Berta Sándor

Újra a Facebookon toboroz az MI6

A Secret Intelligence Service (SIS), a brit titkosszolgálat ismét felfedezte magának a közösségi portálokat és az ügynökeinek legújabb generációját ott szeretné megtalálni.

Az MI6 szeptember elejétől reklámokkal kiegészített kampányt indított a Facebookon. Az akció célja a különböző társadalmi rétegekből származó és eltérő személyes háttérrel rendelkező ifjú kémpalánták felkutatása. A SIS az akciót megelőzően hirdetéseket tett közzé a szigetországi televíziókban és rádiókban is, és új ügynökeit elsősorban a brit elitegyetemek végzős hallgatói közül toborozta. Ez nem az első ilyen eset, az MI5 és az MI6 tavaly már toborzott a világhálón új munkatársakat.

"Számos nyilvános csatornát használunk, hogy álláslehetőségeket kínáljunk az érdeklődőknek. A Facebook az egyik ilyen csatorna. Kampányunkkal a jelenlegi brit társadalom minden rétegéből meríteni akarunk. A lépés azért is fontos, mert sok MI6-os ügynök külföldön dolgozik és érdekünk, hogy a jövőbeni kémek az általunk szolgált brit társadalom értékeit jelenítsék meg. A beérkező visszajelzések számával eddig nagyon elégedettek vagyunk" - jelentette ki a brit külügyminisztérium egyik szóvivője.

A megjelentetett hirdetések minden egyes specifikus célcsoportok esetében mások. A felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkezőknek szóló ajánlat például kiemeli a hosszú távú munkavégzés, valamint a globális titkosszolgálati információk gyűjtésének és elemzésének lehetőségét. A cél az, hogy a jövőben bárki, aki unja a jelenlegi munkáját és érdeklődik a téma iránt, valamint megfelel a felméréseken, ügynökként tevékenykedhessen. Amint az egyik Facebook-reklám pontosan megfogalmazza: "Karriert váltana? Az MI6-nál szükség lenne az Ön képességeire."

A titkosszolgálatok világában teljesen elfogadottak a toborzóakciók és hackerrendezvények, ahol a szervezetek igyekeznek a legrátermettebb jelölteket kiválasztani. Hasonló megoldást alkalmazott 2006-ban az amerikai tengerészgyalogság (USMC), amely saját profilt üzemeltet a MySpace.com-on és rövid időn belül csak itt több mint tízezer "rajongót" szerzett. Idén júliusban pedig a horvát titkosszolgálat (SOA) élt az internetes toborzás lehetőségével. Az érdeklődésre jellemző volt, hogy már az első 12 órában több mint hétezren töltötték le a jelentkezési lapot és a szervezet megújult honlapját fél nap alatt 13 500 internetező kereste fel, egynegyedük külföldről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gascan #8
    kezdenek kihalni a james bond szériás ügynökök? :)
  • wOlFbYTe #7
    Tudod mit takar a K+F kifejezés? A kutatás-fejlesztési részleg az egyik legfontosabb terület egy fejlett ország életében, ahol saját alkalmazottak, mind pedig külső, felbérelt vállalatok dolgoznak egy-egy adott projecten, problémán. Hidd el, oda nem a Gipsz Jakabokat veszik fel, akik épp most szabadultak a mucsaröcsögei óvodából, ahol csak a színes idomok legoptimálisabb kocka gyomrába juttatását és az éneklést tanulták meg.

    Ma már az internet bármilyen témakört illetően a legjobb kommunikációs csatorna, ha nagy tömegekhez akarják eljuttatni az üzenetüket.
  • acdc #6
    Akit erdekel a dolog: http://www.sis.gov.uk/output/register-apply.html
    De ha valaki nem anglol allampolgar le kell mondani a sajatjarol.
  • Frosty01 #5
    +1
  • Zoli007 #4
    Ebben csak én nem látok semmi kivetnivalót vagy különlegeset?
  • Vorpal #3
    Friss hús kell a darálóba - aki ma a 21. században még bedől a rendszer vákuumának megérdemli hogy név nélkül kaparják el valahol.
  • vajon kiki #2
    mi jöhet még ? az interneten keresztül akarják majd szaporítani a következő generációkat ???
  • vajon kiki #1
    hát kedves gyerekek , komolyan mondom az eszem megáll...

    nemhogy általános iskolában , de már óvodában is sokkal komolyabb , mélyebb elgondolású emberek vannak, mint a cikkben szereplő SIS emberei...