Már nem kapható a legolcsóbb Tesla Model Y

Alig másfél hónap után eltávolították az oldalról az autót, az okot nem ismerjük.

Meglehetősen érdekes húzásra szánta el magát Elon Musk cége, amely alig másfél hónappal ezelőtt kezdte meg a Model Y legolcsóbb változatának értékesítését. A friss jelentés szerint ez a típus már nem megtalálható a hivatalos oldalon, valamint a konfigurátorban, azt viszont nem tudjuk, hogy ideiglenes szünetről, vagy gyors (és végleges) visszavonulásról van-e szó.

Némileg furcsa életútra tekinthet vissza az úgynevezett Standard Range Model, ezzel kapcsolatban tavaly nyáron ugyanis még maga Musk jelentette ki, hogy a kívántnál rövidebb hatótáv miatt nincs is értelme piacra dobni ezt a változatot, legalábbis az eleve olcsóbbnak szánt Model Y esetében. A jelek szerint azóta meggondolták magukat, az előrendelést ugyanis januárban mégis elérhetővé tették, az autó ára akkor 42 ezer dollár volt, bár ezt a múlt héten 2 ezer dollárral mérsékelték, így az ár már kereken 40 ezer dollárra rúgott. Február 21-én jelent meg a hír, miszerint a típus már nem elérhető az oldalon, ez azt jelentette, hogy az újabb megrendelések leadására már nem volt mód, az viszont kérdéses, hogy ezt miért lépték meg.

Lehetséges indokként említik meg, hogy a cég igyekszik a némileg drágább változatok felé terelni a vásárlókat, arra számítanak ugyanis, hogy a tengerentúlon hamarosan valóban elérhetővé válik az elektromos autókra vonatkozó új szövetségi adókedvezmény, ezzel pedig a drágább példányok ára mérséklődik majd ehhez hasonló szintre. A lépés révén persze javulna a cég üzleti eredménye, bár azt is érdemes megjegyezni, hogy időközben több másik típus ára is módosult, önmagában pedig egy nemrég elérhetővé tett autó gyors eltávolítása sem számít egyedi húzásnak. A cég a Model 3 esetében eközben Japánban szánta el magát egy 24 százalékos árcsökkentésre, ami azzal magyarázható, hogy a 2014-es debütálás óta nem sikerült ott nagy áttörést elérniük.

A kedvezményt valószínűleg a kínai eredetű szállítmányok bevezetése is lehetővé tette, ez várhatóan több másik régióban is hasonló lépéseket engedélyez majd, ahogy az amerikai gyártmányokat leváltják a sanghaji üzemben készült autók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #5
    "Már nem kapható a legolcsóbb Tesla Model Y "
    Me' ugy nez ki mint a ford focus es biztos le volt vedve az elekkel ellatott szappantarto forma....
  • Sequoyah #4
    Mas autoknal is gyakori hogy a legolcsobb modellt megszuntetik, mert egyszeruen kevesen veszik.
    Az alapmodell egy dologra jo, hogy a plakatokra ra lehet tenni egy szepen hangzo alacsony szamot. Aztan vasarlaskor ugyis mindenki rak bele extrakat...
  • Lapajka #3
    De csak mert lehet vele bányászni is... ;)
  • kvp #2
    Egyszeruen csak elfogyott a gyartasi hibas aksi keszletuk. Ugyanis a kisebbre sikerult kapacitasu aksikat raktak ezekbe a modellekbe. Most hogy mar van eleg jo minosegu aksi, nem erne meg a jokat gyengebbkent arulni es szoftveresen lebutitani.
  • Zsombor99 #1
    Lehetséges indokként említik meg, hogy a cég igyekszik a némileg drágább változatok felé terelni a vásárlókat, arra számítanak ugyanis, hogy a tengerentúlon hamarosan valóban elérhetővé válik az elektromos autókra vonatkozó új szövetségi adókedvezmény, ezzel pedig a drágább példányok ára mérséklődik majd ehhez hasonló szintre.
    "Tengren túlon"?? Na persze! És a világ többi részével mi van?! A "tengeren túl" miatt még nem kellene elvenni az egész világtól az olcsóbb modelleket sem!