Berta Sándor

Szigorít az internetes szabályokon Vietnam

Kína után Vietnam is igyekszik megakadályozni, hogy a politikailag más nézeteket vallók az internetet felhasználhassák a saját céljaikra és ezáltal kellemetlen helyzetbe hozhassák a hivatalos szerveket.

Az új rendelet alapján Vietnamban a július 25-ével kezdődő héttől az internetkávézókba betérő személyek kötelesek felmutatniuk a személyi igazolványaikat a helyiség tulajdonosának, üzemeltetőjének vagy bérlőjének. Utóbbiak kötelesek minden hozzájuk betérő vendég személyes adatait felírni, illetve ellenőrizni, hogy megfelelő módon viselkednek-e az interneten. Az internetkávézók vezetői és személyzete ezenkívül köteles arra is ügyelni, hogy senki se keveredjen egy pornográf vagy káros politikai tartalmú weboldalra. A kormányrendelet kitér arra is, hogy minden vietnami felhasználó internetezési adatait legalább 30 napig kell tárolniuk az internetszolgáltatóknak és a távközlési vállalatoknak.



"Amennyiben minden internetkávézó úgy működne, ahogy akarna, akkor a következmények beláthatatlanok lennének" - indokolta az intézkedés szükségszerűségét Do Quy Duan vietnami kulturális és tájékoztatási miniszter. A politikus hozzátette: "meg kell akadályozni, hogy a disszidensek a világhálón terjeszthessék a nézeteiket." Vietnamban az elmúlt hónapokban több disszidenst is többéves börtönbüntetésre ítéltek.

A Futurezone német online hírportál információi szerint Vietnam, ha nem is olyan mértékben, mint például Kína, de állandóan felügyeli és ellenőrzi az internetkávézókat és az online tartalmakat. Egyes esetekben előfordul az internetkávézók tömeges bezárása is, legutóbb például 65 ilyen intézményt csukattak be a hatóságok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jefferson83 #6
    Nem is ez a lényeg hanem, hogy a törvény tiltja az általad leírt módszert.
  • Ronny #5
    igaz,de azért Hong Kong-ban meg úgy átlalában délen minden sokkal egyszerűbb mint északon(internet,cégalapítás,etc).
  • pemga #4
    Megkérdeztem egy bölcsész-hallgatót HongKong-ból, hogy mi igaz ebből a sok nagy tűzfalazásból, moderálásból meg szűrésből amit a sajtó nyomogat. Először nem értette a kérdést, utána meg elkezdte hadarni a módszereket a kiiktatásra, amik közszájon forognak. (Nincs kiírva a netkávézóban, de ha nem menne, segít a pultossrác :)). Ők sem annyira hülyék. Ezek után úgy érzem valahogy nem igazán tekinthetem hitelesnek a riogatásokat a média részéről.
  • xnorbix #3
    Tiltsuk be a kommunikáció minden formáját!!!
  • putyi #2
    ...és ezeknek adtunk 600000$ vissza nem térítendő hitelt.
  • jefferson83 #1
    Sokkal egyszerűbb lenne, ha fognák és betíltanák a nethasználatot. Minek szaroznak ilyen hülyeségekkel. Ilyenkor örülök, hogy itt élhetek.