Berta Sándor

Pár éven belül önállóan közleked­hetnek a teherhajók

Új rendszert fejlesztett ki és tesztelt a Hyundai egyik leányvállalata.

A dél-koreai konszern 2020 decemberében alapította meg az Avikus nevű cégét, amely januárban mutatta be a Hyundai intelligent Navigation Assistant System - HiNAS nevű autonóm navigációs rendszerét a Consumer Electronics Show (CES) keretében és az még az idén megjelenik a piacon. A megoldást már ki is próbálták éles körülmények között, hiszen a Prism Courage nevű cseppfolyósított gázt szállító tartályhajó a Mexikóból Dél-Koreába tartó útja egy részét emberi beavatkozás nélkül tette meg.

A Prism Courage május elsején indult el a Mexikói-öböl partján található texasi Freeportból, majd a Panama-csatornán keresztül jutott el a Csendes-óceánra és végül 33 nap múlva érte el a célpontját, a dél-koreai Boryeongot. A HiNAS 2.0 a 20 000 kilométeres út körülbelül felén irányította a tartályhajót, s a műveletet az American Bureau of Shipping (ABS) és a Korea Register of Shipping (KR) irodáiból ellenőrizték.

A 2-es szintű autonóm navigációs megoldás nem csupán a megadott GPS-koordinátákat érintve tud haladni, hanem folyamatosan lekéri az időjárási és a hullámokkal kapcsolatos, valamint a más hajóktól származó adatokat, majd azok segítségével kiszámolja az aktuálisan optimális útvonalat vagy útvonalszakaszt és a sebességet. Egy továbbfejlesztett verzió pedig akár a hajó vezérlésére is képes lesz.


A mostani tesztút során a rendszer körülbelül 100 alkalommal találkozott más hajókkal és egyetlen esetben sem történt ütközés vagy ahhoz közeli helyzet. A HiNAS 2.0 képes volt az útvonal módosítására és a sebesség módosítására a fogyasztás függvényében, ezáltal a kibocsátott káros anyagok mennyiségének a csökkentésére. A rendszer által a hajó 7 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztott és körülbelül 5 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Young-hoon Koh, a Prism Courage kapitánya elmondta, hogy az Avikus autonóm navigációs technikája különösen a navigációs útvonalak követésekor, az önálló irányváltásokkor és más hajók elkerülésekor jelentett rendkívül nagy segítséget, s a rendszer működése nagy mértékben megkönnyítette a személyzet munkáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #9
    "- Évente százával süllyednek el hajók a világtengereken, egy ilyen esemény észlelésekor miként kezeli majd az automatika a segítségkéréseket?"

    Sehogy, teherhajoval ugyse tudnak menteni, mert lassu es nincs rajta feleszereles hozza. Az ures automata teherhajokrol meg nem kell embereket menteni, tehat egy segelykeres nem olyan surgos mint most.

    "- A kikötőhöz érve mi lesz a kikötői révkalauzzal? Manapság sem bíznak abban, hogy a kapitány kap egy friss térképet az adott kikötő jelenlegi hajózható útvonalairól és majd egyedül megoldja."

    A helyi szemelyzettel egyutt felszall a revkalauz is, majd kihajozas utan a revkalauzzal egyutt leszall a helyi kikotoi szemelyzet. Szakacs pl. mar nem kell egy ilyen csapatba. (meg igazabol szallas, elelmiszerraktar, zuhanyzok, edesvizkeszlet, stb. sem kell a hajora, csak a hid es a gephaz maradna a rakteren kivul)

    "Szóval ez a fajta robotpilóta lényegében abban lesz fejlettebb, hogy nem csak a megadott útirányt és sebességet fogja tartani, hanem figyelmbe veszi majd az áramlatokat és a szelet is?"

