom, nem szép dolog), hogy megmondtam neki, hogy nem segítek többet, elrontani nem tudja, nyomogassa, tapasztalja ki ő maga.

    Akkor még panaszkodott, hogy milyen vagyok, hogy a saját anyámnak nem segítek, azóta viszont már tud SMS-t írni, MMS-t írni, A TV-t kezelni (nem, nem csak csatornákat váltani), a DVD lejátszót kezelni, ilyesmi.

    Szóval amíg nem volt ráutalva, hogy valamennyire megtanulja, addig kényelmesebb volt neki szólni, hogy állítsam be ezt, vagy azt, vagy keressem ki a telefonmemóriából xy ismerősét, de mikor nem segítettem, akkor kénytelen volt magának felfedezni.

    Tapasztalat útján könnyebben tanul az ember.
  • KicsiNika #101
    Ha IE, akkor:

  • kisedi #100
    slickboy ! Ez is jó tanács sztem. Írni kellene egy könyvet Win7 tippek és trükkök címmel. 30%-ot kérek, Én lektorálom! :)