Berta Sándor

Rohamosan terjed az online függőség

A World of Warcarft, a chatelés és más online tevékenységek egyre több áldozatot szednek világszerte.

"Elveszítettük a fiúnkat, az internet győzött" - mesélte Christoph Hirte, aki tavaly márciusa óta nem tudja, hogy mi van a fiával, aki a World of Warcrafttal játszott. A szülők eleinte nem is vettek észre semmit. Először az tűnt fel nekik, hogy a 600 kilométerre tanuló gyermekük egyre ritkábban jelentkezik haza. A 24 éves fiatalember azóta teljesen megváltozott, magába fordult és egész nap a számítógép előtt ül. Az esete nem egyedülálló.

Klaus Wölfling, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem pszichológusa szerint Németországban a 16 és 30 év közöttiek 3-9 százaléka számítógép-, illetve internetfüggő. "Egyre többen igénylik a számítógépes játék-függő számára nyújtott terápiákat" - mondta a szakember, aki egyben az idén márciusban megnyitott Mainzi Játékfüggőségi Ambulancia vezetője. A legtöbb itt kezelt beteg a függőségen kívül leginkább a pszichikai és a szociális következményektől szenved.

"Elhanyagolták a családjukat, a barátaikat, van, aki teljesen meg is szakította a kapcsolatot a rokonaival. Ezek az emberek nem mennek a friss levegőre, nem sportolnak és nem foglalkoznak az egészséges táplálkozással sem. Annak ellenére, hogy számos virtuális kapcsolatuk van, mégis szociális elszigeteltségben élnek. A többségük teljes éjszakákon át játszott, emiatt felborult a szervezetük természetes alvás-ébrenlét egyensúlya. A játék kapja a legnagyobb szerepet az életükben, az éhség, szomjúság vagy a szex már nem érdekli őket. Vannak, akiket megélhetési problémák is sújtanak, hiszen nem tudnak megfelelően dolgozni és emiatt kirúgják őket" - tette hozzá a pszichológus.

A mainzi klinikára bekerülő embereket először 3-4 órán át faggatják a függőségükről. Ez idő alatt a pszichológusok igyekeznek megismerni az illető személyiségét is. Sokan elveszítik például az időérzéküket és nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy átlagosan naponta mennyi időt töltenek a számítógép előtt. Egyre csak azt hajtogatják, hogy az élmény kikapcsolódást nyújt nekik. A legtöbb játékfüggő a 18 és 27 év közötti korosztály tagja, a többségük férfi. Vannak köztük olyanok, akik korábban is zárkózottabbak voltak, náluk ezt az érzést a függőség csak tovább erősíti. A szakemberek csoportterápiát alkalmaznak. Arra kíváncsiak, hogy a játék közben milyen érzések kavarognak az emberekben és a legfontosabb kérdés: mit kompenzálnak a függőséggel.

Jelenleg 18 függőt kezelnek, de eddig összesen 150 megkeresés érkezett.< "Mi nem iktatjuk ki a függők életéből a számítógépet és a világhálót. Arra akarjuk rávenni őket, hogy megtanulják a helyén kezelni az internetet" - szögezte le Klaus Wölfling. Christoph Hirte időközben közzétette a fia történetét a www. rollenspilesucht.de honlapon, hogy az eset figyelmeztetésként szolgáljon más szülők számára és időben felfigyeljenek az első jelekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IrkaBirka #89
    Amúgy javaslom a raidelést a függőség kezelésére.
    Amikor raideltem, 1-kor mindíg vége volt. Mióta nem raidelek, megszaladtak az órák :)
  • irkab1rka #88
    A drogszaktudorok szoktak indokolni úgy (egyesek), hogy az, hogy az alkohol legális, az nem azt jelenti, hogy akkor a drogok is legyenek azok, mert először oldjuk meg azokat a problémákat, amik vannak.

    Na akkor csokolom, wowfüggőséggel csak akkor foglalkozzunk, ha a pia és a kábszer problémák már megoldódtak, tartsuk be az érkezési sorrendet.

