Alex

Az élcsoportba ugrott a Samsung

A Samsung egy éve még alig 4 %-át birtokolta a digitális fényképezőgépek piacának, részesedése mára viszont 11 %-ra nőtt.

Az elektronikai termékeiről ismert gyártó ezt a meredek növekedést intenzív marketingkampánnyal és figyelemreméltó termékekkel érte el. A Samsung tavaly év elején még abszolút újoncnak számított, hiszen ugyan korábban is kiadtak meglepő tudású gépeket (pl. a 15x-ös optikai zoommal bíró Pro 815-öt), de csak ekkor jelentették be első DSLR gépüket, a GX-1S-t. Azóta több hullámban fényképezőgépek áradatát öntötték a piacra, melyek persze technológiailag semmi meglepőt nem tartalmaznak, ám képességeik bőven elegendőek az átlagfotósok részére, és árban nagyonis versenyképesnek bizonyultak.

A Samsung persze nem csak a digitális fényképezőgépekre koncentrál, hanem a kapcsolódó piacokon is erősen fejleszt, minden szegmenst igyekszik lefedni: a cég alig két hónapja jelentette be 8 megapixeles CMOS szenzorát, de a memóriakártyáknál is már 8 GB-os kapacitásnál tartanak.


Semmi meglepő, de amit tud azt stabilan tudja

A vállalat termelékenységére jellemző, hogy ebben az évben is 20-30 új termék bevezetését tervezik. Világszerte 13 millió digitális fényképezőgép eladásával számolnak, ezzel globálisan a harmadikok lehetnének a Canon és a Sony mögött. Az első ötben a hátuk mögött a Nikon és a Kodak még kap helyet, bár utóbbi pozicíója kérdéses, tekintve hogy a Kodak minapi döntése szerint a forgalom növelése helyett inkább a nyereségre koncentrálnak, azaz kiszállnak a csekély haszonnal járó alsókategóriás gépek piacáról.

Mindenesetre a Canon vezető pozicíója nincs veszélyben, hiszen technológiai előnyük szinte behozhatatlan, de valószínűleg a tömegcikkek értékesítésére koncentráló Samsungnál ez nem is cél. A piac ráadásul még évente 6%-al növekszik, azaz a torta újraszeletelése nélkül is van még hely a feltörekvő cégek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mausermc #19
    Szia,még meg van.Helyileg Nagykanizsán.Tiédnek mi a hibája?
    Ha küldesz telefonszámot felhívlak.
    Üdv:mauser
  • komisa #18
    Szia!! Engem is érdekel ha még meg van:)
  • mausermc #17
    Szia! Nekem van egy optika hibás S600-am. A kijelzője jó.Ha még érdekel írj.
    [email protected]
  • kompika #16
    Működésképtelen vagy sérült SAMSUNG DIGIMAX S600 - as fényképezőgépet keresek aminek jó a TFT - kijelzője! Nekem ez tört össze! Azt is szivesen veszem ha valaki tud segíteni hogy hol lehet ilyenhez hozzájutni!
  • zseko #15
    Van szerencsém két Samsung fényképezőhöz is a közelemben (öcsém S600, haver D700), a nagy kijelző az jó, egyébként nem vagyok megelégedve velük. Lehet hogy csak nekem nem felel meg a képminőségük, de nem tetszenek a képei. Leginkább a képélesség az ami nem jó, és kissé mosottak a képei. De mint írták is, tömegcikk, ez meg mindent megmagyaráz..
  • babajaga #14
    "samsung porszívóm olyan jó, hogy képes kilazítani és felszívni a parkettát"

    Hát az nem a porszívó jósága, inkább a parkettalerakás pocséksága.
  • waterman #13
    szerintem, annak aki nem tollpárnán hordja körbe a kameráját, jók ezek a gépek. tehát ha elmegyek biciklizni, akkor én is egy régi szirszar gépet viszek, mert képet egész jókat csinál és nem sajnálnám, annyira ha tönkremenne, mert mondjuk ráesek.
    különben a samsung porszívóm olyan jó, hogy képes kilazítani és felszívni a parkettát, valamint a samsung lcd-vel is meg vagyok elégedve (713n). biztos gyártanak ezeknél is jobb termékeket, de azok exponenciálisan többe kerülnek.
  • zLk #12
    A másik topicban szétszedtek téged láttam. :D
    Sajnálom de nekem is meg kell jegyezzek egy aprosagot.. :D (amugy egyetertek a commenttel meg minden, csak:)
    a vajon sima "j", nem LY :D
  • roliika #11
    Ezért a cikkért mipénzt kapott az SG valyon? :DD Ja Samsung über fasza, Nikon meg egy csekmet... :D
  • huuu #10
    Amióta világ a világ az emberek kényeztetik magukat a szép színes kütyükkel.
    A lényeg, amíg kibontja a tetszetős csomagot és megnézegeti a menürendszert.
    utána megy a szekrénybe és amikor esemény van kattint egyet mert a szomszéd is ilyen csillogó vacakkal kattintgat. Mindegy, hogy mi van ráírva a célnak megfelel, csak add a pénzed évente a multinak.
    Köszönjük a vásárlást! :)
    Zenit-E