SG.hu

SS-24 inter­kon­ti­nen­tális rakéta Kecelen

A hidegháború utolsó, rettegett tömegpusztító fegyvere a Hadtörténeti Múzeumi keceli parkjában lelt otthonra.

A HIM gyűjteményét immár egy hidegháborús csúcsfegyver, a titkolt SS-24 rakéta is gazdagítja. Kecelen rendszerbe állították Európa egyetlen SS24-es interkontinentális ballisztikus rakétáját. Az eredetileg ukrán tulajdonban lévő fegyvert az Egymásért Alapítvány adományozta a keceli hadiparknak. A hidegháború retteget nukleáris fegyvere, a - most már hatástalanított - SS-24 november 7-én, Záhonynál érkezett Magyarországra. A hadieszköz 24 méter hosszú, három méter átmérőjű, és hat nukleáris töltetet vihetett magával akár 12 ezer kilométerre is. Így például Kecelről akár Buenos Airest is el lehetne érni a rakétával.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A hatástalanított rakétát november 15-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Pintér Művek által üzemeltetett, keceli Haditechnikai Parkban. Az avatási ünnepségen részt vettek a HM, a HIM, az Alapítvány és a kistérség közigazgatási, oktatási intézményei, képviselői. "Büszkék vagyunk arra, hogy alapítványunk segítségével sikerült idehoznunk az SS24-es rakétát. Ez az egykor borzasztó fegyver mostantól látványosság, tananyag és egy letűnt kor csöndes mementója lesz a keceli parkban. Kívánom, hogy az SS24-es méltó módon betöltse feladatát, mint múzeumi tárgy." - mondta Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

