Berta Sándor

Nem csökkenti, hanem növeli a forgalmat az Uber

Egyre több adat támasztja alá, hogy a közösségi utazásmegosztó szolgáltatások nem oldják meg a közlekedési problémákat.

Tavaly az Uber és a Lyft azzal bízta meg a Fehr & Peers nevű mobilitási tanácsadócéget, hogy mérje fel, milyen hatással van a két platform a közlekedésre. A szakemberek hat városban - Boston, Chicago, Los Angeles, San Francisco, Seattle, Washington, DC. - tanulmányozták az Uber és a Lyft autói által megtett utakat és arra a következtetésre jutottak, hogy a két ajánlat nem járul hozzá az Amerikai Egyesült Államokban a városi közlekedés javításához, sőt, egyenesen ront a jelenlegi helyzeten és növeli a dugók számát.

A The Wall Street Journal most azt írta, hogy immár több vizsgálat is hasonló eredményekkel zárult le és egyértelművé vált, hogy az Uber, a Lyft és a többi közösségi utazásmegosztó inkább növeli, mint csökkenti a közúti forgalmat.

A lefolytatott vizsgálatok során kiderült, hogy az érintett platformok nem tudták a gyakorlatba átültetni az eredeti elképzelésüket, ami az volt, hogy azok a személyek, akik A pontból B pontba mentek, elszállítsák magukkal azokat is, akiknek az úti célját érintette az adott útvonal. S ezek a sofőrök kaptak volna valamilyen pénzügyi ellentételezést. A valóság viszont az volt, hogy az emberek nem szívesen vettek fel az autójukba vadidegeneket. Ehelyett inkább azok közlekedtek a plusz bevétel reményében, akik eredetileg nem is akartak útnak indulni. Emiatt a gépkocsik 40 százaléka - a vezetőtől eltekintve - teljesen üres volt. Ehhez jött még az is, hogy az Uber és a többi hasonló ajánlat nem csupán az individuális utakat helyettesítette, hanem az alacsony áraikkal elvonták az utasokat a tömegközlekedési vállalatoktól is.

A negatív jelenségek ellen az amerikai városok megpróbáltak fellépni, Chicagóban például díjat vezettek be minden olyan útra, amelyet valaki valószínűleg egy közösségi utazásmegosztó alkalmazáson keresztül rendelt meg. A városvezetők azt remélték, hogy így sikerül gátat szabni a szektor drasztikus növekedésének és legalább az Uber és a Lyft járműveinek egy része ismét eltűnik az utakról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #25
    Uber szopó!
  • pakeszke #24
    na megjott a masik taxis kocsog
    szopkodjatok egymas faszat...

    nekem tehetnek a hiena taxis egy szivesseget...
  • camper #23
    Hát ja... már belefájdult a fejem a végtelen sok butaságba amit itt olvasok. Mindenesetre a matematika nem az erőssége a gyereknek, ezt tényszerűen kijelenthetjük.
    Az meg hogy a szociopata jelzőt dicséretnek veszi csak hab ezen a tortán. De ezzel szerencsére nem nekem kell megbirkózni, birkózzon meg vele az aki vele négyfal közt él.
  • ostoros #22
    Az Uber szopók már megint tombolnak?
  • pakeszke #21
    https://www.youtube.com/watch?v=CsAr0EHGoc8

    tehat irod hogy en: "Egyidejűleg a szociopaták sima modorú, gyakran vonzó és spontán személyiségek, meggyőző beszélőkészséggel. Rosszul viselik a monotóniát, hamar elunják magukat, állandó szükségletük van különböző impulzusokra, ami felelőtlenséggel párosul."

    tenyleg ossze akarsz jonni velem vagy miert irod?

    ja amugy visszaolvastam, mert hat te tenyleg kihagysz par reszletet, es anno en ezt irtam:
    "#8válasz2020.02.24. 12:20
    ugy kell meghozni a szabalyozast, hogy kihasznaljak az Uber elonyeit"

    tessek majmi, leirtam hogy PLUSZ szabalyozas kell rendszerszinten, de ez tenyleg kezd dedos szint lenni, hogy utana vered magad hogy mik az elonyok hat az BASZOD hogyha veletlenul BEVEZETNEK ezeket a szablyozasokat amiket leirtam(EZT TE BAROM: 1., km alapu utdij kell, ahol az auto mint kaszni lenne 30 Ft / km, az meg ha dizel akkor + 50 Ft, ha meg raadasul dugoban van, akkor 50 Ft / km, plusz 50 Ft / km ha szmogos idoben jaratja az autojat) akkor talan pl. jobb levego is lehetne mert esetleg nem a taxis kocsog tolna magat a dizellel hanem az Uberes kocavezeto az elektromos autojaval mert annyira megdragulnanak a szolgaltatasok hogy ott mar megerne az hogy elektromossal toljak
  • camper #20
    Figyu.. ez a beszélgetés onnan indult, hogy az uber készitetett egy felmérést milyen mértékben csökkenti ő a városi forgalmat. Csak hogy ez a felmérés nem azzal az eredménnyel zárult mint amit az uber elvárt, épp ellenkezőleg, az derült ki, hogy ők épp rontanak a helyzeten.

