Gyurkity Péter

vLite: Vista-fogyókúra felsőfokon

Sok embertársunkhoz hasonlóan a Windows Vista is lefogyhat, ám ehhez nem egészséges életmódra és kalóriaszegény ételekre, hanem egy egyszerű eszközre van szükség, amelynek segítségével akár a tizedére csökkenthető az operációs rendszer mérete, nem beszélve az általa lefoglalt erőforrásokról. Az még vita tárgya, hogy csodát tett, vagy csak a Microsoft feladatát végezte el a fejlesztők helyett a programot fejlesztő horvát diák, az viszont biztos, hogy nem mindennapit alkotott.

Tartozunk egy beismerő vallomással az olvasóknak, a vLite bemutatása ugyanis már jó ideje várat magára - mindazonáltal a program csak most érkezett el abba a stádiumba, amelyben már mindenképpen stabil és teljes körű szolgáltatást nyújt. Dino Nuhagic, azaz "nuhi" annak idején nehéz fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy az eredeti Windows Vista operációs rendszerből fogyasztható méretű és elfogadható sebességű platformot varázsol. Elgondolása szerint ehhez mindössze arra van szükség, hogy a gyártó szoftverből nemes egyszerűséggel kihajigáljunk minden olyan szolgáltatást és kiegészítőt, amelyet a felhasználók nagy többsége soha, vagy csak nagyon ritkán vesz igénybe. A végeredmény egy gyors és viszonylag kicsi operációs rendszer lenne, amely azonban a kompatibilitás és funkcionalitás terén nem jelent visszalépést

Nuhagic nem tekinthető kezdőnek a Windows-buherálás területén, hiszen annak idején szintén ő állította össze az nLite névre hallgató hasznos programocskát, amely ugyanezen feladatot vállalta fel a Windows 2000 és XP esetében. Az eredmény itt is elismerésre méltó, hiszen a megfelelő módon módosított Windows XP telepítője 500-ról 250 MB-ra csökken, a rendszer pedig telepítés után 1-1,3 GB helyett mindössze 500 MB-ot nyom. A kompromisszumnak persze negatív oldala is van, hiszen előfordulhat, hogy éppen a kidobált komponensekre van szükségünk. A legtöbb ilyen azonban könnyen helyettesíthető külső programokkal, amelyek nem egyszer jobbak a redmondi megoldásoknál.

A Vista esetében a szokottnál is nehezebb dolgunk van, hiszen a Microsoft a jelek szerint ragaszkodik eddigi felfogásához, már ami a szoftverfejlesztést illeti. Redmondban láthatóan abból indulnak ki, hogy mivel a memória- és a merevlemezárak folyamatosan csökkennek, a tisztelt felhasználó majd alaposan bevásárol és így mindenképpen kielégíti a Windows egyre növekvő igényeit. Ezt feltételezve pedig kevesebb figyelmet szánnak a korosodó gépekre és általában az optimalizációra. Ám minden verzióban újabb és újabb automatikusan elinduló szolgáltatások jelennek meg, amelyek természetesen mind lefoglalják a működésükhöz szükséges memóriát. Így fordulhat elő, hogy a Vista egyes verziói rögtön induláskor 500 MB memórián terpeszkednek el és legalább 2 GB-ra van szükség a kényelmes használathoz.

A vLite ezt igyekszik orvosolni, kifejezetten azon felhasználók számára, akik bár kíváncsiak az új operációs rendszerre, nincs kedvük rendszerük erőforrásait feleslegesen pazarolni - nem beszélve a pénztárcájuk vastagságáról. Segítségével eltüntethetjük a számunkra érdektelen komponenseket, beállíthatjuk a megszokott opciókat magában a telepítőben, kiküszöbölhetünk néhány kisebb hibát és az eredeti szoftver részévé tehetjük a különböző kiegészítő hardverek szoftveres meghajtóit. Emellett természetesen integrálhatjuk az eddig megjelent javítócsomagokat, valamint akár az egyedülálló frissítéseket is, hogy a rendszer újratelepítése esetén ezzel ne kelljen többet vesződnünk.

