Gyurkity Péter

Merre tovább, Google Chrome?

A Chrome böngésző sorrendben ötödik verziójának megjelenésével ismét fontos újdonságokat ismerhetünk meg, ezúttal a Google megvalósításában. A böngésző gyorsan fejlődik, még ha ez a fanatikusok igényeit és elvárásait nem is mindig elégíti ki. Kétségtelen azonban, hogy a Chrome minden téren kezd felzárkózni riválisaihoz, olykor pedig le is hagyja azokat.

Felbukkant a fejlesztői csatornán keresztül a Chrome 5, amelynek immár több eltérő változata is elérhető - aki nem hajlandó vesződni a hivatalos oldallal, illetve a teljes telepítéssel, az többek között ezen az oldalon válogathat közöttük, megkerülve az amúgy beépített automatikus frissítő alkalmazását. Rögtön kitűnik, hogy a jelenleg legújabb stabil verzióként elérhető Chrome 4-hez képest is több fontos újdonságot ismerhetünk meg, így érdemes egy rövid visszatekintő után végigfutni a listán.

A Google nagyjából másfél éve indította útjára a Chrome böngészőt, mégpedig azzal a céllal, hogy a még mindig az Internet Explorer által uralt piacon valódi megújulást hozzon el, egy új, gyors, letisztult versenyzővel bővítve a mezőnyt. Ez nagyjából sikerült is, bár az első verziók funkcionalitása messze elmaradt a többiekétől, így nem is csoda, hogy a Chrome sokáig nem tudott igazán megkapaszkodni a böngészők versenyfutásában. Mostanra azonban kiforrni látszó platformról beszélhetünk, amely végre nemcsak sebességben, de kényelemben is kezdi maga mögé utasítani a hagyományos szereplőket.

A Google meglehetősen gyorsan ugrotta át a nagyobb verziószámokat, egymás után érkezett a Chrome 2, Chrome 3, majd pedig a Chrome 4. Ezek egyre több kiegészítő, sok esetben megszokott funkciókat foglaltak magukba, a keresőcég pedig gyorsan leszögezte, hogy a verziószám tulajdonképpen olyan mérföldkövet jelent számukra, amely egy-egy nagyobb feladat végrehajtásának sikerességét jelzi. Ennek megfelelően mindig kaptunk egy méretes csomagot, legyen szó az űrlapok automatikus kitöltéséről, a teljes képernyős üzemmódról, a sebesség fokozatos növeléséről, majd pedig az egyéni sémákról és a kiegészítők rendszeréről, amely a legutóbbi, négyes verzióban bukkant fel.

A Chrome lemaradása tehát lassan de biztosan csökkent. Bár néhány triviális opció (így például a nyomtatás előnézete) továbbra is hiányzik, a fejlesztők egyre több időt találnak arra, hogy a megszokott funkciók mellett igazi érdekességek is bekerüljenek, immár nemcsak Windows, hanem Mac és Linux alatt - utóbbi két operációs rendszer esetében továbbra is béta változatban.


Ilyen az automatikus weboldal fordítás, amely érzékeli a böngészőben beállított, valamint az éppen megnyitott internetes oldal által használt nyelvet, ezek eltérése esetén pedig rögtön felajánlja, hogy lefordítja számunkra annak teljes szövegét. Ez persze idegesítő is lehet (hiszen állandóan szembesülnünk kell az oldalt lejjebb toló sávval), így az ötös verzióban ki is kapcsolhatjuk a funkciót. Ez azonban csak egy a Chrome 5 újdonságai közül, így következzen egy hosszabb lista a várható érdekességekről.

A Geolocation rögtön kiemelkedik a mezőnyből, hiszen segítségével (és engedélyünkkel) az adott weboldal könnyen és gyorsan megállapíthatja tartózkodási helyünket, amely nemcsak a felhasználók térképen történő elhelyezését teszi lehetővé, hanem a közelben lévő szolgáltatások és érdekességek felsorolását, közlekedési útmutatók, kapcsolatok, a helyhez kötött tartalmak megjelenítését, valamint a megfelelő szerver kiválasztását is egyszerűbbé teszi.

A Windows 7 terjedésével egyre fontosabbá válik annak kisebb újításainak támogatása, azok megfelelő felhasználása. Ilyen az Aero Peek, amely a megnyitott füleket rakja ki egymás mellé, amennyiben az egeret a tálcán látható ikonon felejtjük - ez azonban sokak számára inkább zavaró volt, különösen sok böngészőfül megnyitása esetén, így ezt most ki is kapcsolhatjuk.

