Gyurkity Péter

Szuperszonikus utasszállítón dolgozik a NASA

Ehhez azonban tesztelni és engedélyeztetni is kell majd az új fejlesztést.

A polgári repülés terén több érdekes koncepcióról és körvonalazódó tervről is beszámolhattunk az utóbbi években, elképzelésekből itt nincs hiány. Az Airbus hiperszonikus megoldáson dolgozik, a NASA viszont a szuperszonikus repülést tenné jóval halkabbá, megvalósítva a széleskörű felhasználást.

A most közzétett hivatalos bejelentés szerint a Lockheed Martin Skunk Works kapta a megbízást az új halk repülőgép kifejlesztésére, megépítésére, és tesztelésére, ami azért nem túl meglepő, mert ehhez a csapathoz több hasonló (igaz, elsősorban katonai és kémkedési célú) előd megalkotása fűződik. A most megépítendő, kísérleti jellegű X-plane a NASA Quiet Supersonic Technology (QueSST) projektjének végterméke lenne, azzal az elsődleges céllal, hogy megkerülje a zajkibocsátás kapcsán létrejött szabályozást – pontosabban a szuperszonikus utasszállítók betiltására vonatkozó intézkedést, amely az USA területére vonatkozik.

A csaknem 250 millió dollárba kerülő, demonstrációs célokat szolgáló példány a tervek szerint 16 ezer méter feletti magasságban repülne, mégpedig nagyjából 1500 km/h-s utazósebességgel. Amennyiben sikerül megfelelni a kívánalmaknak, a gép a jól ismert hangrobbanás helyett nagyjából egy személyautó becsapódó ajtajának megfelelő zajt generálna, ami kellően halk lenne ahhoz, hogy megkerüljék az említett tiltást. Ezzel beindulhatna a szuperszonikus utasszállítás, mégpedig valamikor 2022-ben, amikor is a NASA már látni szeretné a bizonyos amerikai nagyvárosok közötti közlekedés bevezetését, az első körben adatgyűjtési célból, beleértve a közösségi visszajelzéseket is.

A NASA és a Lockheed mellett több másik cég is dolgozik hasonló projektjein, itt többek között a Virgin Galactic és a Spike Aerospace neve érdemel említést. Mindkét projekt a következő évtizedben mutatná be a végterméket, bár utóbbi már az év vége előtt demonstrálná megoldását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #33
    A Lockheed L-2000 egy sokkal inkább Concorde szerűbb dizájn volt, de végül pont azért nem azt választották, mert az amcsi nagyságot egy sokkal előremutatóbb tervel akarták demonstrálni. Amibe aztán beletört a foguk.

    Egy a sztorit bemutató filmben az egyik mérnök nyilatkozott, hogy 2M-mel menő nagyobb utasszámot fogadó gépet valszeg lehetett volna csinálni, de a 3M meg a változtatható szárnyilazás az ma sem igazán menne (elfogadható áron).

    Most néztem meg újra gyerekkorom kedvencét, az SOS Concorde c. filmet, ott arról szólt a sztori, hogy egy amcsi repülőgépgyár megmerényelt több Concordeot, mert nekik nem volt SST gépük és nem karták, hogy az európaiak kiszorítsák őket a piacról. Azóta tudjuk, hogy ez a veszély soha nem fenyegette őket. :D
  • overseer-7 #32
    Atya ÚÚÚR isten.. Ez a gép..tényleg sebességre lett építve. Ez már repülő gépezet.
    Csak annyit szeretnék még ha változtatnának, hogy brayton motor helyett, magas kompressziós pulse jet motort kellene bele építeni. Nemszámít a halláskárosodás.. az élmény mindent kárpótolna. =))
  • molnibalage83 #31



    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.04.19. 23:36:21
  • gaszton421 #30
    A probléma a kitermelésára, azokat a bányákat termelik ki elsősorban ahonnétolcsóbb a termelés, amíg az adott piaci igényt ki lehet elégíteni olcsón kitermelhető készletekből addig a drágábban kitermelhetőt a földben hagyják, ahol nincs felszíni bánya, (azt a legolcsóbb kitermelni) ott alapvetően a bánya mélysége a legfontosabb faktor ami meghatározza a kitermelési költségeket. rengeteg készlet van amit a klasszikus tárnás, vájatos módszerrel már nem gazdaságos kitermelni, vannak viszont olyan tervek hogy a szenet még a föld alatt a helyén elgázosítják és utána egyszerűen a keletkezett széngázt kiszivattyúzzák, így olyan bányáterületekből is kinyerhetnék a szenet ahonnét a mostani módszerekkel nagyon drága, gazdaságtalan lenne.
  • TokraFan #29
    Részben így is lehet értelmezni. Azért csak részben, mert pl. a Dél-Afrikai export a készletek csökkenése miatt szűnt meg, miközben abban igazad van, hogy máshol még vannak nagyobb mennyiségek. Ugyanakkor én gyakorlati oldalról közelítem meg a kérdést, mert hiába van fizikailag valahol nyersanyag, ha annak tulajdonosa nem exportálja sehova. Mert akkor tulajdonképpen nincs elérhető bőséges nyersanyag.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.04.18. 15:14:26
  • molnibalage83 #28
    Ez részben amiatt volt, mert egy ideig élt a remény, hogy lesz jenki szuperszonik gép. Ha lett volna jenki, akkor egyből eltörölték volna ezt.
  • molnibalage83 #27
    Össze tetszik keverni a készletek nagyságát azzal, hogy mit csinálnak vele...
  • NEXUS6 #26
    Nem ezekre gondolsz? XD
  • defiant9 #25
    E.T. -k gyűjtögették a mintákat :)
    Egyébként meg google.
  • overseer-7 #24
    Csak egy apró kitérő.

    Nem tudja valaki, hogy létezik még e, és mi annak a programnak a neve amelyik azzal foglalkozik, hogy begyűjti a földön a veszélyeztetett fajok, állatok és növények DNS információit.

    Így ha ki is hal egy faj, majd ha talán egyszer rendbe jönnek a dolgok akkor újra feltámaszthatjuk ezeket a fajokat, a genetikai információ alapján.