Gyurkity Péter

Elektromosra cserélik az amerikai iskolabuszokat

A jól ismert sárga buszok egy részét méretes kormányzati támogatással cserélnék le.

Az elektromos autók folyamatosan szerepelnek híreinkben, nemrég arról írtunk, hogy egy friss felmérés szerint a britek fele nem akar ilyen típust beszerezni, leginkább a hatótávval és az infrastruktúrával kapcsolatos aggályok miatt. Most a tengerentúlról érkezett érdekes hír, amelyben már a szimbólumként is szolgáló iskolabuszok lecseréléséről írnak.

A napokban az illetékes amerikai hatóság, az Environmental Protection Agency (EPA), jelentette be hivatalos közleményében, hogy hatalmas kormányzati támogatással szeretnék segíteni a fontos átállást, ennek keretében pedig összesen 5 milliárd dollárt költenek majd a csere felgyorsítására. A hivatalosan a Clean School Bus Rebate Program névre keresztelt kezdeményezés több éven keresztül fut majd, ennek keretében az egyes intézmények jelezhetik igényüket a támogatásra, annak megítélése viszont sorsolásos rendszerben történik majd, vagyis véletlenszerűen választják ki a nyerteseket, akik megkezdhetik a buszok leváltását, valamint a szükséges infrastruktúra, így például a töltők kiépítését.

Idén nyáron, az első körben, összesen 500 millió dollárt különítenek el erre a célra, ennek felét szánják tisztán elektromos buszok beszerzésére, a fennmaradó összeget pedig a sűrített földgázra (CNG), illetve propánra támaszkodó példányokra költenék. Magukra a buszokra 15 és 375 ezer dollár közötti támogatást lehet elnyerni, a hálózat kiépítését kisebb, 13 és 20 ezer dollár közötti összegekkel segítik elő, az egyes iskolai körzetek pedig legfeljebb 25 busz beszerzésére pályázhatnak az augusztus közepéig tartó időszakban, amelyet az első nyertesek kisorsolása követ majd a sorban.

A Biden-adminisztráció egyik kiemelt célja a környezetvédelem. Az illetékesek szerint a most bejelentett programmal hozzájárulnak majd a 2050-re előirányzott klímasemleges cél eléréséhez, miközben 25 millió amerikai gyerek számára nyújtanak majd jobb körülményeket, elsősorban elhanyagolt körzetekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #5
    Hidrogén egy belső égésű motorban?
    Biztos vagy te ebben?
    A világ legnagyobb pazarlása, még az akkumulátoros megoldáshoz képest is.
    Akkor inkább metán. Vagy napszél, vagy mittudom én.
    Ja láttál már hidrogén tartályt akkor sejted, hogy azt nem lehet csak úgy tárolni, főleg nem egy Nevada nevű helyen.
  • Tetsuo #4
    Buszokba jobb lenne a hidrogénes üzem, illetve a tűzesetek száma, veszélyessége is érdekes. Konrét, megbízható statisztikát még nem láttam, van lobbi biztos pro és kontra, de vannak Youtube-on égő elektromos buszok szép számmal és még nincs is elterjedve.
  • kvp #3
    Ketfajta valtozat volt eddig is, a szokasos varosi busz a rovidebb hosszaval es videken a hagyomanyos csoros, amit konnyebb karban tartani. A csorosnel a motor elol van a gephazteto alatt, a varosi valtozatnal vagy kozepen (mint a 200-as ikaruszoknal) vagy hatul van, mint a modernebb buszokon. Aksis buszoknal nincs belso egesu motor, az aksik meg az utaster alatt vannak, igy nincs ertelme elore motorhazat rakni.

    A foton egyebkent egy kinai BYD elektromos busz lathato... :-D
  • quatlander #2
    Maradhatna az eredeti school bus design.
  • kvp #1
    Iskolabusznak meg jo is a jelenlegi technologia. A reggeli es delutani korok kivetelevel boven van idejuk tolteni, mindezt lassu tolton, a telephelyukon.