Cifka Miklós

Digitális katonák a harctéren

Néhány hónapja már a valódi harctéren használják a lassan két évtizede megálmodott csúcstechnikás Land Warrior rendszert. Az első benyomások vegyesek.

Mi az egész alapja? Végy egy katonát, a sisakjára szerelj egy szem elé lecsapható kijelzőt, a fegyverére szerelj digitális kamerát, amelyet éjjellátó üzemmódban is lehet használni. Az egészet kiszolgáló számítógép pedig folyamatosan, drót nélküli adatkapcsolattal tudjon kommunikálni a környéken lévő többi rendszerrel, a helyszínen lévő kisebb központokkal, amelyek a katonák járművein vannak, illetve azokon keresztül a helyi és akár a hátországban lévő parancsnoki központokkal.

A katona így egy felturbózott terminátorhoz kezd már hasonlítani: nemcsak lát a sötétben, és elég a takarásból a fegyverét kidugni, hogy lássa mi van a sarok mögött, hanem azt is látja, hogy hol vannak a baráti egységek a környéken, sőt, közvetlen utasításokat is kaphat a tőle akár több ezer kilométerre lévő irányító tiszttől.


A digitális technika és a digitális álcázóminta - egyikért sem rajonganak túlzottan a katonák

A rendszer lelke egy 500 MHz-es Intel StrongARM processzorra épülő köponti egység, ezen egy Windows CE (ill. a Land Warrior egyes változatain Windows 2000) operációs rendszer fut. Ezen kívűl a két másik fődarab a fegyverre szerelt digitális optika, amely látható fény, illetve infravörös tartományban is képes működni, valamint a sisakra szerelt 800 x 600 pixeles felbontású kijelző. Az egész rendszer egy összetett menürendszer segítségével kezelhető, ebben navigálni a fegyverre szerelt gombokkal, vagy a mellkasra rögzített kezelőpanellel lehet. A kommunikációt egy nyolc csatornás rádiórendszer teszi lehetővé, a drót nélküli adatkapcsolatot pedig az IEEE 802.11 szabvány egy kissé módosított változatával oldották meg.

A Land Warrior rendszert már több, mint 10 éve fejlesztik, és tavaly már az első szériapéldányokat szállították le a 4th Stryker Brigade-nek. Ebből az egységből 230 Land Warrior rendszerrel felszerelt katona pár hónapja már Irakban, élesben tapasztalja meg a digitális korszak minden hozományát. Ők valahogy mégsem rajonganak túlzottan az új játékszereikért.


Taktikai térkép, rajta a baráti egységek poziciója

Az első probléma a súly. A teljes Land Warrior felszerelés mintegy hat és fél kilogramm pluszt jelent. Ez elsőre nem tűnik olyan soknak, de ha hozzávesszük, hogy a fegyver, a ballisztikai mellény, a sisak, a lőszer és az egyéb ellátmány már e nélkül is 25-30 kg-ot nyom, akkor a plusz tömeg már nagyon nem hiányzik senkinek. A másik gond, hogy az Irakban legáltalánosabb feladatok esetén - mint például egy gyanús házba való behatolásnál - a sok high-tech kütyü gyakorlatilag teljesen haszontalan.


Felcsert, de sűrgősen!


A fegyverre szerelt optikai irányzék képe a sisakkijelzőn

De itt még mindig nem érnek véget a gondok. A katona a sisakra szerelt kijelzőjén láthatja a terület térképét, rajta stilizált jelekkel a baráti egységeket feltüntetve. Ez nagyszerűen hangzik, hiszen ezáltal jelentősen lecsökkenthető annak az esélye, hogy véletlenül egymásra nyissanak tüzet a katonák. Csakhogy a GPS alapú rendszer nem elég gyors ehhez. A beszámolók szerint átlagosan egy percet késnek a térképen látható pozíciók a valós adatokhoz képest, de még a hivatalos brossurában is 30 másodperces frissitési időt ad meg a gyártó konzorcium. Egy olyan hadszíntéren, mint egy iraki város szűk utcái és házai, ahol létszükséglet a pozíciók gyors változtatása, ez bizony nem elfogadható.

A Land Warrior esetén mindenki folyamatos rádiókapcsolatban vagy az egységével, ami noha talán meglepően hangzik, de ez még a világ legfejlettebb hadseregében sem magától értetődő. Csakhogy a legtöbbször a bázisról csak a raj- vagy szakaszparancsnokokkal érintkeznek, ezen szint alatt pedig általában még mindig a jól bevált kézjelekkel kommunikálnak egymással a katonák. Az általános vélekedés az első tapasztalatok alapján, hogy talán nem kellene minden egyes gyalogost bedrótozni, elég a szakaszparancsnok szintjétől felfelé, az is elég az üdvösséghez.


