Gyurkity Péter

Három csillaga van egy exobolygónak 

A negyedik ilyen exobolygót találták meg, ez viszont a korábbiaknál közelebb van hozzánk.

A hónap elején adtak hírt különböző források arról, hogy csillagászok egy csoportja két teleszkóp segítségével azonosította egy exobolygó három csillagát, amelyek pályáját és egymáshoz való viszonyát is sikerült felvázolni. Immár a negyedik ilyen rendszert találták meg, a távolság azonban jóval kisebb a korábbiaknál.

A szakemberek egy arizonai és egy dél-afrikai teleszkópot alkalmaztak, amelyek együtt a Kilodegree Extremely Little Telescope (KELT) névre hallgatnak, innen ered a naprendszer elnevezése is. Korábban úgy gondolták, hogy a legfényesebb csillag, a KELT-A, körül egy másik példány kering, ez utóbbiról azonban kiderült, hogy valójában két csillagot alkot. A mérések szerint a KELT-B és a KELT-C 30 év alatt kerüli meg egymást, míg ők ketten négyezer év alatt kerülik meg jóval fényesebb társukat. Az exobolygó maga egy gázóriás, égboltján pedig igencsak érdekes látvány tárulna elénk, hiszen a KELT-A mintegy negyvenszer nagyobb, mint a Nap a Földről nézve, a másik kettő, jóval távolabbi csillag pedig nagyjából a Hold által visszavert fénynek megfelelő mennyiséget szolgáltat.

Ahogy említettük, ez a hármas csillagrendszer jóval közelebb van hozzánk, mint a korábban felfedezett társaik, ezért az érdekes összeállítást részletesebben is megfigyelhetjük. A csillagászok jelenleg arra a kérdésre szeretnének választ kapni, hogy egyes gázóriások miért helyezkednek el jóval közelebb saját csillagukhoz, mint ahogy azt az általunk felállított modellek alapján lehetségesnek vélnénk. Annyi biztos, hogy a másik két csillag befolyásolja az exobolygó pályáját, de a pontos részletek felderítéséhez további munkára van szükség.

A KELT-4Ab mindössze három nap alatt kerüli meg a legfényesebb csillagot, a fentiekből kiderül, hogy a két másik csillag ennél jóval távolabb helyezkedik el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • burninhell #1
    Közelebb... de mennyi az annyi?