"Nagyon örülök, hogy ez a rakéta újra "hadrendbe állt" a múzeumban. Kicsit furcsa kontraszt, hogy a XXI. századi béke jelképeként aposztrofáljuk ezt a hirosimai atombombánál egykor sokszorosan pusztítóbb fegyvert, de hát mi is lehetne méltóbb jelkép, mint ez a pusztító erejétől megfosztott, békésen pihenő SS24-es?" - tette fel a költői kérdést Jurij Mushka ukrán nagykövet. "Annak idején ez volt az egyik legmodernebb interkontinentális ballisztikus rakétája a keleti blokknak. A rendszerváltás után Ukrajnának 130 db nagyhatótávolságú rakétája volt, köztük 46 db SS24-es, atomarzenálunkat a 90-es évek elején felszámoltuk. Remélem, sok magyar és külföldi turistának fog elgondolkoztató élménnyel szolgálni Európa egyetlen SS24-ese" - mondta a diplomata a ceremónia után.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum az Egymásért Egy-Másért alapítvány segítségével, közreműködésével elmondhatja, hogy birtokába került egy olyan műemlék, egy SS-24-es rakéta, amely Európában elsőként lesz a nyilvánosság, nagyközönség számára is megtekinthető. Az adományozó Alapítvány elnöke Földesi Szabó László és a Múzeum főigazgatója ezen SS-24-es rakétát a Békés Együttélés és a Béke Szimbólumának tekinti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JSHannibal #61
    SS-24 Scalpel (RS-22/RT-23U)
  • kukacos #60
    10 éve itt már nem volt orosz haderő. Valószínűleg a kivonás előtt/alatt álló scud-okat láttad, akkor talán még volt belőle pár az országban (rokonom náluk szolgált, atomháború esetén bizony nem csak hagyományos töltettel lődöztek volna a magyar rakétacsapatok sem).
  • Kaziking #59
    járt valaki a szecsőí raktárbázison? én mikor katona voltam igen (10 éve) érdekes dolgokat láttam, marha nagy 6-8 tengelyes orosz hordozójármüvek, a tetejükön leponyvázott "valamikkel". nem mondom hogy rakéta volt alattuk de méretükből itélve annak néztek ki. ja és nem légvédelmi mert azokat ismerem.
  • kukacos #58
    Az oroszok táska-atombombái állítólag kb. 50 kilós szerkezetek voltak, amit egy-két ember még talán épp elvisz kézben. Ezek a fegyverek meglehetősen kifinomultak. Egy ilyen szerkezet tömegének legnagyobb részét nem az atomtöltet, hanem a hagyományos robbanóanyag, a neutrongenerátor és az elektronika teszi ki. Egyes ritka kalifoniumizotópokból állítólag csak pár gramm a kritikus tömeg. A robbanóereje kb. 0.1-t.5 kt, állítólag atomháború esetén a nagykövetségek kapták volna meg, hogy diverzánsakciókkal megbénítsák az ellenséges hatalmakat pár perccel a támadás előtt. A "friss" atomhatalmak aligha tudnak ilyeneket összerakni még jó pár évig, ezért ilyen fegyverek csak úgy jelenthetnének veszélyt, ha ellopják őket - Jelcin alatt ez állítólag meg is történt, legalábbis valamelyik orosz tábornok úgy nyilatkozott, hogy több százat nem találnak, persze az oroszoknál sosem lehet tudni, kinek van igaza és ki mit miért nyilatkozik. Mindenesetre ha eddig nem robbantották fel őket terráristák, most már aligha fogják, mert folyamatos karbantartás nélkül már rég tönkrementek. Persze a kisteherautós forgatókönyv egy primitív bombával továbbra is fennáll. Az emcsiknak is volt ilyen kézi szeretcsomagjuk diverzánsakciókra, az Mk-54 SADM, de a W-54 "Davy Crockett" kézi atomrakéta tömege csak 28 kg volt. Bővebben: http://nuclearweaponarchive.org/News/DoSuitcaseNukesExist.html
  • pip #57
    Nem lehet egy nyeszlett arab aki azt a taskat cipeli felkezben... ha jol emlekszem az uranium kritikus tomege 20 kg, ez alatt nem igazan tudod robbanasra kesztetni. Bar lehet hogy a plutoniume kisebb es lehetove teszi "emberi meretu" atombomba kesziteset
  • kukacos #56
    Nyilván, de nem is erről beszélek, az nem okozna atomháborút, mert nincs kire atommal visszalőni. Az SS-24-esek nem terroristák ellen készültek.
  • látogató #55
    hmmm.... Azért egy al-kaida tag kerében egy táska méretű atombombával mondjuk a fehér ház vagy a pentagon előtt meg tudná bolygatni ezt a globalizálódott világot a gazgaságával meg mindennel együtt. És ők rakéta nélkül csinálnák.
  • kukacos #54
    Mindenesetre a jövő két okból is biztató. Az ember talán lassan kikerül a háborúból, és azt gépek fogják megvívni egymással. Ebből a szempontból a háború "humánussá" válik, talán még oda is eljutunk, hogy az emberölés, a humán erőforrások elpusztítása nem lesz lényeges része egy háborúnak, és elsősorban két ország gazdasági potenciálja illetve annak tönkretétele fogja eldönteni a háború kimenetelét. A másik indok is gazdasági: a modern globalizálódott gazdaságban egyetlen egyszerű terrortámadás is olyan károkat tud okozni, hogy a támadó fél több kárt szenved, mint amit okozott, nemhogy egy teljes konvencionális háború. Fejlett országok között ezért lassan elképzelhetlenné válik egy háború, már amennyiben sikerül elérni, hogy gazdaságuk összefonódik. A veszély a szakadékokban van, mint pl. a SzU meg USA között volt. Vertikális szakadékot jelentene pl., ha Kelet-Ázsia önnállósodik, elszakad a Nyugattól és a köztük levő gazdasági függetlenség és az érdekellentétek vezethetnek háborúhoz. Másrészt horizontális szakadék is létezhet és már létezik is (fejlett vs. fejletlen államok) - ez utóbbi kevésbé veszélyes, mert a fejlett államok technikailag mindig fölényben lesznek, tehát a meccs eléggé egyoldalú lesz, másrészt hatékony fegyverek nem léteznek hatékony gazdaság nélkül. Sajnos a fejletlenebb államok is szert tehetnek atomfegyverekre, mint azt a példa mutatja, ezért dolgozik az USA a rakétavédelmen, hogy kihasználja a horizontális szakadékot.