A Land Warrior első szériaváltozatával, a 3.0-assal gyakorlatozó 4-9th egység tavaly nyáron

Talán az első tapasztalatoknak is köze van ahhoz, hogy az amerikai hadsereg befagyasztotta a Land Warrior költségvetését, legalábbis az elkövetkező öt évre. Az egyenként 30 000 dollárba kerülő felszerelés egyfelől drága mulatság egy olyan helyzetben, amikor a Védelmi Minisztérium minden egyes centért keményen megküzd, másfelől nem következett be az a minőségi előrelépés, amit elvártak az eddig a több mint fél milliárd dollárt elnyelt programtól.

Noha a Land Warrior jelenlegi változata tehát úgy tünik, nem fog széles körben elterjedni, az amerikai hadsereg nem adja fel a gyalogság digitális korba való bevezetését, továbbra is több program fut párhuzamosan, keresve az utat a hatékonyabb gyalogsági hadviselés felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #61
    Szerintem ez egy kísérleti rendszer első főpróbája, annak minden problémájával együtt.

    Az első rádiókat sem fogadták kitörő örömmel a katonák, mert külön erős ember kellett a cipeléséhez, de ma már nem örülnek, amikor nem működik a rádió...

    A golyóálló mellények is felesleges nyűgök voltak egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy tényleg megfogják a golyókat és ma már az a probléma, ha valakinek nincsen.

    Ahogy a rendszer kiforr és a katonák meg a parancsnokaik is megtanulják használni, a taktikai csatákban, elsősorban városban hatalmas előnyük lesz.

    Pl.:
    - Egy snipert sokkal jobban le fognak tudni vadászni, mint most.
    - Kevesebb fejlövés lesz az utcasarkokon.
    - Tudják, hogy hol van a "zöld" - ellenőrzés alatt tartott terület, melyik a "piros" ellenséges és a "szürke" felderítetlen. Ez hatalmas előny a katonának.

    Természetesen ez a rendszer sem csodafegyver és nem fogja tudni megmondani, hogy az addig baráti iraki katona mikor fogja hátbalőni az amerikai "szövetségest". De nem is ez a célja...
  • Lemming #60
    Azért azt, hogy a hadiiparban milyen a technológia a civilhez képest ne abból következtessük, hogy egy vadásgépbe milyen processzort tesznek.
    Gyanítom egy 2 magos über cuccal se repülje jobban a Gripen, ami benne van az épp elég.

    És mérget vennék rá, hogy azért a háttérben, a boszorkánykonyhában olyan dolgaik is vannak az amiknak/oroszoknak/kínaiaknak stb, hogy csak nézünk mikor kijönnek.
    Gyanítom a legjobb legütősebb technológiát nem fogják csak úgy lobogtatni.

    Ezt az LW tesztet is inkább olyannak érzem, hogy mutassanak valamit.
    Nem hiszem el, hogy ezeket az információkat egy jól megszervezett házi teszten nem lehett volna kideríteni.
    Mert valljuk be itt és most semmi extrát nem láttunk, max azt, hogy nidda de bazi nagy lett a puskája a fazonnak, biztos gyúrt rá két hetet mire megemelte.
    Ja és windows... lol.
  • dara #59
    Ahhoz mindenképpen átlátszó kijelző kellene. Az meg nem olcsó. És az Apache pilóták is elvannak monokulárissal.

    Minek még több dolgot? Csak azt kell kijelezni, amire valóban szükség van, felesleges minden sallangot.
  • Army1990 #58
    Ha sikerül tökéleteíteniük a technológiát hatalmas előnyre tehetnek szert.
    Szerintem olyan képernyő kéne ami mind a két szem elé hajtható mert ez így elég zavaró lehe. Szerintem könnyebben el lehetne igazodni egy ilyaen képernyőn,ha meg éppen nem kell neki akkor felhajtja oszt kész. Ott jobban meg lehetne csinálni az infravörös képet, a taktikai térképek meg a többi dolgot(bár a célzást lehet kicsit nehézzé tenné az ilyen fajta kijelző.
  • GyuriX2572 #57
    Windows - kékhalál
    GPS - LAG
    WLAN - glich
  • NEXUS6 #56
    Ezt a csákót ismerem azzal a b.szomnagy kamerával!!!
    Nem ez a fazon kapta az operatőri oszkárt legutóbb?!
    ;)))
  • NEXUS6 #55
    Az a baj hogy a politikusok szerint a mostani is olyan!
  • AranyKéz #54
    Ja, a sok cheater örökélettel és láthatatlansággal fog snipe-olni.
  • petruszvaldesz #53
    te jó ég milyen irányban indult el a hadi fejlesztés... komolyan a következő háború ezek szerint olyan lesz mint egy számítógépes játék!!! eznagyon durva,
  • Sadist #52
    Mondj egy kereskedelmi forgalomban lévő, olcsó képfelismerő szoftvert, ami képes felismerni a "gyanúsan mozgó, vagy tárgyakat rejtegető alakokat".
    Kétlem, hogy egyáltalán volna ilyen, nem egy triviális dolog felismerni egy potenciális veszélyt jelentő embert (ha esetleg lóbálja az AK-t, akkor még talán).