Berta Sándor

Elérhető az IE9 negyedik előzetese

Az Internet Explorer fejlesztői ismét egy nagyot léptek előre. A böngészőbe integrált Chakra Javascript-motornak köszönhetően az új verzió tovább gyorsult és megelőzte a Safari 5-öt is.

A Microsoft az IE9 esetében sok mindent jobban akar csinálni, mint a korábbi változatoknál. Így az új szoftver végleges kiadása már támogatni fogja a webes szabványokat, elsősorban a HTML5-öt és a CSS3-at, ráadásul sebességben is jócskán megelőzi az elődeit. Az IE Test Drive oldalra eddig több mint 20 millióan látogattak el, míg a program első három előzetes verzióját több mint 2,5 milliószor töltötték le a felhasználók. Figyelembe véve, hogy egy szinte félkész programról van szó, ez óriási dolog. Mindenesetre az Internet Explorer 9-re érdemes lesz odafigyelni és az új kiadás eredményei is ezt támasztják alá.

A legújabb fejlesztéseket ezúttal is Dean Hachamovitch, az óriáscég Internet Explorer fejlesztésért felelős menedzsere mutatta be a blogbejegyzésében. Az új verzió már hardveres gyorsítással képes megjeleníteni az SVG-grafikákat. A böngésző képességeit a Microsoft az SVG Dice nevű játékkal demonstrálta. A demó a Firefoxban szaggatott, míg a Safarit térdre kényszerítette.

A másik újdonság, hogy ebbe a kiadásba már integrálták a Chakra nevű Javascript-motort. A Microsoft célja egyértelmű: a jövőben egy böngészőben akár több Javascript-motort is alkalmaznak majd, így az eltérő feladatokra mindig az azokra optimalizált és leggyorsabb motorok használhatók. Az IE9 és a Chakra egyetlen nagy integrált rendszert képeznek és a böngésző, illetve a Javascript-motor ráadásul közvetlenül kommunikál egymással, ez pedig jótékony hatással van a sebességre. Változás még, hogy minden alrendszer az ECMAScript5-ön (ES5) alapuló Document Object Modelen (DOM) osztozik. Emellett az új kiadás támogatni fogja a régebbi kommunikációs modelleket.

A vállalat fejlesztői sokat gyorsítottak a Chakrán, ennek köszönhetően a Sunspider-tesztben az IE9 már megelőzte a Safari 5-öt, ugyanakkor elmarad a Chrome 5-től és 6-tól, valamint az Opera 10.6-tól. Az előző változatokhoz képesti 10-szeres gyorsulás azonban így is érzékelhető.

A szoftver negyedik előzetese az Acid 3 tesztben 100-ból 95 pontot kapott, ez jelentős előrelépés, hiszen a harmadik előzetes még csak 83 pontot ért el. A cél természetesen az Opera, a Chrome és a Safari 100 pontos teljesítményének elérése, miközben a mostani verzió egy ponttal már a Firefox 3.6.8-at is megelőzi. Az Internet Explorer 9 negyedik előzetese már letölthető az IE Test Centerből. Az első bétaváltozat várhatóan szeptemberben jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mat666 #35
    Te úristen remélem most csak vicceltél mindenki aki egy kicsit is konyít IT-hez az tudja hogy állandók nincsenek nincs olyan hogy örökös legjobb stb..
    A lista amit összeraktál no comment.
  • sanyicks #34
    szerintem meg igazi favágó módszer :)
  • vmiki88 #33
    árrr árrrrr
  • vmiki88 #32
    "A Microsoft célja egyértelmű: a jövőben egy böngészőben akár több Javascript-motort is alkalmaznak majd, így az eltérő feladatokra mindig az azokra optimalizált és leggyorsabb motorok használhatók."
    Az tök jó ötlet, remélem jól fogják megoldani.
  • chuky123 #31
    szar ipadra meg pláne ne verd magad még a flasht se támogatja. pfff
  • chuky123 #30
    Gyerekes programjaival és az 1 gombos egerével mehet francba buta amerikaiknak való.
  • chuky123 #29
    farxis verd a répádat a szaros macre. Mig Pc-én bármit megtudsz csinálni addig a túlárazott szaros mac képességei behatároltak.
  • MsUser #28
    Bocsánat az előző hozzá szólásomnál a helyes írásért, kicsit kapkodtam.
    De jól látszik hogy hetek óta nem jegyzik sehol az IE-t, és évek óta csak azért
    használják mert a Win-nel ez is járt! De ennek a világnak vége, a valóság
    N1: Chrome!
    N2: Opera!
    N3: Róka! Sosem volt nagy szám, sőt!
    Ez így lesz és nem is fog változni, hacsak nem annyiban hogy a
    Chrome 5.xx-től még nagyobb lesz a különbség, természetesen a GOOGLE javára!
    És ez nem vita téma, ezek száraz tények!
  • caprocorno #27
    Köszi szépen! Azt hittem fölülírja a 8-ast. Akkor most ki is próbálom:)
  • sanyicks #26
    Megtértem ja :DDD

    (így legyen lottó 5-ösöm :DD)