Gyurkity Péter

Itt a Tesla Model S új változata

Hosszú idő után frissül az első típus, több komponens is megújult.

Elon Musk cége már hónapokkal ezelőtt beharangozta a Model S közeljövőben esedékes frissítését, erre pedig most a saját rendezvényen sort is kerítettek. Több fontos változásról számoltak be, amellyel egy hosszúra nyúlt szünet ért véget, viszont a technikai részleteket nem minden módosítás kapcsán árulták el.

A céget illetően legutóbb arról írtunk, hogy Musk szerint radar nélkül is kellően biztonságos a vezetés, a tengerentúlon emiatt folytatódik az illetékesek vizsgálata. Időközben azonban egy új változatról rántották le a leplet, amely a Model S Plaid néven jelenik meg a piacon, egyelőre igencsak korlátozott mennyiségben, hiszen az első körben mindössze 25 példányt szállítanak le ebből az autóból, az elkövetkező időszakban pedig hetente több száz, majd pedig több ezer darabot gyártanak majd le, ahogy fokozatosan növelik a példányszámot. Az újítások kapcsán az átdolgozott akkumulátort, a minden eddiginél alacsonyabb, mindössze 0,208-as ellenállástényezőt, valamint a nagyobb teljesítményt emelik ki, viszont előbbi kapcsán a pontos technikai részleteket nem közölték a rendezvényen, ami rögtön felvet néhány kérdést.


A fenti részletek mellett legalább ennyire fontos, hogy közel egy teljes évtized után frissült a Model S, amelyet annak idején elsőként kezdtek el gyártani a fremonti telephelyen. A négyajtós szedán mindössze 1,99 másodperc alatt gyorsul fel a 100 km/h-s sebességre, az elektromos meghajtás ezúttal 1020 lóerőt biztosít, megfelelő gumik esetén pedig a maximális sebesség eléri a 320 km/h-t. Egyetlen feltöltéssel 627 km-t tehetünk majd meg, viszont az iker-motor alkalmazásával ez 663 km-re növelhető – a némileg lerövidülő felöltési idő révén alig 15 perc jutunk 300 km-es hatótávhoz. A motor kapcsán a kereken 20 ezres fordulatszámot említették meg, a további komponensek révén a belső tér fűtése, valamint a hidegben mért hatótáv is javul, emellett viszont további fontos részlet a nagy kijelző, az újratervezett kormány, valamint az állítólag a PS5 erejéhez fogható GPU, amely ennek megfelelően játékok futtatására is tökéletesen megfelel.

Amíg a korábban tervezett Model S Plad+ mégsem jelenik meg a piacon, a fenti változat ára 130 ezer dollártól indul, szerintük ez kellően jó ajánlat lesz, így nincs szükség egy további példányra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #16
    A Tesla-nak be kellett bizonyítania, hogy az elektromos kocsi akár jobb is lehet, mint egy benzines. Ez sikerült, de ezt a termékvonalat továbbra is fenn kell tartaniuk, különben azonnal beindul a huhogás, hogy csak átmeneti divatjelenségről volt szó és gyerünk vissza a benzinhez.
    A Tesla stratégiája pedig egyszerű: a luxus kategóriából haladnak lefelé a népautóhoz. Ezt viszont csak fokozatosan, a gyártástechnológia folyamatos fejlesztésével tudják elérni, ezért minden létező erőforrásukat a kutatásfejlesztésbe és a gyártókapacitás építésbe fektetik, mert csak úgy tudják leszorítani a költségeket a széles tömegek által megfizethető szintre.

    Ami a hatótávolságot illet: az USA-ban egészen mások a távolságok, mint nálunk. Simán autózol 24-48 órát, mire egyik nagyvárosból elérsz a másikba és ezt a piaci igényt a Tesla-nak le kell fednie, különben megint jön az ellenkampány, hogy szép és jó ez az elektromos autózás, de hát nagy távolságokra mégis csak a benzin a jó, mert ki akarna pár száz kilométerenként órákat várni a töltésre.
  • wraithLord #15
    Ezt azért említettem, mert már 1000 km-es hatótávokról beszélnek, ami megint minek. De ezen felül/emellett tényleg jó lenne, ha mindenki akkora akksis kocsit venne, amekkorára ténylegesen szüksége van, és nem sok embernek van szüksége a létező legnagyobb hatótávúra.
  • Sequoyah #14
    Nem csak hogy a hatotav a veretes, hanem eppen az ellenkezoje kene. Eppen hogy az alacsonyabb hatotavut kellene megvennunk.
    Egeszen pontosan mindenkinek pont olyan hatotav kene, amire valos igenye is van. Ha en napi 40km-t ingazok, akkor tok folosleges a 600km-es hatotavu Long Range valtozat. Tankolnom ugyse kell bele soha, mert minden reggel teljesen feltotve var ram.

