SG.hu

Jövőhét pénteken Black Friday

Az e-kereskedelem megerőszakolása a magyar modell, mely szerint az interneten vásárolunk, néhány napot várakozunk, majd elmegyünk személyesen a boltba átvenni az árut.

Szokásos beharangozó sajtótájékoztatót tartott a hazai piac legnagyobb forgalmú online kiskereskedője, az Extreme Digital. Várkonyi Balázs ügyvezető igazgató elmondta, hogy ők idén november 16-án tartják a nagy karácsony előtti leárazásukat. Ez ismét egy héttel megelőzi az igazi amerikai eseményt, és persze a magyar webes kereskedők többségét is. A hazai piac egyébként is széttagolt ebben a tekintetben, egyes boltok egész hónapban akciókat tartanak, szóval egyáltalán nem olyan rohamszerű az esemény, mint az ebben a tekintetben már sok évtizedes múltra visszatekintő Egyesült Államokban. Ez nem is baj, tekintve, hogy a futárszolgálatok nem is bírnák a terhelést - és így is biztosra kijelenthető, hogy sokan fognak csomagjuk késése miatt bosszankodni.

A Google Trends statisztikái szerint a magyarokat kimagasló mértékben foglalkoztatja ez az akciós nap, mert a világ országai közül Dél-Afrika és az Egyesült Államok után nálunk keresnek rá az internetezők a legtöbb alkalommal. Ehhez a kereskedők is igazodnak, a GKI Digital felmérése szerint tavaly a webáruházak 62 százaléka készült erre az időpontra akcióval, idén ez az arány akár a 80 százalékot is elérheti. De még érdekesebb, hogy forgalom tekintetében a Fekete Péntek már megelőzi a karácsonyt, mivel ennek köszönhető, hogy a webáruházak novemberi bevétele már magasabb lesz a decemberinél.


"A vásárlók nagyon tudatosak Magyarországon, nem lehet őket gyenge árengedményekkel becsapni, annak a terméknek tényleg akciósnak kell lenni. Ezt azt jelenti, hogy erre hosszú hónapokon keresztül készülni kell, komoly beszállítói tárgyalásokat kell folytatni és készleteket kell felhalmozni. Ezt csak a nagyobb vállalatok tudják jól megcsinálni, ezért a Black Friday kezd eltolódni a top cégek irányába." - mondta Várkonyi Balázs.

Kitért a néhány évvel ezelőtti házhozszállítási krízisre is, ennek elkerülésére az Extreme Digital idén Budapesten és környékén saját futárszolgálattal viszi ki a háztartási nagygépeket, mivel ezen a területen igényt látnak az emelt szintű szolgáltatásra. "Tavaly már csak 800 000 ember mondta, hogy késett a csomagja, tavaly előtt még 900 000. Azt gondolom, hogy ez a csökkenő tendencia folytatódni fog. Az átlagos csúszás négy nap, ami szerintem egy elfogadható szám, de még mindig bosszantó, ha az a negyedik nap 25-ére esik. A Black Friday megrendelések teljesítését maximum öt nap alatt vállaljuk, ha valamely üzletünkbe kéri azokat a vásárló."

Ez azért jól mutatja a futárszolgálatok csődjét, hiszen ilyen erővel bármikor elmehetnénk egy másik cég üzletébe, igaz, ott valószínűleg valamivel többet kellene az adott dologért fizetnünk. Ha ehhez még hozzáadjuk azt a tényt is, hogy a hazai vásárlók döntő többsége a készpénzes vagy átvételkor történő bankkártyás fizetést részesíti előnyben, akkor megállapíthatjuk, hogy az emberek nem igazán bíznak az egész szektorban. Ezek fényében meglepő, hogy a magyar e-kereskedelem a környező országoknál gyorsabban fejlődik, idén 20-30 százalék körüli növekedést mutat, így elérheti akár az 500 milliárd forintot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aemus #26
    Időnként lehetnek valós leárazások ezek többnyire 10% körüli reál árengedményeket jelentenek. Ennél nagyobb valódi leárazások ritkák és álltalában a rokonok, ismerősök kapkodják el azt a pár darab "nagyon akciós" terméket..
    Utoljára szerkesztette: aemus, 2018.11.13. 05:50:26
  • leeloodallas #25
    Én három éve figyelem a BF-t, és mindig találtam olyat, ami valóban olcsó volt. A legrosszabb esetben is 40%-os engedménnyel vettem valamit (porszívót, barkácsgépeket, szerszámokat, kisebb elektronikus kütyüket), és pár dolgot csak azért nem vettem, mert vagy nem volt rá pénzem, vagy csak később lesz majd rá szükségem, és felesleges volna a garancia lejárta után elővennem.

    Tény, sok az átverés, de nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, hogy össze tudj hasonlítani néhány árat. Rá kell szánni jó néhány órát, de megéri.

    Persze könnyebb legyinteni, és fórumokba írogatni, hogy "mindenszar", meg "áááá úgyse....".
  • hypno #24
    A Black Friday nálunk pont olyan izzadságszagú, mint mondjuk a halloween.
    Nálunk a szezonvégi árleszállításnak volt kultúrája, de mára azt is megette a fene. Nyár közepén már alíg lehet szandált kapni, januárban meg bakancsot, stb.

