Gyurkity Péter

Itt az első elektromos utasszállító repülő

A kisebb fejlesztés néhány éven belül szolgálatba állhat, megújítva a repülés területét.

A Paris Airshow alatt az elmúlt napokban számos érdekes megoldást bemutattak a különböző gyártók, a sajtóban azonban emellett nagy visszhangot kapott egy kisebb, eddig nem ismert izraeli szereplő, amely magánbefektetők jóvoltából dolgozta ki teljes mértékben elektromos típusát. A kisebb példány szerintük valódi megújulást hoz, mégpedig a következő évtized elején.

Az Eviation Aircraft által bemutatott gép az Alice nevet kapta, ennek legérdekesebb jellemzője pedig a teljes mértékben elektromos meghajtás. A cég mérnökei összesen három propellert helyeztek el a gép hátsó felén, ezek közül az egyik középen, a másik kettő pedig a szárnyak végén helyezkedik el – ígéretük szerint vészhelyzet esetén kettő is elég a megfelelő meghajtáshoz, ami némileg nagyobb biztonságot nyújt a pilóták és az utasok számára. Fontos kiemelni, hogy immár utasok szállításáról is szó van, hiszen az Alice (a személyzet mellett) összesen 9 személyt tud majd magával vinni, mégpedig durván 420 km/h-s csúcssebességgel, 3 ezer méteres magasságon, nagyjából 1000 kilométeres távolságon belül. Ez utóbbi kitétel nem jelent óriási hátrányt, hiszen a magyarázat szerint jelen pillanatban az összes meglévő légi útvonal 45 százaléka, vagyis csaknem fele, 800 km-nél is rövidebb.


A tervek szerint a Seattle városában tevékenykedő AeroTEC szakembereivel közösen zajlik majd az éles tesztelés, a cég ugyanis 2022-re már szeretné szolgálatba állítani a végleges példányokat. Az első megrendelést már meg is kapták, itt a regionális szolgáltatást nyújtó Cape Air jelezte vételi szándékát, az ár pedig darabonként 4 millió dollár lesz. Az anyagi hátteret egyébként eddig a Szingapúrban élő milliárdos, Richard Chandler biztosította, az általa irányított Clermont Group befektetési alap 76 millió dollárt adott nekik, egy kereken 70 százalékos tulajdonrész ellenében – ők amúgy az elektromos motort fejlesztő magniX cégben is érdekeltek, ebben tehát ugyanúgy látják a jövőt.

A sikeres bemutatkozás után a 2020-as évek közepére jöhet el a valódi forradalom, legalábbis a rövidebb távú utak területén, ahol az elektromos meghajtás valódi forradalmat indíthat el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #27
    Azóta annyi történt velük hogy 70%-ban felvásárolta egy Singapore-i befektetési társaság és van 150+ darabra megrendelésük:
    Israeli electric plane startup Eviation Aircraft said it has signed on two more customers for its all-electric commuter aircraft and secured more than 150 orders
    Az üzleti indulás céldátuma maradt 2022.
  • Sequoyah #26
    Miben vagy szkeptikus? Azt mondod, hogy ennek semmilyen tudomanyos es mernoki erteke nincsen, es az elektromos meghajtas elvben is lehetetlen es penzkidobas?
  • Sequoyah #25
    Es nem is hanyagoljak el, szoval nyitott kaupkat dongetsz.

    Barmilyen komolyabb szamitas figyelembe veszi az energia eloallitasanak, tarolasanak es szallitasanak a koltseget, es emiatt nem is veszik 0nak az elektromos autok CO2 kibocsajtasat sem.

    Es eleg komoly mozgalmak vannak az energiaTERMELES kizolditese erdekeben. Gondolom hallottal mar a napelemekrol, szeleromuvekrol, vagy a nem tul nepszeru, de a CO2-vel szinten takarekos atomeromuvekrol. Nem hallatlan az hogy pl 50%-a az energianak CO2 semleges legyen, es akkor az maris megfelezte a hatekonysaga miatt mar eleve kisebb elonybol indulo elektromos autok CO2 kibocsajtasat.