A vLite használata meglehetősen egyszerű, hiszen a program letisztult felületet és a minimálisan megkövetelt opciókat tárja elénk, minden felesleges csicsa nélkül. Mindössze annyit kell tennünk, hogy a Vista telepítőlemezének tartalmát kimásoljuk egy tetszőleges könyvtárba, mivel magán a DVD-n értelemszerűen nem menthetünk el semmit. A többit már a program elintézi: nem lesz gondunk a telepítő kicsomagolásával, annak szerkesztésével, majd a feladatok végeztével a visszacsomagolással és a boot DVD elkészítésével sem. Egyedül arra kell figyelnünk, hogy a rendszer működéséhez elengedhetetlen, illetve az egymásra épülő komponenseket ne pusztítsuk le a telepítőről, erre azonban a vLite is figyelmeztet a megfelelő pontokon. Emellett persze érdemes megtartani az eredeti telepítőt is, hiszen bármikor szükségünk lehet rá.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kimásolt telepítő módosítását az integrálással kezdjük: lehetőségünk van az eddig megjelent javítások beépítésére, az operációs rendszerben alapesetben nem megtalálható szoftveres meghajtók automatikus telepítésére, valamint külön nyelvi csomagok integrálására is, amennyiben a Vistát egyéb nyelveken szeretnénk használni. Nem minden kiegészítőt tudunk ily módon bevinni a telepítőbe, hiszen például a Media Player egy újabb változatát, vagy a grafikus kártya meghajtókat sem lehet egyetlen lépéssel beépíteni. Némelyeket pedig egyáltalán nem lehet, hiszen előfordulhat, hogy a kézi telepítés után számos egyéb beállítást hajtanak végre a háttérben, amire az operációs rendszer telepítése közben még nincs lehetőség. Minden esetben nézzünk tehát utána, hogy az adott meghajtó vagy csomag esetében elérhető-e az opció és számíthatunk-e kisebb-nagyobb hibákra.

Az integrálás után a beépített komponensek kiválasztása következik, itt tudjuk a legnagyobb méretet lefaragni az operációs rendszerből. Fontos, hogy az SP1 eddig megjelent verziói csak minden eredeti komponens megléte esetén telepednek fel, a Microsoft ugyanis még adós az előre telepített változattal, amit nyilván a vLite is felhasználna. Az automatikus szolgáltatásokra igényt nem tartó felhasználóknak ez az opció valóságos kincsesbánya, hiszen itt gyorsan és fájdalommentesen megszabadulhatunk a hatalmas nyelvi csomagoktól, az indexelő szolgáltatástól, a programok elindítását állítólag gyorsító funkcióktól, vagy akár a teljes Media Center és videószerkesztő komponenstől. Néhány lépéssel 4 GB-ról akár 800 MB alá szoríthatjuk le a telepítő méretét, míg a telepített operációs rendszer 2-3 GB-ot tesz majd ki - minden az itt alkalmazott változtatásokon múlik. Nyilván ésszel kell eljárnunk, nem hajigálhatjuk ki a létfontosságú alkatrészeket, mint például a vörössel jelzetteket, különben el sem indul a rendszer.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A legtöbbet a nyelvtámogatáson spórolhatunk, hiszen a vLite szerint egyedül a különböző ázsiai nyelvek mintegy 4 GB-on terpeszkednek el a telepítőben (természetesen kicsomagolt állapotban). Erre nyilván nem sok szükségünk lesz, ám aki szereti maga összeválogatni a szoftveres meghajtókat, ügyelve az egyes verziók hibáira, hiányosságaira, az nyugodtan letörölheti az integrált meghajtókat is. Ettől még az adott eszköz támogatásáról nem kell lemondanunk, mindössze a meghajtó telepítéséről kell majd gondoskodnunk. A nyomtatók nagyjából 500 MB-ot foglalnak el, míg a régebbi videókártyák alapvető használatát biztosító szoftverek több mint 100 MB-ot. És akkor még nem említettük a Media Center 700 megáját, vagy a beépített videószerkesztő több száz megáját, amelyet a példavideók és egyéb haszontalanságok foglalnak le.

A Tweaks fülön az operációs rendszer teljes testreszabását végezhetjük el, ahogy azt már a réges-régi Tweak UI, a Tweak XP vagy az X-Setup esetében megszokhattuk. A nagy különbség, hogy az itt elmentett beállítások már a telepítés során életbe lépnek, vagyis számos kényelmi és zavaró vizuális apróságot kikapcsolhatunk, módosíthatunk, az asztalon található ikonok kinézetétől kezdve a betűtípuson át az ablakok és menüelemek mozgatásáig. Itt szabhatjuk meg a virtuális memória alapértelmezett méretét, az Internet Explorer opcióit és számos olyan beállítást, amelyet egyébként a rendszer felállása után 30 különböző helyen keresgélhetnénk. Érdemes egy hosszabb felderítő útra indulni a fülön belül, mivel a megfelelő beállításokkal értékes időt spórolhatunk meg minden egyes telepítés után.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Unattended fül talán még ennél is érdekesebb könnyítést, a kézi lépések nélküli telepítést ígéri, már amennyiben mindent jól állítunk be. A cél az, hogy a telepítés közben feldobott kérdésekre itt adjuk meg a választ, hogy a telepítő ezen beállításokat automatikusan felhasználja a folyamat során. Siker esetén a Vista úgy telepedik fel, hogy egyetlen alkalommal sem kér adatbevitelt, vagyis a gépet nyugodtan magára hagyhatjuk és a telepítés végén megkapjuk megszokott beállításainkat.

