Berta Sándor

Elbukhatja a JEDI projektet a Microsoft

Nem az Amazon keresete érhet célba, de a végeredmény a redmondi óriás szempontjából ugyanaz lehet.

Az amerikai védelmi minisztérium Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű pályázati programjának győztese 2019 júliusában az Amazon Web Services (AWS) lett, de 2019 októberében a Pentagon bejelentette, hogy a 10 milliárd dolláros pályázatot a Microsoft nyerte. Az Amazon megtámadta a döntést, később pedig azzal vádolta meg a Pentagont, hogy a végeredmény Donald Trump nyomására alakult ki, a politikus ugyanis a döntéssel Jeff Bezosnak akart ártani. A vállalat ezután új keresetet nyújtott be a washingtoni szövetségi bírósághoz. Tavaly szeptemberben az amerikai védelmi minisztérium megerősítette, hogy a JEDI pályázatot a Microsoft nyerte. Az Amazon erre nyíltan korrupciót emlegetett és jelezte, hogy továbbra is harcolni fog a határozat ellen.

Most a The Wall Street Journal azt írta, hogy az illetékes bíróság tárgyalni kezdte a benyújtott beadványokat. A Pentagon szempontjából pont az jelenti a problémát, hogy az ügy nagyon elhúzódik. Könnyen előfordulhat, hogy egy teljesen új pályázatot kell kiírni, amely viszont további csúszásokat eredményezhetne. Éppen ezért merült fel a minisztérium számos magas rangú tisztviselőjében az, hogy a projektet állítsák le és egy teljesen újat írjanak ki. Ez természetesen szintén újabb késlekedéseket okozna.

A megváltozott légkör minden bizonnyal az elnök- és kormányváltásnak köszönhető. A Microsoft mindenesetre sietett leszögezni, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit bármikor teljesíteni tudja. Emellett a konszern egyetértett a Biden-kabinettel abban, hogy a késedelmek sajnálatosak, mert az amerikai fegyveres erőknek minél előbb szükségük lenne a megfelelő technológiákra és a projekt csúszásai miatt ez nem valósul meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    Jedi az jo nomen est omen volt ui. "gimmick"
  • kvp #1
    Valoszinuleg mar csak a Harris kabinet uj kiirasa fog megvalosulni, amit varhatoan SITH neven jelentenek be nemsokara. Egyelore meg nem sokat lehet tudni arrol, hogy milyen kepessegekkel kell rendelkeznie, de az mar biztos, hogy a bejelentkezes soran a felhasznaloi nev megadasakor lehetoseget kell nyujtania az aktualis nevmas(ok) megadasara is.