Gyurkity Péter

Seagate: túl az egymilliárdon

A merevlemezgyártók között vezető Seagate elsőként jelenthette be egymilliárd háttértároló leszállítását. Ehhez több évtizedre volt szükség, ám az eredményt alig 5 év alatt szeretnék megduplázni.

Bill Watkins, a cég vezérigazgatója büszkén jelentette ki a hivatalos közleményben, hogy túllépték az egymilliárdos álomhatárt. A gyártó ezzel hihetetlen rekordot állított fel, aminek teljesítéséhez összesen 29 évre volt szükségük. Ez azonban csak a kezdet és az elkövetkező években újabb hasonló rekordokra számíthatunk.

Az érdeklődők számára közölték a cég saját becslését, miszerint az egymilliárd merevlemez legyártása összesen mintegy 79 millió terabyte tárhelyet jelent, amely durván 158 milliárd órányi filmes, illetve 1,2 billió zenei tartalmat jelent. Az elsőként elkészült példány a Seagate ST506 típusba tartozott és ma már nevetségesnek tűnő 5 MB tárolóhelyet kínált, 1979-ben azonban ez nagyon is jelentős előrelépésnek számított. Ma már a vállalat 1 TB-os utódokkal hódít, igyekezvén eközben elkerülni az SSD túlzott térhódítását, ahogy arról korábban is írtunk.

A Seagate napjainkra egy 55 ezer embert foglalkoztató óriássá nőtte ki magát, kitűnően példázva az iparág fejlődését és jelenlegi helyzetét. Ami az elkövetkező időszakra vonatkozó terveket illeti, itt nem szűkölködnek az ambíciókban: a cég alig 5 év alatt szeretné leszállítani a második milliárdot, és maga Watkins abban reménykedik, hogy még ő is hivatalban lesz, amikor végre megtarthatják a kétmilliárd merevlemez elkészültét ünneplő partit. Jelenlegi pozíciójukat tekintve erre minden esélyük meg is van, hiszen a piacon tekintélyes előnnyel vezetnek a riválisok előtt.

A konkurensek hasonló termékei mellett azonban az SSD jelenti a legnagyobb kihívást, amelyet a cég perekkel igyekszik csökkenteni. Állításuk szerint ők és a Western Digital birtokolják az SSD-háttértárolók előállításához felhasznált szabadalmak jó részét, amelyet a többi gyártó engedély nélkül használt fel - meglátjuk mi sül ki az ügyből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Killgore #18
    Nekem mai napig van egy 80 as maxtor vinyóm is. semmi baja, 5 éves.
  • BlackRose #17
    Persze, persze főleg azokban a nagytempóban épülőben lévő datacenterekben amelyek nélkül a következő évek elképzelhetetlenek lesznek :)

    Az SSD szép, drága (persze majd lesz olcsobb), van amire jó is, de a HD-kel még nagyon sokáig nem lesz mérhető (ha lesz egyáltalán), kis kapacitás és elég gyenge sebeségük miatt a mobil piacon aratni fognak ez nem kétséges, de a desktop sem hal meg még egy ideig és a szerverpiac az ami sokkal nagyobb mértékben fog növekedni az elkövetkező években még a virtualizáció sem lesz ezt képes megfékezni és ott nincs más választék mint a jó öreg vinyó.
  • BlackRose #16
    Ha jól emlékszem azok Conner-ek voltak csak amikor a Seagate megvette őket akkor Seagate márka allatt ment minden, gondolom megbánták és ezért nem ismételték meg ezt a hibát amikor a Maxtor-t megvették.
  • Vogel #15
    most halt meg az 500 gigás samum :(
  • BobaFett #14
    Hát nekem seagate-el is vannak rosz emlékeim szépszámmal. A 512mb-4gb korszakban irtó szar vinyokat csináltak. állandó bad sector, igaz teljes halál ritkán volt.
    GYakori volt, hogy pl. vizszintesen megformáztuk a vinyot, telepítettük az oprendszert, majd függöleges állásban olvashatatlan volt...
  • chungey #13
    Azért anno az összes 300-600megás WD kaviár kifeküdt. Meg a 40-80gigás maxtorok is. IBM sem volt hibátlan. Ezek rossz szériák voltak, csináltak azért jobbakat is. Hitachi jófajta szerintem.
  • mad mind #12
    Van 2 db. Conner 120 megás vinyóm. Még ma is működnek.Legjobb.
    Szerintem tök mindagy milyen hdd-t vesz az ember. Ha mázlija van semmi baj nem lesz vele.
  • DjDano #11
    az én Maxtorom 4 éves 160 gigás és van egy ExelStor 60 gigás is ami még idősebb, csaknem 5 éves. De valószinü hogy én is Seagate-et veszek
  • sanner011 #10
    Nekem volt már minden, kivéve Hitachi. Seagate nem halt meg egy sem. Van 3 db régi Medalist vinyóm tőlük, 4 gigások, még csak badsector sincs rajtuk. Igaz évek óta ugyanabban a gépben vannak, szóval nem voltak kitéve semminek, csak amire tervezték őket. Maxtor.. nem is számolom hány halt meg nálam, de nekik is vannak jó szériáik. Most is 2 Maxtor van a gépben, de a következő vagy Seagate, vagy Samsung. Wester Digitaltól óvakodok a Caviar sorozat óta, amiből vagy egy tucat halt nem épp hősi halált nálam. :)
  • CyrSyS #9
    Seagate és Samsung. Ezekkel maximálisan megvagyok elégedve. A többit nem ismerem mert még nem volt...