Berta Sándor

Moduláris járművekkel váltanák ki a vonatokat

Hatékonyabbá válik a vasúti áruszállítás.

A Parallel Systems nevű startupot a SpaceX cég három korábbi munkatársa alapította 2020 januárjában és az elképzelésük lényege az, hogy moduláris, saját meghajtással, vezérlőtechnikával és energiaellátással rendelkező járművekkel váltanák ki a jelenlegi hagyományos teherszállító szerelvényeket.

A bemutatott koncepció alapján így nem lenne szükség külön mozdonyokra és vasúti teherkocsikra, az új vonatok ugyanis teljesen önálló módon közlekednének a síneken. Két futóműre kerül fel egy 40 láb hosszú konténer és már kész is egy vagon, több vagonból pedig létrehozható egy szerelvény, amely 10-50 kocsiból állhat. Ezt Matt Soule, a Parallel Systems egyik alapítója nyilatkozta a CNBC-nek. Összehasonlításul: az Amerikai Egyesült Államokban egy hagyományos tehervonat akár 200 vagonból is állhat.


A rövidebb szerelvényekhez kevesebb helyre van szükség az összeállításra, valamint a be- és a kipakolásukra. Soule kiemelte, hogy a kisebb infrastruktúra hatékonyabb és olcsóbb, ráadásul ez már inkább konvojban való haladás a jobb helykihasználás és a hatékonyabb haladás érdekében. Egy vagon közel 60 tonna terhet tud szállítani.

A Parallel Systems rámutatott, hogy a rendszere megszünteti a hagyományos vasúti szállításban a korlátozásokat azért, hogy jobban lehessen versenyezni a közúti tehergépkocsik rugalmasságával. Azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyes kocsik milyen akkumulátor-technikát alkalmaznak, de a hatótávolságuk 500 mérföld, vagyis 800 kilométer. Az energiatárolók ráadásul kevesebb, mint egy óra alatt feltölthetők. Az első járműveket jelenleg Los Angeles közelében teszteli a vállalat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Maga az aksis kontenerszallito porekocsi az egy jo otlet a kikotokbe, ahol a kirkodo daruk alol kell elvinni az kontenereket a megfelelo tarolo kupachoz. Erre most kamionokat hasznalnak. Tavolsagi szallitasra persze a sima konteneres tehervonat boven megfelel.

    Ami furcsa a tervben az az, hogy motoros porekocsik helyett csak motoros forogovazak vannak, tehat a ket forgovaz kozott a kontener kasztnija a csatlas. Nem igazan ertem ez miert jobb mint egy motorizalt onjaro vasuti kocsi.

    Az aksi abbol a szempontbol jobb mint a felsovezetek, hogy kontenerdaruk alatt a felsovezetek nem hasznalhato, tehat a rakodasnal hasznosabb ha vagy fedelzeti aramellatas vagy also sines szedes van. Az utobbi viszont lehetetlenne tenne a hagyomanyos gumikerekes kamionok es rakodogepek hasznalatat, igy az aksi marad mint hasznalhato megoldas. Esetleg automatikus toltosinekkel a kocsitarolo vaganyokon.

    Szoval az alapolet jo, csak a konkret megvalositas tunik nagyon gaznak.
  • janos666 #1
    Ez majdnem akkora innováció, mint a telefonok lekerekített élei.
    Ha valahol ott van a felső vezeték, akkor biztos hatékonyabb az akkumulátor. :P