Gyurkity Péter

Nem lesz közös európai-orosz küldetés a Marsra

Az európai ügynökség felmondta az eredeti megállapodást, a háború miatt nem lesz közös küldetés.

A vörös bolygón zajló kutatómunkával kapcsolatban nemrég arról számoltunk be, hogy frissült a Mars Express szoftvere, ez pedig segíthet a tudományos megfigyelés folytatásában. Az Ukrajnában dúló háború miatt korábban felfüggesztették az oroszokkal való együttműködést egy másik projekt kapcsán, most pedig ennek teljes lezárásáról döntöttek.

Még évekkel ezelőtt írtunk arról, hogy megkapta nevét az új európai marsjáró, amely ennek eredményeként Rosalind Franklin munkásságának állít emléket. Ezen eszköz az ExoMars 2020 névre keresztelt küldetés részeként jutna el a Mars felszínére, ez azonban először a pandémia miatt nem indult el az eredetileg tervezett időpontban, az idén szeptemberre halasztott fellövés pedig az ukrajnai konfliktus miatt nem valósulhat most meg. A helyzet ráadásul tovább bonyolódik, az Európai Űrügynökség első embere ugyanis a napokban rövid Twitter-bejegyzésben közölte, hogy végleg felmondják az oroszokkal való együttműködést, így a marsjáró csak valamilyen egyéb partner (és annak rakétái) révén indulhat majd útnak.

Az orosz fél rögtön reagált a bejelentésre, a Roszkozmosz vezetője felháborodva emelte ki, hogy ezzel a döntéssel egyszerűen figyelmen kívül hagyják azon kutatók ezreinek munkáját, akik évek óta dolgoznak a projekt megvalósulásán. Válaszként megtiltották a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó kozmonauták számára az európai robotkar, a European Robotic Arm (ERA) használatát, ami azért érzékeny lépés (elsősorban számukra), mert a 3 ilyen, jelenleg rendelkezésre álló eszköz közül egyedül ez éri el az orosz szegmenst.

Az ESA a jelek szerint tárgyal az amerikai kollégákkal a NASA esetleges bevonásáról, ezzel kapcsolatban azonban még nem született döntés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #11
    Akkor már ők is jólléti ország? :D
  • defiant9 #10
    "és a brutális népszaporulatuk miatt kibocsájtó ország elég ahhoz, hogy idővel fél ázsia koreai leszármazottakból álljon"
    Brutális? Legalább kicsit legyél már tisztában a tényekkel miután a valóságot próbálod az elképzelésed torzítani.
    Dél-Korea 51 milliós Észak-Korea ennek a fele, és olyan szintű éhezések vannak már most is hogy igen valószínűtlen a duplázódás.
    Észak-Korea/Népesség
    Az alábbi országokban a termékenységi ráta nem éri el a népesség fenntartásához szükséges szintet (ami nem jelenti azt, hogy a népességük ne nőne gyorsan még akár évtizedekig
    126 Észak-Korea Észak-Korea

    Unsurprisingly, North Korea's fertility rate has also declined significantly, dropping from 5.12 births per woman in 1960 to 1.91 births per woman in 2020.
  • ostoros #9
    Nem kellene megsértődni.
  • ostoros #8
    Mellékes. AZ, hogy azok a gyökerek ott fennmaradnak, és a brutális népszaporulatuk miatt kibocsájtó ország elég ahhoz, hogy idővel fél ázsia koreai leszármazottakból álljon. Attól még egy nyomortelep marad, de megmarad... Igazából, ha a helyükben lennék, engedélyezném a kivándorlást, korlátozottan, aki rendszer ellenes, annak egy része hadd menjen, annyival egyszerűbb lenne a hatalmat megtartani. De nem így tesznek, mert hülye a felső vezetés.
  • Sequoyah #7
    Eszak Korea nzilvanitotta ellensegge az egesz vilagot es szogesdrotozta korbe magat.
    Persze hogy fennmaradtak, mert az egvilagon senkit sem erdekel Eszak Korea, amig nem kezd valodi tamadasba. Masok felnek a civilizacio osszeomlasatol, ok gyakorlatilag onkent vallaltak hogy a legrosszabb forgatokonyvvel elnek:)

    Te is elvonulhatsz egy barlangba egyedul elni, aztan gondolkozhatsz azon hogy "ilyen szempontbol" mennyire nagyon sikeres vagy:D
  • defiant9 #6
    "Már mint hogy az egész világ az ellensége"
    Ez nagyon nincs így. Észak-Korea nyugodtan mehetne a saját útján - akár úgy is hogy körbeszögesdrótozza saját népét nehogy kiszökjnek a nyomorból - senkitől sem zavartatva mint sok más ország, ha nem akarná nukleáris töltetű rakétákkal fenyegetni a szomszédait egy családi dinasztiára épülő diktatórikus rendszerből ahol egy ember szava elég a gombnyomáshoz.

    Dél-Korea ugyanúgy, sőt sokkal eredményesebben terjeszti a koreai kultúrát
    A különbség az hogy az egy sikeres oország és ezért sokkal jobban élnek ott a koreai emberek.
  • ostoros #5
    Alapvetően ilyen szempontból észak Korea egy sikeres ország... Már mint hogy az egész világ az ellensége, (Kínát kivéve) és mégis fennmaradtak. Lehet, hogy az utolsó nemzetállamok egyike lesz ezen a bolygón, ha így haladunk... Ami lássuk be nem túl szép jövőkép.
  • kvp #4
    Magyarorszag az EU resze es igy az ESA kezeli az osszes urkutatasi project-et. A mind szorosabba valo unio elve szerint elobb-utobb egyetlen szovetsegi allam lesz az EU, ahol a tagallamok (azaz a megyek) nem szereznek kulon-kulon teruletet, hanem az Europai Unio (az Europai Egyesult Allamok) egyutt szerezhet uj teruleteket a Foldon es az urben egyarant.

    Ezen kivul meg az Egyesult Allamok (USA) es a Kinai Nepkoztarsasag (PRC) van olyan pozicioban, hogy sajat teruleteket szerezzen. Meg az uj maganvallalkozasok, pl. a Spacex, ami ha eloszor er el a Marsra az USA segitsege (fegyveres ereje) nelkul, akkor kikialthatjak a sajat allamukat.

    ps: Ha Magyarorszag kilepne az EU-bol, akkor ket eset tortenhet:
    - korbetekernek minket szogesdrottal es ugy jarunk mint Eszak Korea (vagy a tobbi rezervatum a Huxley fele Szep uj vilagban)
    - az egyesitett EU-s hadsereg megszall minket kb. 1 nap 10 perc alatt (egy napig rohognek rajtunk es 10 perc alatt bevonulnak, lasd Anschluss)
  • pasi29uk #3
    Magyarorszagnak van valamilyen terve a kornyezo bolygokon valo teruletszerzesre? Gondolok arra, hogy szuksegszeru lepes a kozeli jovoben meghatarozni a strategiat.
  • quatlander #2
    Akkor majd lesz ukrán-amerikai.