  • esztyopa #24
    Érdekes,hogy a világmegváltó elektromos járműveket úgy kezelik,mint ha az elektromos áram csak úgy *teremne*
    Pedig a villamos energia előállítása is komoly CO2-t termelő erőművekben történik !
    Igaz,hogy jobb a hatásfokuk,mint a milliónyi kis kőolaj származékkal hajtott jármű esetén,de akkor sem elhanyagolható a káros anyag kibocsájtásuk.
  • Caro #23
    Melyik kisgép nem szűk szegmens? Business jet-ből mekkora darabszámokat adnak el?

    Meg lesz ennek is a piaca, annyira egyáltalán nem rossz.
    Az akksit meg önmagában nem kell az üzemanyaghoz hasonlítani, mert a motor viszont könnyebb, akár lényegesen is.
    Amikkel versenyez, azok meg nem kerozinnal mennek, hanem (repülőgép)benzinnel, és az egyáltalán nem olcsó. Repülőgépeknél a karbantartás is nagy költség, az egyszerűbb hajtáslánc miatt ezen is lehet spórolni.

    Ha csak a paramétereket nézem:
    2x akkora sebesség mint egy Cessna 172-es, 2x annyi utas, cserébe minimálisan kisebb hatótáv és minimálisan kisebb utazómagasság. Ez utóbbi amúgy fura nekem, mert az elektromos repcsiknek ez pont nem szokott gondot jelenteni, max. a többlet energia miatt. Szerintem ezek már bőven elegek arra, hogy valaki elgondolkozzon rajt.

    Senki nem állítja, hogy holnaptól ez fogja megváltani a légiközlekedést, de egy kis lépés egy jó irányba, a tisztább repülés felé.

    Nekem amúgy személyesen semmi bajom a hangos gépekkel sem, csak ne a fejem felett engedjék ki a kerozint :) Itt viszont ilyen veszély nem is áll fenn.
  • Sequoyah #22
    Varosnezesre se lenne rossz, vagy korberepulni Hawaii-t.

    New Yorkban oriasi a legiforgalom, es a zaj jelentos reszeert ok felelnek. Szoval ott igazan lenne helye elektromosnak, 10-20 percnel ugysem repulnek tobbet.
  • molnibalage83 #21
    Ja, rossz helyen kerestem. Tiszta sor, akkor.

    Sajátos, szűk szegmens. Csak ebből egyesek azt vezetik le, hogy lesz majd tömeges villanyos repülés...
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.07.01. 13:31:40
  • defiant9 #20
    "Kihagytad a töltési veszteséget, ami gyorstöltésnél min. 15%..."
    Írtam: (10% töltési veszteséggel)
    Egyébként deklaráltan tényleg az ingázók piacát célozzák:
    The company said it would be aimed at high traffic commutes such as Paris to Toulouse, Norway’s Oslo to Trondheim and America’s San Jose to San Diego.
  • molnibalage83 #19
    Mármint kik? Az átlagemberek repülőgéppel ingáznak...? Van egy olyan érzésem, hogy nem egyazon kereseti rétegről beszélgetünk...
  • kvp #18
    "Az USA-ban regionális távolság 1000 km felett van, ott ez nem játszik."

    Ez nem regional hanem commuter kategorias. Tehat napi munkaba jaros gepnek szanjak, amikor csak a kinti lakoparki lakas es a belvaros szeli kisrepter kozott jarnak vele. Nyugat Kanadaban pl. eleg sokan hasznalnak ilyen gepeket, de ott a Cessnak helyett inkabb a Beaverek es az Otterek, meg hasonlo kategorias kisgepek a jellemzoek. De pl. a Vancouver - Victora intercity uton (93 km) mar egy 5 fos geppel (azaz 4 utassal) is gazdasagos, mivel az auto a komput miatt lassu es nem olcsobb. De San Francisco kornyeken is eleg kiterjedt commuter halozat van, ott jellemzoen 2+9 fos gepekkel repulnek a 70-es evek ota es ahogy nezem jelenleg a legtavolabbi repter is 100 merfoldre (160 km-re) van. Mindenkeppen gyorsabb repulni, mint korbeautozni es a ket hid valamelyiken bejutni a varosba, de jelenleg meg delrol, a szilicium volgy deli vege felol is versenykepesebb mint a vonat. (ott az uj elovarosi Stadler KISS szerelvenyek es az atepitett palya ezen szerintem valtoztatni fog)