Berta Sándor

Nekiment az Amazon Donald Trumpnak

A kereskedelmi óriáscég szerint csak az amerikai elnök ráhatása miatt nem nyertek meg egy jelentős közbeszerzést.

Az Amazon november végén megtámadta a Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű pályázati program végeredményét, amelynek keretében a 10 milliárd dolláros projektben a Microsoftot hozta ki győztesnek az amerikai védelmi minisztérium. Már akkor felmerült az ügyben a politikai befolyás vádja. Mindezen aligha meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Jeff Bezos a The Washington Post tulajdonosa is és Donald Trump amerikai elnök egyik legnagyobb ellenfelének számít.

Az óriáscég most azzal vádolta meg a Pentagont, hogy a végeredmény Donald Trump nyomásására alakult ki, a politikus ugyanis a döntéssel Jeff Bezosnak akart ártani. Ez olvasható a most nyilvánosságra került bírósági dokumentumokból. Az Amazon többek között azt a kérdést tette fel, hogy megengedhető-e, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke a védelmi minisztérium költségvetését a saját személyes és politikai céljaira használja fel. Elissa Smith, a Pentagon egyik szóvivője visszautasította a vádakat és közölte, hogy nem történt külső befolyásolás a JEDI program során. Ugyanezt hangsúlyozta korábban Mark Esper amerikai védelmi miniszter is. Amennyiben a vádak beigazolódnának, akkor az azt jelentené, hogy Donald Trump hivatali visszaélést követett el.

A Bezos kontra Trump konfliktus tavaly márciusban mérgesedett el, amikor az amerikai elnök azzal vádolta meg a vállalatot, hogy túl kevés adót fizet és tönkreteszi a kisboltokat, ezért Trump akár a trösztellenes törvényeket is segítségül hívná a társaság ellen. 2018 májusában kiszivárgott, hogy az amerikai elnök megpróbált nyomást gyakorolni Megan Brennanre, az amerikai posta vezetőjére és azt akarta elérni, hogy a hivatal az Amazon és más konszernek esetében számítson fel kétszeres díjat a csomagok esetében. Brennan megtagadta az elnök kérését és közölte, hogy az ilyen dolgokat nem lehet csak úgy teljesíteni. Ezután Trump továbbra is az Amazont kritizálta, majd - a nemleges válasz miatti bosszúból - elrendelte a posta és annak pénzügyeinek teljes vizsgálatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #11
    Teljesen mindegy. Meghagyják neki az Amazont játszani, amíg ezeket a lépéseket teljesíti. Ő is csak egy bábu, ahogy Clintonné is az lenne.
  • ostoros #10
    " Csak itthon látványosabban lopnak, és arányaiban többet. " Szeretnéd ezt hinni, azt tedd hozzá.

    "Miért nem olvasom mindenfelé hogy Trump hogyan tömi ki a barátait, iskolatársait, rokonait jó kis névre szoló közbeszerzési pályázatokkal, dedikált törvényekke"
    Mert a barátai eleve milliárdosok, a nekik kedvező törvényeket pedig már a nagyapjuk rég meghozatta.

    "Odaát a olitikusok előbb lesznek gazdagok és utána ácsingóznak a hatalomért, nálunk meg a versenyszférában soha meg nem fordult/életképtelen csinovnyik senkik lesznek politikusok és UTÁNA gazdagok."
    Odaát sem lesz szegényebb senki egy kis hatalom birtoklás után. Azt meg, hogy a politikában egy bizonyos vagyon szint alatt semmi keresni valója embernek, szerintem ne tekintsük pozitív dolognak, oké?
  • lammaer #9
    Csak itthon látványosabban lopnak, és arányaiban többet.

    Miért nem olvasom mindenfelé hogy Trump hogyan tömi ki a barátait, iskolatársait, rokonait jó kis névre szoló közbeszerzési pályázatokkal, dedikált törvényekkel (rokon lehet államtitkár végzettség nélkül), akciós 1 forintos bérleti dijakkal...

