Berta Sándor

Kínában életfogytiglan is járhat a pornóképek terjesztéséért

A kínai hatóságok olyan új jogszabályt fogadtak el, amelynek értelmében akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható az, aki pornóképeket tesz fel az internetre vagy küld el mobiltelefonokra.

A távol-keleti országban köztudottan kicsit másként ítélnek meg bizonyos dolgokat, nincs ez másképp most sem. A Xinhua kínai hírügynökség szerint az új törvény értelmében a jövőben nem csak a pornográf tartalmú képeknek a világhálón vagy a mobiltelefonokon való terjesztése, de az elkészítésük is súlyos bűncselekménynek számít.

A jogszabály persze különbséget tesz az egyes esetek között, az alapján, hogy milyen súlyú bűncselekményekről is van szó. A kiszabható büntetések között egyaránt megtalálható a háziőrizet, de az életfogytiglani börtön is. Ám ez utóbbi, súlyos büntetést csak akkor szabják ki, ha egy weboldalon mondjuk 250 ezer pornóképet találnak, ez ugyanis a törvény szerint már nagyon súlyos bűncselekménynek számít.


A gyerekek védelmére hivatkoznak

Kínában az elmúlt hónapokban egyébként jelentősen megszigorították a világháló ellenőrzését, így például többek között a kínai hatóságok bezárattak több ezer internet-kávézót is. Ezen kívül szűrőprogrammal látták el az elektronikus levelező-rendszereket is, így gyakorlatilag teljesen kiszűrhetők a vezetők és a hatóságok által a kínai népre káros hatásúnak ítélt tartalmak. A hatóságok utoljára idén júliusban tartottak óriásrazziákat, amelyek során bezárattak több száz weboldalt, és több mint 300 magánszemélyt őrizetbe vettek.

Az 1949-es hatalomátvétel óta Kína az úgynevezett pornográfiai törvényen ugyan enyhített valamelyest, ám a világháló térhódításával a hatóságok kénytelenek voltak a jogszabályt újra megszigorítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #15
    250 000 kép!
    Asszem életem során sem fogok ennyit megnézni.
  • DW #14
    Értjük:) Nem emlékeznek azokra az időkre, amikor még ők is sűrűn ráztak kezet Ben Franklinnel:)
  • DW #13
    Már értem miért jönnek a kínaiak Mo-ra:) Tele van a tökük az ilyen baromságokkal.

    Más:
    "Ám ez utóbbi, súlyos büntetést csak akkor szabják ki, ha egy weboldalon mondjuk 250 ezer pornóképet találnak"

    Miért? A gyereknek csak 250ezer pornókép már olyan káros, hogy azért életfogytiglanra kell ítélni vkit? Ennyi erővel már 10 is nagyon káros neki...hülyék ezek. Szerintem kínában annyira unatkoznak a törvényhozók, mint Amerikában a RIAA:)
  • _Vegeta_ #12
    En ugy tanultam, h minel tobb kolykuk van annal tobb adot kell fizetni, igy inkabb nem csinalnak gyerekeket.. Asszem 2gyereknel mar megvonjak a tamogatasokat is meg ilyesmik.
    Azert ez mar tulzas amit ott muvelnek.. Nemhinnem h a vezetok sose voltak fiatalok, amikor ... ertitek. :D
  • nemcsakfeel #11
    Meg kína méreteihez képest az a 300 fő akit őrizetbe vettek.. hát szinte 0.
    Azért gondolom az ottani warezosok sem hülyék.. nem kell félteni senkit sem. Ha másképp nem ,telefonfülkéből nyomulnak :) Mitnick style :P
  • Sadist #10
    "Ám ez utóbbi, súlyos büntetést csak akkor szabják ki, ha egy weboldalon mondjuk 250 ezer pornóképet találnak, ez ugyanis a törvény szerint már nagyon súlyos bűncselekménynek számít."

    Szerintem simán lehetne találni egy rakás olyan oldalt, ahol van ennyi kép.
  • [HUN]PAStheLoD #9
    :DDDDD

    a kis kinai vajon mivel jaccik ? tuti ha nyer jon a neni es leveszi a ruhahat .
  • HUmanEmber41st #8
    Örüljetek neki, hogy csak Kínában van ilyen. Ha nem estt volna szét a Szovjetunió és a Varsói Szerződés, mi sem csetelnénk csak úgy összevissza..meg mobil telefonok..nemhogy porno.. fujj
  • joschy #7
    Mit vagytok ugy kiakadva? Majd mi teszunk fel nekik eleget ugyis :-) :-D
  • Cat #6
    régóta van ilyen, a tulnépesedés miatt
    városban egy gyerek, vidéken két gyerek lehet, és aki tullépi annak akár a házát is simán eldozerolják. Persze a gazdagokat nem érinti (nagyon keveseket), mert a büntetést pénzzel is meg lehet váltani.