Berta Sándor

Stuttgart lesz az első digitális vasúti csomópont

Lehetővé válik az automatizált vezetés, a rövidebb követési időköz, azaz a megbízhatóbb, pontosabb vasúti közlekedés.

Andreas Scheuer német szövetségi közlekedési miniszter és Ronald Pofalla, a Német Vasút (DB) infrastruktúráért felelős vezetője bejelentette a Digitális Sínek nevű projekt elindítását. A program keretében Stuttgart és környéke lesz az első német digitális vasúti csomópont. A vasúttársaság és a szövetségi kormány 2025-ig összesen 462,5 millió eurót fektetnek be a régióban.

Scheuer kijelentette, hogy Stuttgartban és környékén a legújabb digitális technikákat fogják felszerelni, aminek köszönhetően a korábbinál sokkal több vonat tud majd haladni a vonalakon. Az utasok számára a fejlesztések megbízhatóbb és pontosabb vasúti közlekedést eredményeznek majd. Ronald Pofalla hozzátette, hogy a regionális elővárosi gyorsvasút-hálózaton 20 százalékkal nagyobb teljesítményt érhetnek el. Stuttgart a világ legnagyobb vasúti csomópontjai közül gyakorlatilag elsőként lesz digitalizálva. A stuttgarti új főpályaudvar és a helyi állomások mellett a több mint 100 kilométeres körön belül található vasútvonalakat is digitális váltókkal és az Európai Vonatbefolyásoló Rendszerrel (ETCS) szerelik majd fel.

A jövőben két hasonló projektet is elindít a Német Vasút. Az egyik a Köln-Rajna/Majna vonal, míg a másik a Skandinávia és a Földközi-tenger közötti vasúti korridor digitalizálását fogja jelenteni. A cél a továbbítható utas- és árumennyiség növelése, valamint a jobb minőségű vasúti szállítás megvalósítása. A DB már 2018 augusztusában közölte, hogy digitalizálja vágányhálózatát. A több tízmilliárd euróból megvalósított program eredményeként a mesterséges intelligencia feladata lesz a váltókon, a vágányokon és a kerekeken lévő hibák előrejelzése, ezáltal a károk és balesetek megelőzése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #4
    Minek cserélné le, a vonatok többsége ami K európa országaiban van, úgysem tud mit kezdeni velük, az átlag menetidő a személyszállításban még pont a 100 éves szint. Minden a legnagyobb rendben.
  • Tetsuo #3
    Azzal tisztában vagyok, hogy bizonyos szempontból a digitális technika kevésbé megbízható, mint az analóg vagy az elektromechanikus, de a konkrét esetben nem erről van szó.
    A régi berendezéseket nem a megbízhatóság miatt nem cserélték még le a MÁV-nál és a GySEV-nél, hanem a költségek miatt.
  • Agyturbinikusz #2
    Azt ahogy látom, sejted, hogy a vasútnak egy igen fontos prioritása van: legyen megbízható.

    Mi a legmegbizhatóbb dolog?
    Ami a legegyszerűbb. Ebből adódik miért nem cserélték le a 100 éves biztosító berendezést.
    Mert egyszerű.

    Majd amikor meglátod, hogy egy PLC hatán PLC rendszerben mennyi random kommunikációs hiba van, akkor rájössz, nem is olyan egyszerű. És főleg nem megbízható.
    Lassan de biztosan, az a digitális csomópont is legalább 20 éves technikára épít a végrehajtó elemek terén, mert azt már kitesztelték.

    Tudod a gázmotorok még mindig sima Venturi keverős módon kapják az üzemanyagot ahol generátorként használják.
    Miért? Mert egyszerű és megbízható.
  • Tetsuo #1
    Már ideje volt korszerűsíteni, mert ezeken a vonalakon komoly balesetek történtek.
    Számomra elképesztő, hogy még nem 100%-ban automata a kötöttpályás közlekedés, vagy a hajózás, esetleg a repülőgépek, de a szabadon mozgó autókat erőltetik.
    Hogy hazánkban több, mint száz éves biztonsági berendezésket használnak a vasúton, meg néhol Domino 70-et, az egy másik történet...