    Tény Trump bácsi hajlamos személyes vendettákat folytatni, de valahogy nem látom benne azt a nettó kapzsiságot és harácsolást mint a mi politikai elitünk (micsoda oximoron) esetén . Odaát a olitikusok előbb lesznek gazdagok és utána ácsingóznak a hatalomért, nálunk meg a versenyszférában soha meg nem fordult/életképtelen csinovnyik senkik lesznek politikusok és UTÁNA gazdagok. Mi hülyékmeg asszisztálunk nekik a szavazással meg hogy egymásnak esünk politikai nézetek miatt.

    Bár tényleg igaz lenne hogy itthon olyan ahelyzet mint odaát... :(

    Lehet engem is libsizni!
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.12.12. 11:15:21
  • molnibalage83 #8
    Itthon se jobb a helyzet.
  • SanMaster #7
    Libsizős GECIK! A jó kurva fideszes anyátok basszátok inkább szájba...

    Megjegyzem, hogy A Pártközpontban elindult a karácsonyi "ki szopja le vikit" vetélkedő, szóval siessetek, nehogy kimaradjatok, Balatoni villa, trafik, stadion koncesszió, van minden ?
  • end3 #6
    "két akkora idióta jelöltet" - Miért..? Mert szerinted a magyar liberális összefogás a közelmúltban és nagy általánosságban hányat termelt ki? (A hatalomért mindent normalitást be lehet áldozni. "Politika" a választók fején taposva, a játék neve.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.12.12. 08:59:33
  • end3 #5
    Na ilyen az, amikor a farok csóválja a kutyát... (próbálja?) és amikor a jegenyék az égig nőnek. - Egy civilizált, demokratikus ország törvényeinek soha nem szabadna megengednie. Mert a lobby-pénzek igazából a vaskos korrupció melegágyai, amelyek átnyúlnak a választók feje felett, lenullázzák a többségi döntéseket, sőt mindezt országhatárokon túl is, azaz globálisan is megteszik. - Büntető törvénykönyvi szabályozást nekik, - mert a vállalkozóké csak az üzlet legyen, mindennemű politikai befolyásoló-ártó szándék lehetősége nélkül.
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.12.12. 08:54:58
  • molnibalage83 #4
    Sikerült jól libsizni egyet, de a hírből a lényeges dolgokat úgy tűnik nem sikerült leszűrni. Azt, hogy T-nek kb. fogalma nincs arról, hogy a végrehajtó hatalom és törvényalkotás hogyan működik. Azt hiszi, hogy csak füttyent egyet és minden úgy történik, ahogy ő akarja.

    Arról már nem is beszélve, hogy "mert csak alapon" árazás az már tényleg lol...

    Ha fel akarja daraboltatni az Amazont akkor erre megvannak a jogi keretek, ahogy anno megtették ezt 100+ éve is nagyobb vállalatokkal. Az amit ő benyögött erős túlzással az államosítás határát súrolja. Az USA-ban.

    Mondjuk úgy, hogy LOL ez a figura. Valahol viccesnek tartom, hogy a társadalom és az USA választási rendszere két akkora idióta jelöltet volt képes kitermelni magából, mint T. és az az ostoba perszóna Clintonné...
  • kzdrago #3
    Nagyon helyes! Már éppen ideje hogy a körmére nézzenek ennek a szemét Amazonnak még mielőtt túl késő.
  • Tetsuo #2
    1. Egyetértek azzal, hogy az elnök felülvizsgálhasson közbeszerzéseket, hiszen őt (karakterével, hozáállásával, terveivel) megválasztották - és - elvileg - a beígért dolgokat akarja véghezvinni. Itt a konszernek, multik szívatásáról/adóztatásáról van szó, amit a választásokkor meg is ígért, ergo teljesen jó, ha ezt meg is teszi - a választóknak örülnie kellene.

    2. Az Amazonnak bizonyítania kellene a vádakat - mert ez így csak libsi tempó (ajvék).

    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.12.11. 23:05:45