    Tehát végsősoron a globalizáció fogja megmenteni a világot, és szurkoljunk neki, hogy túszul ejtse a politikusainkat azzal, hogy újból megvalósíthassa a hidegháborús patthelyzetet, csak ezúttal gazdasági téren.
  • kukacos #53
    Egészen addig fogod így gondolni, míg el nem sül valamelyik - vagy az összes egyszerre... Én továbbra is azt mondom, hogy fegyver és fegyver között nincs mélyebb - filozófiai - különbség.

    Amit írsz, az részben igaz. Viszont ebből a szempontból az atomfegyver más kategória, mint a pisztoly. Harcias kisebbségek elleni önvédelmi szempontból nem indokolt az atomfegyver, mert az kizárólag egy másik állam elen irányulhat - kisebb csoportok nem tudnak elegendő erőforrást felmutatni, amivel képesek összemérhető fegyvereket legyártani. Az atomfegyver egyelőre kizárólag államok közötti vitákban játszik szerepet.

    Szomorú, de igaz, hogy az államok között is létezhet aggresszió és így az önvédelmi reflexek államokra is kiterjednek. Az állam olyan állampolgárok szövetségét képviseli, akik többsége mindig az atomfegyverek képviselte tömeges emberölés ellen van. Iránban éppúgy, mint Észak-Koreában. Ebből a szempontból az atomfegyver nem katonai, hanem politikai-államszervezeti kérdés: hogy engedhetik meg egy állam polgárai, hogy olyan államszervezetben éljenek, ami esetleg atomfegyverekkel akarja a célját elérni? Hogy lehetséges, hogy a világ technikailag legfejlettebb államok szántszándékkal lőporos hordóra ülnek, kanóccal a kezükben, és miközben mindenki elítéli az atomháborút, adója egy részét mégis erre áldozza? A kérdés roppant bonyolult és nem tudom a megoldást. Kommunikációs probléma az állam és az állampolgárai között; agresszív viselkedésminták kiterjesztése a közösségre, a közösség mint egyed agressziója; agresszív elemek indokolatlan túlsúlya a döntéshozatalban; elnyomó rendszerek, amelyek inkább céljuknak tekintik a rendszer fennállását, mint állampolgáraik képviseletét (de pl. az USA is visszaél atomhatalmi státuszával); a demokráciák beépített hibája; az emberi bizalmatlanság, vagy csak egyszerűen a klasszikus emberi hülyeség - mind-mind oka lehet ennek a roppant bonyolult kérdésnek. A téma iránt érdeklődőknek javaslom megtekintésre a 13 nap - az idegháború illetve Kubrick Dr. Strangelove című filmjét.
  • NEXUS6 #52
    Azért elég sok mullott ezeken a műf.szokon, hogy a hidegháborúból, nem lett forró! Nem tanítják de a hadseregek épp elrettentő erejüknél fogva fejtik ki a hatásukat. Egy szuperfegyverekkel felszerelt tikos hadsereg nem lenne képes fenntartani a rendet, mert senki nem tudna róla!


    Az emberek jelentős részének vannak agresszív ösztönei. Ha az államok nem képesek egy hiteles, valódi elrettentő erőt képviselő hadsereget fenntartani, akkor számolni kell azzal, hogy valaki meg fog próbálkozni egy ilyen felállításával.

    Ha egy combosabb gengszterbanda képes elsöpörni egy politikai rendszert, és kíméletlen tisztogatásokba kezdeni -mint a jó sötét középkorban, vagy manapság egy szétzilálódó hatalmi rendszerú területen- akkor asszem minden pacifistának megváltozna a leghatékonyabb fegyver monopóliumához való viszonya.

    Szal egy bazi, rémisztő, de alapjában véve használhatatlan fegyvert sokkal humánusabbnak tartok mint néhány láda pisztolyt, vagy bökőt!

    Üdv N.
    ;)