    Most csak menetiranyt es motorteljesitmenyt tart. Az uj kepes pontos pontos utvonalat es optimalis, az aramlasoktol es a szeliranytol es szelsebessegtol fuggo sebesseget is tartani. A regihez kepest nem kell allandoan ujraprogramozni az adatokat. Idealis esetben egyszer sem, mert vegig a kozpontbol kapott utvonalon halad. Ezzel a szemelyzet hibai is kikuszobolhetoek, mint amikor legutobb leparkolt egy kontenerszallito az amerikai partoknal egy homokpadon, mert a kormanyos par szaz meterrel elnezte a terkepet.
  • Ender Wiggin #8
    parkolni meg majd a humán kormányos 1.0 fog (akinek van még jó pár humán asszisztense is a folyamathoz)...
  • 0Fritz #7
    Nekem az alábbi kérdéseim lennének:

    - Évente százával süllyednek el hajók a világtengereken, egy ilyen esemény észlelésekor miként kezeli majd az automatika a segítségkéréseket?
    - A kikötőhöz érve mi lesz a kikötői révkalauzzal?
    Manapság sem bíznak abban, hogy a kapitány kap egy friss térképet az adott kikötő jelenlegi hajózható útvonalairól és majd egyedül megoldja.

    Jelenleg is robotpilóta irányítja a hajókat a nyílt vizeken és legalább egy embernek a hídon kell lennie ügyeletben. Szóval ez a fajta robotpilóta lényegében abban lesz fejlettebb, hogy nem csak a megadott útirányt és sebességet fogja tartani, hanem figyelmbe veszi majd az áramlatokat és a szelet is?
  • Cat #6
    "Kajak ennyire csórók a hajótársaságok"
    A teherhajókon legénységének nagy része a harmadik világból származik. Gombokért dolgoznak, akár egy-két évet is távol vannak közben a családjuktól.
  • kvp #5
    Nem a szemelyzet kivaltasa az elsodleges cel, hanem a kovetkezo mondat:

    "A rendszer által a hajó 7 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztott"

    Tehat elso korben maradhat egy minimalis szemelyzet a hajon (kapitany, gepeszek, szakacs, hajoorvos), de nem az emberek vezetnek. Ez olyan mint amikor egy repulo a levegoben 100% robotpilotaval repul es a szemelyzet csak az utvonalat potyogi be a szamitogepbe. Igy eleg muszakonkent 1-1 ember a hidra felugyelni es a robotpilota merheto uzemanyagmegtakaritast produkal. Azaz penzt sporol a mukodteto cegnek.

    Aztan ahogy a legi teherszallitasnal terjednek a szemelyzet nelkuli repulogepek, ugy terjed majd el a teherhajozasban az, hogy a kikoto kijaratanal a revkalauzzal egyutt a szemelyzet is tavozik, majd a valtas a kovetkezo kikoto elott szall csak fel a hajora.

    ps: Ha kivaltjak a kormanyost es a kapitanyt es kivalthatova valik az osszes gepesz is, akkor nem kell a szakacs es az orvos sem (bar utobbit ujabban mar lesporoljak). A kiritikus pont a gepeszek, ugyanis mig a repulokon mar kivaltottak a fedelzeti mernokot, a radiost es a navigatort, addig a hajok eseteben tovabbra is nagyobb gepesz csapat dolgozik folyamatosan, sokszor ok teszik ki egy modern teherhajo szemelyzetenek nagyreszet.
  • peterx #4
    Kajak ennyire csórók a hajótársaságok h legalább egy kapitányt aki át tudja venni manuális vezetésre a hajót ha olyan helyzet adódik, meg pár biztonsági őrt ne tudnának megfizetni? Szerintem sose szabadna TOTÁLISAN megbízni a technológiában, mindenre nem lehet felkészülni.. pl napvihar, esetleg egy meteor vagy nyugdíjazott műhold csapódik a vezérlőrendszer egyik kritikus elemére..
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2022.06.14. 11:46:02
  • ostoros #3
    Szerintem egyik pont sem igaz, a túszok hiányát kivéve. De váltságdíjat lehet kérni magáért a hajóért és a rakományért is.
  • Cat #2
    1. Pont, hogy ellenük is tökéletes. Azok úgyse tudják irányítani a hajót, és kétlem, hogy a kapcsolatot meg tudnák szakítani.
    2. Ha nincs rajta ember, nincs kit fenyegetni, nincs kiért váltságdíjat kérni.
    3. A rakományhoz úgyse tudnak hozzájutni, legyen az bármi (konténer, gáz, olaj, stb.)
    Utoljára szerkesztette: Cat, 2022.06.14. 08:49:49
  • inkvisitor #1
    Kalózok öröme.