Gyurkity Péter

Új esélyt jelentenek a kisebb merevlemezek

A Toshiba bemutatta legújabb 1,8 hüvelyk méretű fejlesztéseit, amelyek kapacitásukkal és fogyasztásukkal esélyt adhatnak a hagyományos merevlemezzel szerelt hordozható megoldásoknak.

A gyártó szerdán jelentette be a 160 GB-os MK1617GSG, illetve a 80 GB kapacitású MK8017GSG merevlemezt. Mindkét fejlesztés 1,8 hüvelyk méretű, előbbi két tányérral és négy fejjel, utóbbi pedig egy tányérral és két fejjel érkezik. Az új sorozat elsősorban nagyobb kapacitásával, jobb fordulatszámával (ezzel pedig sebességével), valamint a környezetvédelmi előírások és szabványok támogatásával, a fogyasztás csökkentésével számíthat népszerűségre.

A bejelentés igazi jelentősége a szakemberek szerint a tárolókapacitás megugrásában van, hiszen a Toshiba elsőként mutatott be 160 GB-os változatot az 1,8 hüvelykesek táborában. Ezzel együtt sikerült 5400-as fordulatszámon piacra dobni a termékeket, miközben az energiafogyasztást nagyjából 25 százalékkal csökkentették az eggyel korábbi generációhoz képest, a RoHS-direktíva előírásainak betartásával. A SATA-interfész a maga 1,5 Gbps-os sávszélességével szintén nem hátrány, bár ezt az elméleti értéket nyilván még jó ideig nem érjük majd el.


Az adatokat a Toshiba korábban piacra dobott, 120 GB kapacitású MK1216GSG merevlemezével hasonlították össze, innen származik a 25 százalékos javulást mutató teszt. Ami a sebességet illeti, a 160 GB-os változat a gyártó saját mérései szerint 17 százalékkal javít a korábbi eredményen, így arra számítanak, hogy nem lesz gond az új fejlesztések értékesítésével. Mi több, ezek a példányok új esélyt adhatnak a merevlemezeknek egy olyan piacon, ahol a flashmemória lassan minden mást kiszorít, tekintettel arra, hogy mozgó alkatrész híján kitűnő választás a hordozható készülékeknél.

A hivatalos megjelenés augusztusban esedékes - meglátjuk, mindez elég lesz-e a konkurens technológia terjedési ütemének csökkentéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Broken #7
    Azért pár G-t elbírnak ezek a kis vinyók működés közepén. Egyszerű rázkódással, vonaton, sétálás közben, buszon nem éri akkora gyorsulás, ami veszélyes lenne a lemezre, szért ahhot elég mereven vannak befogva fejek, persze 1-1 nagyobb rázkódásnál beleérhetne a fej a lemezbe, de a gyorsulásmérő egyből le is parkolja ilyenkor, a zene meg arra a pár másodpercre megy a puferról. Bár hordozható eszközökben a az ssd-k ilyen gyors fejlődése melett hülyeség lenne egy mechanikus izét alkalmazni.
  • Rexhawk #6
    te tudod miről beszélsz? Rázd meg mindennap a vinyódat jó erősen kb 10 másodpercig és hiddel gyorsabban tönkremegy a HDD mint az SSD. Nyilván ha ütöd vágod akkor mind2 tönkremegy, meg semmi sem él örökké, de ha ÁLLANDÓAN viszed ide oda a vinyódat megviseli és gorsabban megy tönkre.
    másik meg az elérési idő, mert nem mindegy hogy x ms alatt éred el a vinyódat vagy y ns alatt.
    Jó tudom magas ár de az rohamosan csökken és 2010re átfogják venni a vezetést a notebookokban és 2012re a desktop PC-kben. PDA-kban smarthphoneokban és MID-ekben már át is vette a vezetést
  • Anakyn #5
    Az iPod Classic nem merev lemezzel van szerelve? Működik? Vagy az emberek csak akkor hallgatják, ha sikerül az asztalra leteni? A bakelit lemez ideje lejárt, annak tényleg nem volt mindegy. Ez a mozgó alkatrészt nem szeretjük dolog gyerekes. Mellesleg semmi sem tart örökké, legyen az hdd vagy flash. Aki az ilyen vinyót kinyírja, annak a flash sem akadály.
  • duke #4
    Nem rossz,nem rossz de nem valoszinu,hogy versenyre kelhet a flash memoriaval.Most meg talan igen es meg max 2 evig,de utan mar annyira lemegy a flash ara,hogy mar behozhatatlan lesz a elony.
  • Ludi94 #3
    A flash túl drága, ezért ha olcsón árulják, akkor az átlag felhasználónak jobban megéri.
  • Petka #2
    Azért amibe egy ilyet tesznek, szerintem nem sűrűn dobálod vagy ejted le. Ha meg mégis, akkormeg már majdnem mindegy, hogy mi van benne...
  • metaljesus #1
    szerintem hiába a nagyobb kapacitás, a mozgó alkatrész akkor is túl nagy hátrány. asztali vonalon meg nem az 1,8-as a befutó.