A kiegészítők végre a maces változat alatt is megjelennek, itt korábban komoly gondot jelentett a rendszer integrálása. A tervek szerint az egyes külső fejlesztések akár a böngészőben tárolt előzményekhez is hozzáférnek majd, valamint számos egyéb módon kibővülnek majd lehetőségeik, ám itt a legtöbb újítás még nem az ötös változatban valósul majd meg. Az automatikus weboldal fordítás azonban immár Mac és Linux alatt is elérhető lesz.

A felhasználó által elmentett könyvjelzők szinkronizációján túl immár a kitöltött űrlapok, az általunk használt sémák, valamint az eltárolt jelszavak szinkronizációjával sem kell a továbbiakban bíbelődnünk, a megfelelő Google Account használatával teljesen mindegy lesz honnan és mely készülékről jelentkezünk be, mindenhol ugyanazt a felületet kapjuk. Lehetőségünk nyílik továbbá a kapcsolati adatok (lakcím, telefonszám, név) automatikus kitöltésére, a Google Toolbar hasonló funkciója alapján. Mellesleg, a Chrome 6 a tervek szerint a kiegészítők, a megnyitott fülek, valamint a korábban begépelt weboldal címek listáját is szinkronizálja majd, erre azonban várnunk kell.

Ahogy arról a különböző források beszámoltak, a Flash beépülő immár a böngésző részeként lesz elérhető, így nem lesz gondunk annak telepítésével és későbbi frissítésével, amely különösen a lejátszó biztonsági réseinek betömködésében segít, a javítások gyors disztribúciója révén. A Google ezzel logikus döntést hozott, hiszen miközben az egyik oldalon a HTML5 támogatója, nem mehet el szó nélkül a Flash jelenlegi piaci részesedése mellett sem. Egyes hírek szerint a Chrome OS esetében a PDF-támogatás is megoldott lesz, ebből nyilván a böngésző sem marad majd ki.

A WebGL, amely a Mozilla és az OpenGL fejlesztését felügyelő Khronos Group közös gyermeke, szintén a támogatott technológiák között található, ennek használata nem igényel majd külön kapcsolókat. Lehetővé válik tehát az alacsony szintű hardveres 3D grafika használata a webalkalmazások készítői számára, amit utóbbiak nem hagynak majd kihasználatlanul. Ez, valamint a Native Client (amely a natív kód használatát teszi lehetővé a webalkalmazások számára, kivéve a 64 bites Windowson, ahol jelenleg gondokkal küszködnek) sok érdekes megoldást eredményezhet, amelyek nyilván nagy az internetezők nagy részét fordítják majd a még mindig kibontakozóban lévő terület felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • royalfeco #51
    sziasztok.google chrome könyvjelzőjét hogy lehet el menteni?
  • Airbus A380 #50
    miért ? Arra jó amire tervezték. BÖNGÉSZNI.
  • WilliamMcKinley #49
    Eddig használhatatlan akármilyen szép is. Eddig nem győzött meg, de hajrá!
  • Airbus A380 #48
    Nekem nem jött be plusz az is csak követi a GOOGLE-t a Chrome-ba mindig lesznek olyan újdonságok amik a klónokba csak később.
  • valaé valaé ná #47
    SWare Iron...
  • trabiubi #46
    Van olyan adblock megoldás, ami megeszi a hufiltert, úgyhogy innen nem nagyon érdekel a többi:)
  • Airbus A380 #45
    Az nehezen mivel Adblock-om nincs.

    De egyéb biztonsági megoldások vannak szóval lehet hogy fel lett fogva.
  • Oláh Herkules #44
    nemnem, frissül az mindig, 10.10-es operánál még simán látta ugyanezt az oldalt.
  • Ability #43
    Igen, a profil-infók alapján működik. De ez tény, benne van az adatvédelmükben hogy a megadott információkat felhasználhatják. Tehát ez teljesen más, jogosultságuk van az általuk birtokolt adatokat felhasználni.

    Ez a módszer meg semmire sem jó. Nem megbízható, nem hatékony. Beleraksz még 500 oldalt a listába és a böngésző talán betölt 1 perc alatt. :P
  • Ability #42
    Semmi köze az Operához, bár a szabványok implementálásában lehetnek különbségek, amik az oldal helyes működését esetleg megborítják, de alapvetően ennek semmi köze a böngészőhöz, ez egy kreatív, de kezdetleges kis megkerülés.

    Gyorsan átfutva csak annyit csinál, hogy létrehoz a háttérben láthatatlanul egy linket, ahova behelyettesíti a listából az oldalakat, majd DOM-mal megnézi, hogy a böngészőtől milyen CSS tulajdonságokat örökölt. Tudod, látogatott oldal linkjének más a színe, stb. Kreatív, de abszolút hasznavehetetlen megoldás.

    Amúgy ebben a listában ott van a huncutkodós oldalad? Plusz az eredmény előtt vagy után nyitottad meg. Ha utána, akkor valószínűleg a régi eredményt mutatja még mindig.