Gyurkity Péter

CES: nagyobb SSD-meghajtók érkezőben

Egyszerre három különböző gyártó is jelezte, hogy új, nagyobb kapacitású SSD-meghajtókkal készül a kiállításra. Idén a hagyományos merevlemezek vetélytársaként jelenhet meg az SSD.

A hétvégén három gyártó is bejelentette saját terveit az SSD-meghajtók fölényének kihangsúlyozására, és bár ezek kapacitásban nem mindig közelítik meg a már elterjedt, hagyományos merevlemezeket, érdemes közelebbről is szemügyre venni őket, hiszen a közeljövőben minden bizonnyal az utód szerepét tölthetik majd be ezek a készülékek. A bejelentésekről ezúttal nem időrendi sorrendben számolunk be, a legnagyobbat ugyanis érdemes a végére tartogatni.

A Ritek saját RiDATA-sorozatát egészíti ki az új jövevényekkel, amelyek a másik két vállalat fejlesztéseihez hasonlóan a SATA 3.0 Gbps interfészre épülnek. Ezek 1,8 és 2,5 hüvelykes kiszerelésben jelennek majd meg, kapacitásuk pedig 16, illetve 64 GB, ez utóbbi pedig a negyedév végére eléri a 128 GB-ot. A legnagyobb változat lesz egyben a leggyorsabb is, olvasási sebessége a gyártó saját adatai szerint 170 MB másodpercenként, az írási műveletek pedig 105 MB/s-os iramban történnek. Az ár sajnos nem derül ki a bejelentésből, ám nyilván kezdetben nem lesznek olcsók ezek a háttértárolók.


A Samsung hasonló megoldást dob piacra hamarosan, mégpedig a multi-level cell (MLC) NAND flash technológiára támaszkodva. Két hónappal ezelőtt még a single-level cell (SLC) 64 GB-os változat kifejlesztését tette lehetővé, amelynek sebessége 120, illetve 100 MB/s, most azonban sikerült a méretet megduplázni és készen állnak a 128 GB-os példányok sorozatgyártására. Sajnos a sebesség 100, illetve 70 MB/s-ra esett az új készülékkel, ám a megjelenés még az első félévben várható, az árat pedig néhány ezer dollárra saccolják - pontos adat erről még nincs.

Az igazi nagy durranást azonban a BiTMICRO tartogatta a CES-re. Korábban is extrém méretű, 416 GB-os példányt jelentettek be az E-Disk Altima SATA sorozat részeként, most azonban ők is duplázni tudtak és várhatóan a kiállításon jelentik be a 832 GB-os monstrumot, amely azonban csak a második félévre lesz kész. Egészen pontosan azt tervezik, hogy az első példányok a második negyedévben gördülnek majd le a futószalagról, míg nagyobb mennyiségben a harmadik negyedévben, vagyis ősszel lesznek elérhetők ezek a készülékek. A sorozat példányai 32 és 832 GB közötti kapacitást nyújtanak, az ár is nyilván eszerint skálázódik majd.

A sebesség itt 100 MB/s körül alakul, másodpercenként 20 ezer I/O-műveletet garantálnak, míg az ár nyilván horribilis lesz, tízezres nagyságrendre gondolhatunk, természetesen dollárban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #22
    Hány éves vinyóitok vannak, hogy zajosak? :P
  • TH448 #21
    Nem olyan egyszerű ez, mert pl. Creative hangkártyák már jópár éve tartalmaznak olyan védelmet, h mute esetén semmi jelet nem küldenek ki, lezárja az audio kimenetet pont azért, h a zajt ne lehessen rendesen megmérni...
  • lapaleves #20
    elég lol, leginkább az, hogy mute módban meg nem hall semmit. nem érdekelne, ha mindig súgna. így viszont tudom, hogy menne neki anélkül is. tőlem ugyan nem kap új hangkártyát :-)
  • waterman #19
    nem retró:) az áramkörök zaját szépen jelként fogja fel a hangkártya és lelkiismeretesen ki is küldi az optikai kimeneten amit "hallott". egy komolyabb hangkártyával orvosolható. ritkán a táp cseréje is javít a dolgon.
  • lapaleves #18
    minden relatív, ugye. amíg ventilátorok zörögtek a gépben én se tudtam eldönteni, hogy az erősítő súgása vagy a vinyó zavaróbb :-)