    Erre írta be valaki, hogy integrálni kell az uber előnyeit a városi közlekedésbe. Mindezt egy olyan cikknél mely épp azt taglalja, hogy az uber a probléma egyik okozója.
    Erre én feltettem a kérdést, hogy mégis, mik az uber előnyei..?

    Erre itt vagy te, aki már ott tart, hogy az uber előnye az, hogy az uber elktromos autójával be lehet előzni a g.eci taxist - még akkor is ha annak előnye van - mert a taxisnak csak a szája jár, ahhoz már gyáva hogy belédmenjen.

    Figyu.. te vagy 13 éves vagy, vagy pedig egy felnőtt szociopata.
    Én szívből remélem, hogy elöbbi.
  • pakeszke #19
    megint csak a szamba adod az elkepzelesedet

    3 milkas benzines nem turbos kisautot lehet venni, ne gyere nekem a kocsog taxisok altal atvert szemet intezkedessel hogy mindekeppen masfel tonnas szornyek kellenek taxinak, mert ez nem igaz...

    az hogy a Taplos meghozta azt a taxis torvenyt az szegyen csakugy mint az Uber elzavarasa is

    egyebkent mit szamit neked hogy a 3 milkas uj auto tulajdonos milyen celbol akar automegosztasi szolgaltatast vegezni?
    ha o pl. csak eltoltene az idot ahhoz mi kozod?
    az hogy o ugy gondolja, hogy a 3 milkas kisautojanak az amortizaciojat meg a szervizeleset amugy is fizetne ha evi 5e -t rak bele vagy akkor is evi 20e -t az Uberezessel, akkor minek vered magad?
    tenyleg mit erdekel hogy milyen rosszul jar az, aki igy kihasznalja az auotjat hacsak nem egy kocsog g.ci hiena lennel?

    amugy az eletkorom eleg ahhoz hogy 5e -seket kell hogy adjak a taxisnak, es hogy autoval ragyorsitsak a kocsog taxisra ha be akar elem pofatlankodni... erdekes a multkor is csak az volt hogy ott verte magat es meltatlankodott, hogy nem mondtam le az elsobbsegrol de ahhoz nyuszi volt hogy belem is jojjon... mondom csak a pofatok a nagy
  • camper #18
    Figyu.. írd már be az életkorodat, félő hogy én itt egy 13 évessel vitazom arról, hogy mi az uber, mi az a taxi, mi az a bruttó, annak mennyi is a 25%-a, mennyibe kerül egy elektromos autó, sőt, ha jól tippelem neked még arról sincs fogalmad mennyibe kerül egy 0 kilométeres mezei benzines Skoda Octavia.

    Ráadásul újabb logikai bukfenc, hisz állításod szerint a g.eci hiénák alapból drágák, de még ezt is jól megfejelik azzal hogy mindenkit átvernek + ők nem dobálják át az uber ablakán a bruttójuk egynegyedét és mégsem látom, hogy 10 milliós elektromos autókkal szaladgálnának.

    De az uber.. az igen. A taxiár 66%-ért fuvaroz, ennek a 25%-át élből átpasszolja az ubernek + csak akkor dolgozik ha épp nincs jobb dolga és ennek a garantált eredménye a 10 millió forintos elektromos autó.

    A fentiek alapján csak ragaszkodnék hozzá, hogy írd már be az életkorod.
  • pakeszke #17
    te tenyleg nem vagy kepes a lertakat ertelmezni es allandoan a mas szajaba adod a szavakat?
    megis mit lehet ezen felreerteni?
    "az ubernek az az elonye hogy aki ujepitesu autot vesz, netalantan kornyezettudatos es elektromosat venne..."

    most feldobtal egy erdekes kerdest hogy allitasod szerint nem valtozna semmi, mert ugyis a taxisok lennenek az Uberben is?
    ha jol tudom az Ubernek az volt a MASIK elonye hogy lehetett a zurivezetoket es/vagy taxisokat velemenyezni, de szoljal mar ha tenyleg segg vagy a temahoz mert akkor ugy beszelek veled mint egy idiotaval, mint egy hulyevel, mint egy imbecillissel vagy mint egy taxissal...
  • camper #16
    Elektromos autó 3 millióért? Melyik az? Te kevered az autót a rollerrel.

    Figyu.. azért mert neked anno egy taxis negdugta a csajodat pusztuljon a taxistársadalom? Ki vagy te, a Nero?
    Nekem meg egy pék dugta meg a csajomat, akkor bontsuk le a pékségeket?

    Megbuktál natekból, azt sem tudod mi az a bruttó, annak mit takar a negyede és most megbuktál logikából is.

    Ha egy kis logikát vinnél bele mit gondolsz, ha az uber tarolná a taxispiacot kik köszönnének vissza rád az uber autóiból? Csupa Brad Pitt és mosolygös kismamák?
    Elárulom neked csak volt taxisokkal talalkoznál, de úgy már emészthetöbb lenne a lelkivilágodnak, hogy nem sárga autóban ülnek?

    Figyu.. matematika, logika, értékrend, ezekkel mind gyengén állsz, azt javaslom hagyjuk is a kettönk közti kommunikációt, teljes mértékben felesleges.