Berta Sándor

Új funkciókkal lesznek bővíthetők a BMW-k

A BMW a jövőben már nem csupán digitális szolgáltatásokat kínálna, hanem lehetővé tenné a gépkocsikon belüli hardverfrissítéseket is. Mindez azt jelenti, hogy hamarosan a járműveknél is megvalósulhat a játékoknál már ismert DLC-rendszer, az autógyártó fokozatosan aktiválna funkciókat.

A BMW egy ideje azon gondolkodik, hogy a jelenleg a modelljei eladásakor még kikapcsolt hardverfunkciókat szoftveresen aktiválja. Az ötlet már tavaly ősszel felmerült és az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson Dieter May, a társaság digitális szolgáltatásokért és üzleti modellekért felelős alelnöke öntötte azt konkrét formába. A menedzser kifejtette, hogy a funkciók utólagos bekapcsolását konkrétan az autók vezérlésekor tesztelik. A szervokormány esetében például firmware-frissítés segítségével integrálhatnak egy sport üzemmódot. A hardverekkel kapcsolatban azonban nem kell változtatni.

A kilockolási funkció gyakorlati alkalmazása nagyon hasznos lehet a BMW-nek, főleg ha a szükséges alkatrész csak egyetlen variánsban van benne. Tavaly például azon gondolkozott a cég, hogy az ülésfűtésnél használják-e ezt reklámcélokra, ugyanis rengeteg járműben benne van a fűtőszál, de mivel az ügyfél az autó vásárlásakor ilyen extrát nem kért, ezért a gyárban azt nem kapcsolták be. Ilyenkor egy hideg téli napon lehetővé tennék néhány órára az ingyenes használatot, és ha az tetszik a felhasználónak, egyszerűen megvásárolhatja, ha nem, akkor ugyanígy kikapcsolhatják a használhatóságát.

Kiindulási alapjuk, hogy ügyfeleik meghatároztak egy maximum összeget vásárláskor, és ehhez válogattak össze általuk szükségesnek vélt extrákat. Mivel a funkciók versenyeznek, dönteniük kell, hogy az ülésfűtést vagy mondjuk egy szép fényezést választanak, de egy-két évvel később változhat a preferencialistájuk, és mindehhez szofteresen lehet alkalmazkodni. Mindezt a BMW Connected rendszer teszi lehetővé, mely tavaly augusztus óta érhető el, a hozzá tartozó mobilalkalmazás még csak iOS-re volt készen, de most elkészült az Androidos szoftver is. A társaság a Microsoft Azure felhőjét használja, például útvonaltervezésnél figyelembe veszi a telefonban lévő címlistát és naptárbejegyzéseket is.

A gyártó a Consumer Electronics Show 2017 keretében bemutatta a HoloActive Touch nevű innovatív kezelési koncepcióját, amely az információk jövőbeli kezelését demonstrálta. Az innovatív interfész az autós és a gépkocsija között biztosít kapcsolatot, s gyakorlatilag egy holografikus érintőképernyőnek felel meg, amelynél a térben lebegő tartalmakat ujjmozdulatok segítségével lehet kezelni és azok segítségével adhatók majd különböző parancsok is. A Connected Drive program már 2006 óta létezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    Oké, de a kábel valahova csatlakozna, pl. hiányzó (és drága) szenzorokba.
  • Macropus Rufus #12
    pl. kábelkorbács az összes kiállással és porttal. De pl. egy alap felszereltségű kocsi motorja sincs olyan finomra hangolva. Fed.szgép piszkálása után pötyet jobb lesz a vasad. Meg hát a cikkben is pont ezt írták: minden benne van most is pl. a bömbikbe, csak szoftver tiltja. A feature az, hogy ezt a jövőben pénzért aktiválnák is.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2017.03.14. 18:58:56
  • Tetsuo #11
    Tudsz konkrétumokat mondani?
    Nem gondolom, hogy tolatókamera, nagyobb felni, olasz bőrkárpit vagy Mark Levinson hangrendszer lenne az alapmodellekben is nem használható állapotban. :-) Persze ezek túlzó példák, de nem tudom te mire gondolhattál.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.03.14. 14:48:20
  • Macropus Rufus #10
    gondolom egy újszülötnek minden vitz új :)
    szinte mindegyik autóban benne vannak azok a funkciók amik esetleg csak egy drágább modelben található meg. A bmw annyit csavart rajta, hogy nem kell fizikálisan megbontani a kocsit, hogy bekössek valamit, elég csak a szgépben klikkelketni és kész. Viszont pont ez lesz a veszte a rendszernek: hamarosan majd le lehet szedni a torrentről a mókoló programot. :) Azért egy autószerelőt leakasztani, aki kocsiban lévő inaktív dolgokat beköti nehezebb. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben a fél autót szét kell szedni ahhoz, hogy egy kiállást bekössek a kábelkorbácsból. Szóval mind időben mind pénzben sokkal hatékonyabb törtni. a bmw meg azt veszi észre, hogy szinte mindenki a kissebb felszereltéggel veszi a vasat :)
  • Tetsuo #9
    Szép új világ!
  • Schwarz #8
    "Nyomja meg a piros gombot, és nyugodjon békében!"
  • Fionn #7
    Egy szar márka szar húzása. Azonos árban jobbat kapsz és nem sajnálják ki a fűtést se. Sőt index is jár azokhoz (dlc nélkül), nem csak elakadás jelző.
  • Ender Wiggin #5
    És amikor megy a márkaszervizbe (kötve hiszem, hogy egy 20-30 milliós autót garanciaidőn belül sufniban piszkáltatna bárki is), mindjárt mondják is neki, hogy a garancia ugrott és még lesz itt egy 5 milliós számla is az akítvált extrák miatt...
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2017.03.13. 16:25:30
  • TokraFan #4
    "jönni fog Tuning Józsi a sarokról, aki egy kalózszoftverrel bekapcsolja az adott funkciót, a gyár meg nem lát belőle semmit. "

    :-D
    Ez a legvalószínűbb forgatókönyv...Turbo Józsi megoldja okosba...:-)
  • Cat #3
    Tehát alapból beépítenek mindenféle hardvert az autóba, és szoftveresen csak azokat aktiválják, amiket megvesz a felhasználó. Ez nekik a nagyobb darabszámok miatt olcsóbbá teszi a gyártást, mert csökkenti a példányonkénti árat, ráadásul lehetővé tesz marketingakciókat, vagy akár szolgáltatásként értékesítést (azaz időhöz kötve aktivált funkciókat, pl. havidíjat szed azért, hogy valami működjön).

    Jó magyar módjára én csak a rendszer kijátszását látom: jönni fog Tuning Józsi a sarokról, aki egy kalózszoftverrel bekapcsolja az adott funkciót, a gyár meg nem lát belőle semmit.