    btw az erősítős súgás külön érthetetlen, mert az optikai izé ellenére megy át valamilyen alaphang a gépből, ami megszűnik a gépen "mute" gombot nyomva. ennyit a digitális világról. valszeg vmi retro-fícsör az nforce2-n...
  • waterman #17
    végre valalki szintén hallja őket!! mégsem nem vagyok őrült:)
    köv winyóm ha majd kijönnek akkor egy samsung M6-os széria. 5400 rmp, 500giga.. talán az nem olyan hangos.
  • lapaleves #16
    "mostani winyók abszolut zajtalanok, a gond inkább a melegedés."

    vagy a tesztelést megelőző halláskárosodás :-)
  • waterman #15
    nem kell bmutatni nekem az ssd-ket:) már nagyon régóta olvasgatok róluk cikkeket és nem is a sebesség ami nekem számítana, hanem a hang. tudom furcsa hogy engem zavar, de per pill a leghangosabb elem a gépemben a két winyó. be vannak csomagolva szépen polifoam-ba, nem érnek a gépházhoz, kapnak levegőt. de így is van hallható hangjuk. hát az ssd-knek nem lenne:)
  • RealPhoenixx #14
    Waterman es Kaadi: nezd meg az e-bay -en, 200 dollarert mar lehet kapni 32G-s SSD-ket, es lehet oket raidbe valoban.

    A raides teljesitmeny: add ossze a raidelt elemek szamat, ezzel szorozd be az 1 db egysegre juto teljesitmenyt, es a legrosszabb esetet feltetelezve ezt az erteket szorozd be 0.85-el.

    Altalanos teljesitmeny: nem a sima atviteli teljesitmeny a lenyeg, hanem az eleresi ido, sima atviteli teljesitmenyben a csatolo felulet miatt nem sokkal jobb, mint a mechanikus winchesterek, viszont az eleresi idok lenyegesen jobbak.
    /sok apro fajlnal, swap mamorianal, temporalis taroloknal ez a lenyeg/

    Elettartalm: a 200 dollaros cumo /vagyis a legolcsobb/ 2 ev garanciaval bir, vagyis ennek elettartalma varhatoan ennek megfeleloen biztos hogy 5 ev alatt van (persze szerencses esetben es normal desktop hasznalatot feltetelezve ez akar kihuzodhat 10 evre is akar).

    Ar: vannak olcsobb tipusok es vannak dragabbak, persze a legdragabbak a katonai es az ipari jellegu kivitelek, bar nem mindig ebben a sorrendben, van mikor az ipari joval dragabb a katonainal, szval az tobb dologtol fugg, lenyeget tekintve a kis felvevo piac es a garancia az ami ugy megdragitja ezeken a teruleteken.
    Konkret arakat innen tudsz szerezni:
    http://www.diamondcomputer.eu/catalog/index.php?language=hu
    De itt is utana tudsz olvasni a dolognak:
    http://flashmemoria.lap.hu/

    Boba Fett:
    Merevlemez gyorsasag: en a regi gepembe levo winchiket tettem bele egy ICH9-es lapot tartalmazo uj gepembe, persze q6600 2,4@3,4-en tekerem 8G 800MHZ-s rammal es 64 bites winserver 2003 R2-oprendszerrel (alias winserver2005), es pontosan meg nem tom minek koszonheto a kovetkezo: a kb 50.000-55.000 kbytes/sec -es masolasi sebesseg jelenleg ugyanazokon a winchestereken kb: 70.000-75.000.
    Vagyis 1G anyagot 15 masodperc alatt atrakok 1 egesz fajlra nezve.
  • waterman #13
    az árukat nem kell felhozni. igencsak tisztában vagyok az árukkal. de akkor is olyan gyönyörűek ezek ott a képen:) ezekkel öröm lenne moddingolt gépet építeni:)