Gyurkity Péter

Felgyorsítja az SSD térhódítását az Intel

A processzorgyártó szerint 2008 az SSD éve lesz, így komoly terveik vannak ezen a piacon. Jelenlegi kínálatukat alaposan felturbózzák, hogy életképes alternatívát nyújtsanak a Samsung termékeivel szemben.

A vállalat terveiről Troy Winslow, a NAND flash termékekért felelős csoport marketingfelelőse nyilatkozott a Cnet-nek adott interjúban, kiemelve, hogy elsődleges céljuk a verseny kiélezése a három nagy, vagyis a Samsung, a Toshiba, illetve a SanDisk cégekkel szemben. A legfontosabb következmény a kínálatban végbemenő változás lesz, a mostani ajánlatokat ugyanis nagy kapacitású és gyors változatokkal egészítik majd ki, amelyek nemcsak hogy felveszik a versenyt a rivális megoldásokkal, de az ígéretek szerint maguk mögé is utasítják majd azokat.

Az Intel jelenleg legfeljebb 16 GB-os SSD-háttértárolókat kínál, a Single-Level Cell (SLC) technológiára támaszkodva. Ezt (követve a vetélytársak példáját) a Multi-Level Cell (MLC) generáció váltja majd fel hamarosan, a hagyományos PATA-illesztőket pedig a Serial-ATA, vagy SATA követi. A technológiai váltás lehetővé teszi az 1,8 és 2,5 hüvelykes, maximum 160 GB-os példányok megjelenését, amelyek nemcsak kapacitásban, de sebességben is jelentős előrelépést jelentenek majd. A SATA révén ugyanis meghaladják a most rekordnak számító, másodpercenkénti 100 MB-os adatátviteli sebességet is, amely a SATA II esetében (elméletileg) 3 gigabit. A Samsung szintén alkalmazza ezt a buszrendszert, mégpedig a Dell számára gyártott 64 GB-os példányok esetében.


Az Intel nagyon magabiztos, már ami az SSD-vel kapcsolatos terveket illeti. Állításuk szerint nagyon sok múlik a vezérlő és a firmware működtetésének módján, és a riválisoknál jobb termékekkel tudnak majd előállni. Az elmúlt kilenc évben a látványos növekedés a digitális kamerák és az USB-kulcsok területére korlátozódott, most azonban minden más területen is megjelenhet a flashmemória, leváltva a megszokott megoldásokat. Az Intel a szerverektől a noteszgépekig jó esélyeket lát, és véleményük szerint rövid időben belül alaposan lecsökkenhet a most még drasztikusnak mondható árkülönbség.

Példaként említettek egy nemrég lebonyolított video-on-demand demonstrációt, amelynek keretében 4000 szálat streameltek egyazon időben. Ennek kivitelezéséhez 62 darab 15 ezres fordulatszámú merevlemezre volt szükségük, a SATA II-re épülő SSD-technológia esetében azonban ezt a hadsereget mindössze 10 példánnyal kiválthatják majd. Meglátjuk, mikor és hogyan jelentkezik majd az Intel forradalminak ígért fejlesztéseivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hawaii #14
    "...így jön ki a 300GB/s."

    Mármint 300MB/s. :)
  • Hawaii #13
    A benánhéj, amin geli13-mal mindketten elcsúsztatok az az, hogy keveritek a Gbit (10^9) és a Gibit (2^30) fogalmát. 3 Gbit az 3000000000 bit, ami bizony 375 MByte. A kódolásból fakadóan pediglen a nyers sávszélesség 80%-a hasznosul a gyakorlatban, így jön ki a 300GB/s.
  • RealPhoenixx #12
    Shabba: igen, annyi a gyakorlati maximuma, de van elvi maximum is, az elvi pedig az a szamitas szerinti, amit irtam, a gyakorlati pedig amannyi ha jol tom, amit irtal :-)

    "A PATA133 ahogy a neve is utal rá 133MB/s maximummal bír"
    "A SATA150, szintén nevéhez hűen 150MB/s, a SATA300 pedig 300MB/s-re képes."
  • RealPhoenixx #11
    KVP: Geli13-nak van igaza: 3*1024(Mbit)/8=384 Mbyte
  • shabba #10
    Ez vajon hogy jött ki? A PATA133 ahogy a neve is utal rá 133MB/s maximummal bír, nem 266-tal. A SATA150, szintén nevéhez hűen 150MB/s, a SATA300 pedig 300MB/s-re képes.
  • Clarke #9
    én eddig aszittem a pata133, azért 133 mert 133MB/s-ot tud...
  • Hawaii #8
    "pata133 eseten ez 266 MB/sec. SataII eseten 3Gbit/sec = 375MB/sec. Nem sokkal jobb es jol mutatja, hogy a sataI-es lemezek miert voltak lassabbak a pata133-asoknal."

    Biztos vagy te ezekben?
  • geli13 #7
    amúgy meg 3Gb/s = 384MB/s
  • geli13 #6
    "sataI-es lemezek miert voltak lassabbak a pata133-asoknal."
    mivan? tesztet mutatnál róla?
    Még a mostani Seagate st3250410as winyóm se használja ki a sata1-et se, 90mb/s-et tud. Nemhogy a 3évvel ezelötti winyók....
  • geli13 #5
    "pedig a Serial-ATA, vagy SATA követi."
    hee?? biztos én vagyok másnapos, de az nem ugyanaz?:DD