Berta Sándor

Elektromos robotjárművet fejlesztett ki a Renault

A növekvő online kereskedelem kiszolgálását célozza a francia cég új koncepció-teherautója, mely akár csapatosan is közlekedhet.

A Renault a hannoveri IAA Haszonjármű Kiállításon mutatta be az EZ-PRO nevű új modelljét, amely automatikusan közlekedik, elektromos meghajtású, hálózatba köthető és számos felhasználása lehetséges. A jármű a közeljövőben elsősorban az online kereskedelem erősödése miatt kaphat kiemelt szerepet, hiszen lehetővé teszi az árucikkek kiszállítását, miközben más feladatokat is elvégezhet, például átalakítható büfévé vagy lehet mozgó csomagátvevő pont is. Az EZ-PRO a dizájnja miatt kiválóan illeszkedik a városi környezetbe. A használt szín, valamint a kerekek és az ajtók elrejtése mind azt a célt szolgálják, hogy a járművek egyrészt optikailag integrálódjanak a városi környezetbe, másrészt visszatükrözzék azt.

Az EZ-PRO koncepció egy autonóm vezetői egységből és vezető nélküli szállítómodulokból áll. A francia gyártó ugyanis abból indult ki, hogy a szállításban nem lehet majd teljesen lemondani az emberről, ezért az autonóm vezetői egységben egy alkalmazott tartózkodik, aki ellenőrzi az árucikkek kirakodását, a szolgáltatások elvégzését és a robotjármű-flotta működését. Emellett az illető akár személyesen átadhatja az élelmiszereket vagy a törékeny termékeket. A vezető nélküli szállítómodulok pedig akár önállóan vagy összekötve is tevékenykedhetnek.


Az EZ-PRO mindkét egysége 4,8 méter hosszú, 2,1 méter széles és 2,2 méter magas. A vezetői modul súlya 2500 kilogramm, míg az autonóm modulé 2800 kilogramm. A hasznos raktér előbbiek esetében 6 m3, míg az utóbbiaknál 12 m3, a szállítható hasznos teher pedig 1, illetve 2 tonna.

Az ötlet erőssége, hogy akár számos különböző típusú termék kiszállítható egyszerre, miközben mindegyik járműnek akár saját fizetési rendszere és ügyfélköre lehet. Ennek ellenére mindegyik szállítóegység egyetlen platform segítségével kiszolgálható. Szintén előnyös, hogy az egyes modulok akár különböző internetes boltok megrendeléseit is kiszállíthatják, illetve eltérő kerületeket vagy kerületrészeket kereshetnek fel. Mindez jelentős mértékben növeli a hatékonyságot és csökkentheti a szállítási költségeket.

A konstrukció kifejlesztésénél az volt a lényeg, hogy optimális áruszállítási megoldást kínáljon mind a csomagokat feladóknak, mind a címzetteknek. Utóbbiak szabadon kiválaszthatják a szállítási helyet és időt, mely a hét bármely napján lehet. Az ügyfeleknek ráadásul lehetőségük van arra, hogy az okostelefonjuk képernyőjén valós időben kövessék nyomon a csomagjaik útját és kiválaszthassák, hogy személyes átadást kérnek vagy a robotmodulból ő maguk veszik ki az árucikkeket az okostelefonjaik segítségével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #10
    Egy cégnek sem érdeke hogy 'mindenkit maga alá gyűrjön' mert akkor rögtön napirendre kerül a feldarabolása. Ez annó az MS kapcsán is előjött:
    2000. április 29. 20:26
    Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és az államok képviselői április 28-i beadványukban azt kezdeményezték, hogy a Microsoft vállalatot két független céggé kell felosztani. Az egyik új cég foglalkozna az operációs rendszerekkel, a másik pedig az alkalmazások fejlesztésével.
  • ostoros #9
    Végül mindent maga alá gyűr majd egy cég, és onnantól kezdve kész kifújt, vége a szabadságnak. Akik most csápolnak a folyamatnak, akkor majd sikítani fognak, hogy ők nem ezt akarták, de már késő lesz.
  • Csaba161 #8
    https://index.hu/gazdasag/2017/03/25/kiskereskedelmi_apokalipszis_jon_az_usa-ban/
  • M2 #7
    De arra meg kár hurcibálni meg legyártani a ruhát, lassan egy app is elintézi. Csak az appon belül jó drágán kell adni a virtuális ruhákat, hogy ne legyen már bárkinek. Később meg újabb bevétel, hogy lehet zsarolni az alanyokat a pucér képeikkel! :-)
  • bundasjezus #6
    Ma már mindegy, hogy honnan veszik a ruhát. A lényeg az, hogy instagramon jöjjenek a szivecskék és a követők a feltett ruhás, tükör előtt pózolós képekre.
  • NEXUS6 #5
    Minek vegyek szépruhát, ha nem mutathatom meg senkinek?!
    Egyesek a plázázás életforma, szal nem kell atól félni, hogy kihal. ;)
  • NEXUS6 #4
    +1
  • MuldR #3
    Hej az a keréktakaró ledes kocka mekkorát fog zakózni az első kátyun vagy fekvő rendőrön. :) Nem kelet-európai utakra tervezték az látszik. Pedig az ötlet jó.
  • kvp #2
    Figyelembe veve hogy a kornyezetemben hanyan vasarolnak a groby/tesco fele hazhozszallitasi rendszeren keresztul ez nem meglepo. Viszont ma meg a futarok emberek. Persze megoldhato a robot is, csak egy auto nem fog feljonni az emeletre a rendelessel. Szoval meg eleg sokat kell rajta dolgozni mire hasznalhato is lesz, foleg varosban ahol egyebkent a nagy nepsuruseg miatt sokkal hatekonyabb tudna lenni egy teljesen automata csomagfutar rendszer.
  • bundasjezus #1
    A jövő az internetes vásárlásé. Évtizedek múlva nem lesznek már bevásárlóközpontok. Nem fogjuk tologatni a bevásárlókocsit a sorok között. Már ma is terjed, de még gyerekcipőben jár, hogy az otthonunk kényelmében, a meleg szobában két kattintással tudjunk élelemiszert vagy egyéb fogyasztási cikkeket vásárolni, amit aztán házhozszállítanak. Ahol élek, az utcában már rég az a divat, hogy a szomszédok nem sütnek-főznek, hanem minden nap a szokott időpontban jön az ételfutár és mindenkinek odaadja a rendelt kajáját.

    Ez a dolgok fejlődésének természetes iránya. Lesz a város határában egy elosztóközpont, ahova befutnak a kamionok az árukkal, onnan pedig a (robot)futár kiszállítja a címre a rendelt árut. Természetesen ezt összehangoltan és hatékonyan kell megoldani, hiszen ma minden nap emberek ezrei vásárolnak egy-egy szupermarketben. A technika és a tudás elvileg megvan hozzá, tehát nem lehetetlen feladat. Van már rá történelmi példa: régen a tejeskocsi hozta a tejet és vitte az üres üveget, ma a kukásautó jár rendszeres időközönként utcáról utcára és szállítja el a szemetet. Csak ezúttal majd nem tőlünk visznek valamit, hanem nekünk hoznak.
    Utoljára szerkesztette: bundasjezus, 2018.09.26. 11:49:06