Gyurkity Péter

Frissül a Mars Express Windows 98-szoftvere

Az új szoftver révén nagyobb felbontásban és hosszabb ideig vizsgálhatják a felszínt.

A Mars Express sokszor szerepelt már híreinkben, amely a fontosabb bejelentéseknek, valamint az igencsak hosszú szolgálati időnek köszönhető. Legutóbb arról írtunk, hogy felszín alatti tavak jelenlétére utaló adatokat kaptak a szonda révén, most azonban a nagyon régi szoftver frissítéséről érkezett hír.

Az ESA a napokban jelentette be, hogy az eredeti, még a Windows 98 operációs rendszeren alapuló szoftvert kénytelenek frissíteni, ez ugyanis mára teljesen elavult, emellett pedig a nagy felbontású felvételek tárolása és továbbítása szempontjából is problémásnak bizonyult. A vörös bolygó körül keringő egység a MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ioniospheric Sounding) névre keresztelt eszközt használja a felszín, valamint a mélyebb rétegek megfigyelésére, alacsony hullámú rádiójelekkel kutatva a fontosabb jellemzők után, annak 40 méteres antennájával. Mivel a szoftver már nem igazán kompatibilis a modern platformokkal, számos trükköt kellett bevetni a munka folytatása érdekében, ezen segít most az új szoftver, amelyet az olasz nemzeti asztrofizikai intézet munkatársai készítettek el.

Az illetékesek magyarázata szerint ennek révén viszonylag gyorsan törölhetők azon felesleges kiegészítők, amelyek a nagy felbontású felvételek tárolását tették lehetővé, igencsak hamar megtöltve az egység rendelkezésre álló memóriáját. Az új módszerrel így ötször hosszabb ideig használhatják a radart, ez pedig az elkövetkező időszakban jóval részletesebben megfigyelheti a déli-sark körüli vidéket, vagyis a szoftveres frissítés révén tulajdonképpen egy új eszköz áll majd rendelkezésre a Mars Express fedélzetén. Mindenképpen kiemelendő, hogy a szonda 2003 óta munkálkodik, szolgálati ideje tehát nagyon hosszúra nyúlt, a jelek szerint azonban nincs komolyabb probléma vele, így a küldetés folytatódhat.

A remények szerint további izgalmas eredményeket kapunk majd a jövőben, amelyek ismét a víz jelenlétével lesznek kapcsolatosak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #1
    Linux-ot kap-(ott)?