    Es pont annyira szennyezi a kornyezetet, amennyi a hatotavja. A karosanyag kibocsajtas nagy resze az akksik gyartasanal keletkezik, szoval a feleakkora akksicsomag fele annyira szennyezi a kornyezetet.
  • wraithLord #13
    Ez így van, a népszerűsítése végett (talán) jó húzás volt, viszont most hogy végre mindenki tisztában van vele, hogy az elektromotornál mindig ott van a full nyomaték, és hogy a Teslák nagyon erősek és gyorsak, nem ártana az elektromos autózás tulajdonképpeni értelmét is megvilágítani, és népszerűsíteni, mert így nem leszünk semmivel sem ökobbak, max nem füstöljük össze a közvetlen környezetünket, ami nagyon kevés. És ez még a Model 3-nál sem történik meg, ott is a sportautók promójára jellemző veretés megy, pedig az a "Tesla népautó" irányát szeretné felvenni állítólag.

    Az oké hogy a legtöbb autógyártó szarik bele az egészbe, és csak a kvóta miatt gyártják az elektromos autókat, de azért mégiscsak a Tesla az elektromos autózás nagykövete, vagy mi. :D

    Egyébként egy bizonyos ponton túl szerintem a hatótáv is csak veretés. Talán olyan 500-600 km valós hatótávnál. Legalábbis a mostani technológia mellett...

    Azért írtam "olyasmi"-t, mert az X nekem inkább egy nagy egyterű, nem az a szokásos SUV forma, amit rühellek.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2021.06.16. 19:28:24
  • Sequoyah #12
    Egyebkent a Teslaknal eppen a hatotav a legfontosabb meroszam ami alapjan veszik az emberek.

    Az csak mellekes veletlen, hogy ugyanaz a technologia kell a nagyobb hatotavhoz es a jobb gyorsulashoz egyarant. Nagyobb hatotavhoz tobb akksi kell, de a tobb aksi az szinten nagyobb aramerosseget tesz elerhetove adott pillanatban. A teljesitmeny olcso...
  • Sequoyah #11
    Az nem a Teslara jellemzo, hanem az emberekre.
    Senkit nem erdekeltek az elektromos autok, amik a Tesla menove nem tette oket, azzal hogy jo a teljesitmenye, es normalisan nez ki.

    Amugy meg hogy a fenebe ne gyartananak SUV-kat, a Model X neked mi? Meg ott van a Model Y is, ami mondjuk inkabb crossover, de amugy kb ugyanaz csak kisebb.
  • wraithLord #10
    Azért a Teslára úgy általában jellemző, hogy a kocsik legfontosabb mérőszáma a 0-ról 60 mérföld/órára gyorsulás ideje, a hatótáv csak utána jön. Áthatja az egész Teslát, bármilyen modellről van szó, hogy a kirakatban a gyorsulás meg a lóerő van, pedig az elektromos autózásnak nem kifejezetten erről kéne szólnia, legalábbis ha a "Föld megmentése" a cél. ...Felmerül a kérdés, hogy akkor miért akar a Marsra költözni... :D
    De legalább SUV-okat nem gyártanak. :D (Csak valami olyasmit.)
  • Sequoyah #9
    Ez inkabb reklam. A bevetel nagy resze a Model 3, es hasonlo modellekbol jon, azok viszont nem probalnak foloslegesen nagyzolni.
  • Sequoyah #8
    Hol irtak hogy nagyobb lenne 1-nel?
    Es miert ne lehetne nagyobb 1-nel? 1 az nem elmeleti maximum, tobb anyagnak is van 1 folotti surlodai tenyezoje.
  • caprine #7
    Nagyobb kijelző? Már most is min 17" van benne ha nem 19. A GPU-ra meg az jut eszembe az autó vezet a papa meg doom-ozik közben:)