    Amúgy a faszom az ilyenekbe, hogy: "Server restart in 1:00 minutes"
  • merai #87
    ja ezt még lefelejtettem mm hányan is ismerik az nget olvasgatom a hireket és sg hir ha megnézitek a listát
    akkor az email között ott van a ADV Films ami kéri hogy törölje a másolatokat az NGE röl balbalbala és a response a levélre igy kezdi "Hello, my dear sir(s)!
    We all like Evangelion a lot." :D ö is szereti az Neon Genesis Evangelion-t :D
  • merai #86
    :) nekem is megvan a wow de ha blizzard szerverén akarsz játszani akkor havonta fizetni kell nekik de anyit meg nem ér meg a játék ugyis p2p-vel szereztem be
    ezért én kicsi magyar szerverre lépek fel játszani de a wow fügöség XD
    nem láttátok ti még az NGE-t :D áh 2 nap alatt végignéztem :D de 2 honap kell mig feldolgozod XDDDDD NE nézétek meg mert leszoktok a wowrol egy ideig :D
    az NGE nálam megelöz mindent wowot, harry pottert meg minden szart ami csk létezk (és nem lenézni az NGE-t mert egy szar anime elöször én is azt gondoltam róla de nge teljesen más higyétek el)
  • koschwarz #85
    szerintem minden függőség ott kezd el káros lenni, amikor a normál családi és szociális kapcsolatok teljesen háttérbe szorulnak, és a létezés egyetlen értelme, célja, gondolata az a dolog lesz, a körül forog, amitől függő.

    tehát ha valaki napi pl. 2 órát játszik vagy edz, azzal semmi baj, ha előtte elvégezte a munkáját, a gyerekével is játszott, elmosogat, beszélget a feleséggel/barátnővel, elmennek moziba, dugnak. utána lehet wowozni, akinek erre van gusztusa, akkor az még egy komoly hobbinak számít.
  • Komolytalan #84
    Szerintem a függőség definíciója az ami generálja itt a flamet. Definíció szerint ha valaki minden nap megiszik 1 pohár bort, az alkoholista, alkoholfüggő. Merthogy rendszeresen iszik. Más kérdés hogy szerintem az ég egyadta világon ezzel semmi baj sincs, és társadalmilag is teljesen elfogadott, hogy pl ebédhez vagy vacsorához 1 pohár bort igyon az ember. Lehet összességében még napi 2 pohár is összejön - máglyára vele.
    Szóval alapvetően nem kell védekezni: aki valamit rendszeresen csinál, az függő. Más kérdés hogy a függőség nem káros egy bizonyos pontig. Az meg hogy ez a pont hol van az egyértelműen kiderül a következményekből. Pl ha a WoW függőség miatt az ember nem megy el szilveszterkor berúgni mint az albán szamár, mert a barátaival együtt ünnepel valamelyik fővárosban, és lövöldözi fel a tüzijátékokat, az szerintem nem baj. Még úgy érzem az se gond, ha nem gyúr emiatt napi 2-3 órát, hogy undorító sztereoidszörny váljon belőle, aki 30 évesen "váratlan szívelégtelenségben" hal meg. Akkor inkább a ropi és a chips, és haljon meg 98 évesen mint Churchill :-P
    Ha viszont a családja szétesik emiatt, az már gond.

    Szóval lehet itt kérem támadni a függőséget, csak ezzel egy a baj: ezzel azt támadjuk, hogy az ember életében rend legyen. Hiszen az, hogy bejár minden nap dolgozni/suliba az is egy k.rva nagy függőség, mert hát milyen már hogy az életéből napi 8-10 órát munkával b.sz el, ahelyett hogy a családjával foglalkozna/piálna a haverokkal/kokszolna az edzőteremben.
  • magus #83
    szerinted nem olvastam el, és úgy írok? komolyan ennyi érv jutott eszedbe gondolom hatalmas agymunka hatására? tényleg? ennyi?
  • Headon #82
    Én pl WoW-ozok, most éppen nincs accountom de ha úgy gondolom h játszanék egy kicsit akkor előfizetek egy hónapra. Nem hiszem h az ilyen megjegyzéseket vakon a WoW-ra kéne korlátozni. Szerintem ez egy fasza kis játék el lehet vele szórakozni csak guildbe ne lépj be:D Akkor kezdődnek a gondok ha mások döntik el h mennyit játsz.
  • Balumann #81
    Te sem olvastad el a cikket. A cikk teljesen jó, olvasd el és te is rájössz.
  • magus #80
    gratulálok, sg színvonal

    írtsuk ki az mmo-kat, a készítőket dugjuk gázkamrába, a játékosokat vigyük el leszoktatótáborokba, ez a modernkori pestis, meneküljön mindenki, téged is elkap és nem ereszt

    néha a blikk is hitelesebb mint az sg, sebaj