    Ettől még minden évben rálesek a BF ajánlatokra, mert mit lehet tudni, de még soha semmit nem találtam, ami annyira jó üzlet lett volna, hogy soron kívül megvegyem.
    Amúgy meg pont az Extrem Digital webes felülete halt be két évben egymás után, mert nem bírta a terhelést, úgyhogy a legjobb embert nyilatkoztatták.
  • monk00 #23
    Mióta magyarországon ezt behozták, azóta egyetlenegyszer sem volt még igazi Black Friday. A sok szemét kereskedő ezt is csak az átverésre használja. Inkább belebetegszik a magyar de semmi értelmes dolgot nem ad oda 50% os áron. De még 30%-on sem. Ismerősöm New York-ban Black Friday napján, egy ps4 pro-t vásárolt 65%-os árengedményen. És az valós 65% minusz volt. Na itt ilyen 1000 év múlva sem lesz. Én senkinek nem ajánlom az az napi vásárlást, mert lehet hogy 1 héttel később ugyanazt a terméket olcsóbban kapod meg ugyanazon a helyen. Sajnos ez a sötét magyar valóság
  • ugh #22
    "Na most kinek kell egy olyan tv ami 2-3 eve megy kicsomagolva a polcon napi 16 orakat, meg akkor is ha tenyleg olcso?"
    Ez konkretan pont nem igy van.
    Nem hiszem, hogy a bontatlan dobozu tucatjaval elhordott 50 colos tv-k pl mindegyike 2-3 eve a polcon rohadt volna.
    Jol lathatoan csomagolt aru al hegyekben fabadkaert kirakva.
    Lehet elozo generacios de ki nem szarja le?
    A magyar kereskedo inkabb kihajitja vagy magan rohasztja ahelyett hogy kiszorna felaron.
    Gondolom valahogy lvonja az adojabol vagy csak ennyire kreten.
    Illetve atbasz vele valakit majd.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.11.11. 17:18:45
  • kvp #21
    Az amerikai black friday ugy jon ossze hogy a korabbi keszletet akarjak kisoporni. Amit egyebkent bezuznanak ha nem kel el, mert kell a hely az ujnak.

    Nallunk is van ilyen, de egyreszt sajnaljak a boltok rendesen learazni, masreszt sokszor tenyleg csak 1-1 bemutato peldany marad. Amerikaban is azert verekszenek ossze mert keszlet az mar tobbnyire nincs. Na most kinek kell egy olyan tv ami 2-3 eve megy kicsomagolva a polcon napi 16 orakat, meg akkor is ha tenyleg olcso?

    A csalo boltok egy kerdes, az aremelos learazas mas kerdes, de a valodi black friday az tenyleg arrol szol hogy a bemutato darabokat ne a kukaba kelljen dobni. A nagyon beragadt cuccokat mas akciokban is hirdetik de jellemzoen az arufeltoltes elotti akciorol beszelhetunk.

    Most az hogy Magyarorszagon jellemzoen nem Advent elott vannak a termekfrissitesek es a magyarok amugy se csak karacsonykor vesznek dolgokat az megint mas kerdes es kuluralis-gazdasagi okai vannak. Csak a marketing probalkozik nagyon mint a tobbi ujfajta mesterseges unneppel min pl. a valentin nappal. Ettol fuggetlenul az emberek jelentos resze nem most fog vasarolni hanem kb. ugyanennyiert de mar az egy generacioval ujabb termekeket.
  • ugh #20
    Nyilvan megint hulye vagy.
    Egyreszt jo ajanlatot ugy kell nagyotoval keresni.
    Masreszt az idiota amerikaiakon akiken rohogunk, hogy a masikat tapossak az 1000-1200 dolcsis tv-t viszi haza 3-500 dollarert.
    Na az black friday nem ez ami nalunk van.
    Ez vicc bazmeg.
  • ugh #19

    "A vásárlók nagyon tudatosak Magyarországon, nem lehet őket gyenge árengedményekkel becsapni, annak a terméknek tényleg akciósnak kell lenni..."
    Nagy lofasz.
    A black frida magyarorszagon azt jelenti hogy elotte arat emelnek majd azt akciozzak vissza.
    Ami meg tenyleg akcios az 7:01-kor mar nincs keszleten a 7:00-kor kezdodott akcioban.
    Szetosztjak a belsosok maguk kozt, vagy le van adva a drot a rokonoknak haveroknak, aztan dec 31-ig tele vannak bontatlan cuccokkal a hirdeesi oldalak.
  • grebber #18
    Fasza akkor a 89ezres hűtőt megvehetem a felárazás majd -20% visszaárazás után 88500ft-ért... Best buy Hányak a magyar BF-től
  • Vanek úr #17
    Szeretnék gratulálni a cikkírónak. A címben azt írja le, hogy jövő héten BF, majd a cikkben már azt írja, hogy nem is igaz, csak egy kereskedő fogja akkor tartani. Szóval ismét csak gratulálok ahhoz, hogy ilyen címet adott ennek a szponzor-reklámnak, amiről ő maga is elismeri, hogy hazugság. :(