Az ISO fülön már a kész telepítőt állíthatjuk össze és menthetjük el egy DVD-képfájlba. Itt is minden automatikus, bár némi időt vesz igénybe, míg a méretes Vista-telepítőt a számunkra megfelelő formába rázza a program. Egy kis türelemmel azonban egy sokkal fogyaszthatóbb operációs rendszert kapunk. Jelen sorok írója például korábbi próbálkozásai során a teljes méretet 2,5 GB-ra szorította le (megtartva minden fontos funkciót, ám lepusztítva a hibernációt, a virtuális memóriát és számos haszontalan ámde csicsás komponenst), a lefoglalt memória mérete pedig a rendszer indulásakor 500 helyett 250 MB volt. Nem mindegy, még egy olyan gépen sem, amely 2 GB memóriával gazdálkodhat. A beállítások újbóli alkalmazásához pedig mindent elmenthetünk egy "preset"-fájlba, amelyet kívánságunkra a telepítőlemezre is elment a program, hogy ne kelljen mindent újra kiválasztanunk a következő alkalommal.

Nincs más hátra, mint hogy beleássuk magunkat a Vista telepítőjébe. Nne feledjük, kellő körültekintéssel kurkásszunk, nem csak azért mert a Microsoft szerint mindez káros a Vista egészségére nézve, hanem mert számos hajszálat és idegsejtet spórolhatunk meg az óvatossággal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Slipy #97
    Problem megoldva....hiányzott 1 dll ami vmiért nem került be a vLite könyvtárába....
  • Slipy #96
    Sziasztok!

    Felraktam magamnakezt a jó kis programot de nem tudom használni, mert hiányolja a WIM Filtert....szépen leszedtem a microsoft honalpjáról az AIK-ot amit írt h le kell szede. Felraktam minden szépen ment és végre a vLite is felismerte h megvan neki a WIM Filtere, de miután rányomok h install utána nemcsinál semmit(csak látom a system32be másolja a fájlokat) és aztán visszatesz arra az ablakra ahol az install gomb is van.... Teljesen tanácstalan vagyok... vki segítene?

    Előre is THx!!
  • Tzupi #95
    vicces a sok post, es a cikkrol kb senki se velemenyez :F
    most nekem olyan erzesem lett, igy elolvasva a sok postot, mint egy ismerosomnel.
    csinalt egy honlapot, es a tartalmi resze kozepen, es keskeny keretbe volt rakva. kb olyan, mint ez a kis resz ahova eppen irogatok be, es ebbe lenne teve 8 oldalnyi szoveg. erosen atlathatatlan ,es 3 mondatonkent kell scrollozni.
    emlitettem neki, hogy talan jo lenne nagyobb, mert akkor szivesebben olvasnam. a valasz annyi volt, hogy ha firefoxot hasznalok akkor ctrl+- -al csokkentsem a betumeretet, es akkor tobb lesz rajta.
    en mondtam, hogy nyomhatok neki piros ikszet a ful jobb felso sarkaban is....
    remelem ertheto volt a kis parhuzam.
    gyengebbek kedveert kulcsszavak, vista, lassu, optimalizacio hianya, es ertelmetlen megoldasok rakenyszeritese a userre. csak be kell helyettesiteni...

    amugy offert elnezest (mondjuk vliterol kb senki se irt eddigse, tisztelet a kivetelnek).
    BTW ugy tudom az operacios rendszerbe belepiszkalni az gonosz, ha jol tudom ki is van kotve a licenszbe, hogy M$ bacsi raut a bokadra ha ilyet csinalsz...
    vagyis nlite ingyenes barki hasznalhatja, elvileg jora lehetne, de megis illegal :\

    pardon a szof*sasert :)
  • zoli73 #94
    Én használtam gond nélkül Amd 2400+ procival meg 1G ram-al a Vistát, de jártam úgy WinXP 1Gram + 2G Swap mellett, hogy a RomeTotalWar lefulladt, mert elfogyott a memória. (2000-es seregem csapott össze az enemy-vel)
    Bosszantó volt, mert nyerő helyzetben voltam.

