JohnnyCage

190 ezer Xbox kelt el Japánban

A szoftveróriás Microsoft Corp. Xbox játékkonzoljából a február 22-ei kiadás óta 190 ezer darab talált gazdára az egyik legnagyobb konzolpiacként számontartott Japánban.

Az Enterbrain Inc. lapkiadó pénteken bejelentett adatai szerint az Xbox játékkonzolból február 22. és március 31. között egész pontosan 190092 darab kelt el Japánban.

A Microsoft egyelőre nem kommentálta az információt, azt azonban már korábban is tudni lehetett, hogy a felhasználói panaszokkal sújtott konzol nem fogy túlságosan jól az országban. Mint ismeretes, az Xbox játékkonzolok Thomson Multimedia gyártmányú DVD meghajtója összekarcolhatja a DVD lemezeket. Bár a lemezek szélén lévő karcok nem befolyásolják azok használhatóságát, számos felhasználó visszavitte a játékkonzolt, ami miatt egyes áruházak néhány napra leállították az Xbox árusítását.


A redmondi (Washington) központú szoftvercég 250 ezer Xbox játékkonzolt szállított le Japánba az eszköz kiadásáig. A konzol ára Japánban meglehetősen magas, 34800 yen, amely 5000, illetve 9800 yennel magasabb a Sony PlayStation 2, illetve Nintendo GameCube játékkonzolok áránál.

Hirokazu Hamamura, az Enterbrain főszerkesztője úgy véli, az Xbox gyenge japán eladásainak oka elsősorban a vonzó japán játékok hiányában keresendő, nem pedig a karcolási ügyben. - A Microsoftnak tényleg szüksége lett volna néhány igazán ütős, exkluzív játékra. Szerintem az eladásokon egyelőre az ár csökkentése se javítana - mondta Hamamura.

A Microsoft 1,5 millió Xbox játékkonzolt adott el az Egyesült Államokban a tavaly november 15-ei kiadást követő első hat héten. A szoftveróriás egyik képviselője februárban azonban úgy nyilatkozott, hogy a társaság nem számít hasonlóan erős startra a japán piacon, ahol a társaságnak két hazai konkurenssel kell megküzdenie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bekomman #23
    Mondhatnák hogy Japánban gazdasági válság van, de ennyire kevés gépet eladni szégyen, nem csak karcol, hanem tele is van rendszerhibákkal, dehát windows hajtja.
  • Bekomman #22
    Egy 140 centis csaj mellett olyan piszok nagynak látszik minden.
  • Laalee #19
    hat ha ilyen egy japan modell akor erthetö hogy miert inkabb konzolon csüngenek a japanok... :)
  • Preacher #18
    Szegény kiscsaj alig bírja el a gépet ;)
  • b #14
    milyen helyes "kis" fogai vannak a csajnak. :)
  • CybearBoy #13
    Én pl. nagyon élveztem a Rally Trophyt a PC-men a Logitech kormányom társaságában. Konzolokat meg még nem próbáltam, így nem tudom összehasonlítani velük, de nekem a PC tökéletesen megfelel, és szerintem amíg ilyen játékok vannak PC-re (RT, Jedi Outcast, Medal of Honor: Allied Assault, Counter-Strike, stb.) addig nem is veszek semmilyen konzolt.
  • mohus #12
    Szega Killhadog!
    ajánlom kukkantsd meg a WRC-t ps2-re....nekem van pc-m, de...sajna mostanában nincsen rá említésre méltó autós anyag...
    az X-box meg egy jó konzol, ha van rá léd akkor mindenképp vegyél...PC-re csak RPG-t, stratégiát és FPS-t ajánlok...nomeg a STURMOVIK repcsiszimut...az nagyon ott van. A többit autóka , bunyóka és egyéb unicumok...fénypuska, kanapé, joypad, nagyTV és kényelem stb...csakis konzolon emészhető...persze ez az én egyedi véleményem...

    mohuss
  • Gabest #11
    az álam én vagyok ... ja nem az a jáksó
  • killahdog #9
    :))) japánoknak az idiota játékaik kellenek..... akkor NEM ÉRDEMLIK MEG ! :))
    amugy atom gépem van de egy x-box on gondolkodom még :) amugy rühellem ps-t :) Ja izé láttam ezt a PS2 es áruházi gépet... ment rajta egy rally... hát a rally 2000 állam szebben megy :)))
  • Alien! #8
    Holnap,a következő hír ugyanez lesz csak Európával.....