Gyurkity Péter

Visszaesett az e-autók európai piaca

A hibridek forgalma csökkent nagyobb mértékben, a tisztán elektromos példányok nyomulnak előre.

Az elektromos autók kapcsán májusban számoltunk be arról, hogy a britek fele nem akar ilyen járművet, ezt követően azonban már arról érkezett hír, hogy az amerikai iskolabuszokat is elektromosra cserélik. Most az európai piacról futott be összefoglaló, amely érdekes számokat mutat.

A havi, illetve az idei év eddigi eredményeit felsoroló anyagban arról olvashatunk, hogy csökkent a plug-in autók európai piaca, ez ugyanis április folyamán 1 százalékkal maradt a tavalyi hasonló időszak összesített száma alatt. A kategórián belül már komoly eltérést látunk, a hibridek (PHEV) ugyanis 14 százalékkal estek vissza (a márciusi 17 százalékos csökkenés után), miközben a tisztán elektromos, vagyis akkumulátorra támaszkodó példányok (BEV) esetében már 15 százalékos növekedést látni. Ezzel a két szegmens képviselői sorrendben az új értékesítések 9 és 10 százalékát kaparintották meg, miközben a plug-in kategória 158 ezer darabos forgalmat mutatott, 19 százalékos szeletet képviselve a kontinensen.

Az idei évben eddig összesen több mint 723 ezer plug-in elektromos autót regisztráltak Európában, a rangsorban a Tesla Model 3 áll az első helyen, 33 ezer példánnyal. Ezt a Model Y, valamint a Fiat 500 electric követi a sorban, ez utóbbi viszont áprilisban már az első helyen végzett, megelőzve a Peugeot e-208 és a Škoda Enyag iV típusokat. A komoly eltérés oka, hogy a kínai korlátozások miatt a Tesla áprilisban már nem tudott megfelelő számú autót beszállítani az európai piacra, ez viszont belátható időn belül változni fog, hiszen a sanghaji telephelyen azóta újraindult a termelés.

A plug-in kategórián belüli erőviszonyok az idei év első 4 hónapja tekintetében azt mutatják, hogy a Volkswagen Group áll az első helyen, a Stellantis és a Hyundai Motor Group előtt, áprilisban viszont itt is eltérő rangsort láthattunk, hiszen akkor a BMW végzett a Mercedes-Benz és a Tesla előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #1
    Tehát nem az elektromos autók piaca esett vissza, hanem az eladások csökkentek, mert az emberek hibrid helyett már inkább a tisztán elektromos típusokat vennék, de azokból nem tudnak eleget gyártani.
    Nagyon nem mindegy, hogy az eladások csökkenése mögött kereslet csökkenés (azaz a piac visszaesése) vagy ellátási problémák állnak, azaz a címet maga a cikk cáfolja.