    Lehet igény sok sok memo-ra + sok swap-ra. Ha fut az XP/Vista, meg fut a VisualStudio + Oracle/MS SQL Server + fejlesztői webszerver, akkor már izzad a gép sok memo-val is.
    Szerintem semmi se tulzás, és aki sok progit használ egyszerre, az nem tudja karcsúsítani a rendszert. (nagyon megfogja a gépet az antivirus + esetleges tűzfal !! ez is lehet hunyó, én váltottam...)

    És akkor még nem beszéltünk a Virtualizációról (egyszerre két op.rendszer majdnem 100%-os emulációval). Pl. Linux+Win, vagy MacOs+akármi.

    Nekem kell majd négy vagy sok magos proci...
  • Doink #93
    Üdv!

    Ahogy végigfutottam a hozzászólásom feltűnt az a tény hogy sokan azt hiszik hogy minden háztartásba csak úgy bepattintható az a 8000 HUF;-os 2GB-os DDR2 modul, pedig tapasztalataim szerint mind a mai napig többségben vannak a sima DDR-t használók[magyarországon]. És ha ebből indulnánk ki akkor mit is nem értünk azon hogy "minek kiszedni a felesleget a telepítőből ha veszünk olcsó ramot" ---> Mert nincs pénzem alaplapot procit videokártyát venni hogy bepattintsam a 2BG-os DDR2-t? A sima DDR pedig jóval drágább [tudtommal ~50%-al]....

    Másik érdekesség a tipikus pazarló életmód: Miért pazaroljam olyanra az erőforrást amire nem tartok igényt?

    És bár nemvagyok egy Vista FAN, azért majd 1x lehet veszem a fáradtságot hogy a saját gépemre is felkerüljön de az tuti hogy előre kivágom belőle a számomra felesleges dolgokat.

    Ideje lenne leszállni a földre és felfogni hogy nem mindenkinek vesz apuci-anyuci gépet és esetleg saját magának sincs pénze az állandó fejlesztésre.[ami átlag magyar embert nézve szinte lehetetlen dolog ebben az országban]
  • szivar #92
    Elnézésedet kell hogy kérjem az előző hozzászólásom tartalmáért. Valóban nem nézel le senkit sem. Mint ahogy a merdzsós v. ferraris emberkék sem nézik le a trabantost. Az is gépjármű ha azt nézzük...
  • floatr #91
    Ez meg azért gond, mert mivel a játékpiacot mint pc-s platform a mikorszoft uralja, ien embedded konzolszerű os nem valószínű h kijön pl vistaból.

    Egy valamit regéltek nemrégen, h -- már nem találom a nevét a fejlesztésnek -- egy játékplatform irányába tolják el egy rencerkomponenssel a vistat, és gyakorlatilag úgy fog viselkedni, mint egy x360; lemez be, betölt, indul, játék, nincs körülményes install stb. Azóta nem hallottam felőle, pedig fogjuk rá h ígéretes próbálkozás egyszerűsíteni a játék felhasználás menetén.
  • Xcentric #90
    Tudom, bár én directx programozással foglalkozom, igaz most már csak hobby szinten. De a konzol rugalmatlansága nagyon nem jön be. Én szeretem modolgatni a játékokat, kicsit variálni rajtuk. Általában ezzel többet szórakozok, mint azzal, hogy játszom a játékkal. A technológia amúgy is mindig jobban érdekelt mint maga a játék. Kivéve pár tényleg jó játékot...

    És persze ott van, hogy a konzolon nincs bill+egér (tudom hogy van, de támogatják is a játékok? Ugyanúgy lehet használni minden tps-hez meg fps-hez mint a pc-n? )

    Amiről én beszélek az az, hogy használjuk ki a PC-s erőforrásokat, ne pazaruljunk.
  • floatr #89
    Te nagyjából leírtad h kéne egy x360as :)

    De komolyan, ha van egy konzolod, otthonra csak csekély százalékban kellhet egy állandóan up-to-date masina, sakko a pénzbeli difi már be is jön
  • darph #88
    Te hallod magyarázd már el mire használsz 16G swapot + 4G ramot mer elképzelni nem tudom.