Gyurkity Péter

Évekig tart majd a hajlíthatók elterjedése

Az 5G-hez hasonlóan ezek az új készülékek sem hódítják meg gyorsan a piacot.

Az ötödik generációs okostelefonok megjelenése kapcsán már időben elkészültek a főbb előrejelzések, amelyek arra figyelmeztettek, hogy ezek a készülékek minden valószínűség szerint nem fogják alig néhány év alatt meghódítani a globális piac nagy részét. Most úgy tűnik, hogy ez a hajlíthatóknál sem fog bekövetkezni, vagyis bőven lesz időnk a divat követésére.

A Strategy Analytics saját anyagában arról olvashatunk, hogy bár több neves (és kevésbé ismert) telefongyártó gőzerővel dolgozik saját megoldásán, ezek pedig viszonylag gyorsan követik majd az első 3 bemutatott példányt (lásd Galaxy Fold, Mate X, illetve Motorola Razr), a technológiai és gyártási gondok leküzdése, ezzel együtt pedig a gyártási költségek leszorítása még éveket vesz majd igénybe. Tavaly még 1 milliónál is kevesebb ilyen megoldást szállítottak le a különböző gyártók, ez idén 8 millió darabra ugrik majd, 5 éven belül azonban akár évente 100 millió ilyen telefon ömlik majd a piacra, ami szép lassan elhozza magával a nagy technológiai váltást. Eközben persze már készül a Samsung és a Huawei sorrendben második fejlesztése, így várhatóan idén is ez a két cég uralja majd a területet (mint ahogy azt teszik az okostelefonok piacán is).

Maga a telefonos piac egyébként igencsak megszenvedi a friss fejleményeket, ugyanis az elmúlt 2-3 évben megfigyelt stagnálás után most a koronavírus húzza le az eladásokat, amit jól mutat az első naptári negyedévről, azon belül is a kínai szállításokról szóló külsős híradás. Eszerint az ázsiai országban akár 50 százalékos is lehet a visszaesés (ahhoz képest, amit eredetileg terveztek, még a vírus figyelembe vétele nélkül), ehhez pedig a gyártóknak is igazodnia kell majd, hiszen a vásárlók egyrészt elkerülik a tömegrendezvényeket, a fontos bemutatókat, valamint az üzleteket, miközben maguk a gyártók is jóval óvatosabban viselkednek, ennek részeként pedig magát az MWC-t is többen igyekeznek kihagyni.

A Huawei többek között az 5G fokozatos elterjedésétől várta további erősödését a kínai piacon, ez viszont ugyanezen okokból maradhat el, az Apple számára szintén kényes kérdés a Foxconn üzemeinek időleges bezárása, miközben a Samsung vietnámi gyártósorait jóval kevésbé érinti (egyelőre) a járvány.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #10
    "én már a csavarhatókat várom!!! alig bírom kivárni!!!"

    A Nokia már 2011-ben megcsinálta. Az alapötlet az volt, hogy hidegben, kesztyűben a telefon két végét csavargatva lehet vezérelni, le-fel léptetni menüpontokban.

    https://www.youtube.com/embed/JqyK-3sIzMk

  • M2 #9
    Én még mindig ezen röhögök. Ugyanis a készülékek TÉRFOGATA ami igazán számít, ebben pedig a hajtogathatók csak rosszabbak tudnak lenni.

    Egyetlen ami számít: a menőségi faktor. Na az nagy neki, zabálják is az influencerek! Itt a Jövő, meg a Menő!
  • gombabácsi #8
    monitor esetén azért sokan használják
  • Vata111 #7
    Hajlított képernyős TV-k. Emlékszik azokra még valaki?:-)
    Pedig mekkora dobás lehetett volna, aztán nem lett. Mert a kutyának se kellett.
  • kékherceg #6
    addigra ki is megy a divatból
  • barret #5
    Megy a vergődés,mert csökkennek az eladások.Aki nagyobb ökörséget talál ki,az a menő,arra figyel a média.Már is mindenki az ő nevüket látja mindenhol.
  • kvp #4
    A flexibilis kijelzok igazi haszna az lenne, hogy ha hajlito ero vagy nagy g terheles eri az amugy merev keszuleket, akkor a kijelzo nem torik darabokra a burkolat alatt. Erre viszont szinte barmilyen oled panel kepes. Nem veletlen, hogy azok terjednek, bar a kijelzok elettartalma meg mindig nem jo. (a gyors beeges is emiatt van, lathato a fakulas mar rovid idon belul is)

    A valoban hajtogathato kijelzonek akkor van ertelme, ha a telefon osszehajtva sem vastagabb mint a mostani ultravekony keszulekek. Erre viszont a muanyagfolias megoldas sem jo, mert nem lehet bele elet hajtani a hordozoanyag roncsolodasa nelkul, feltekerni pedig nem lehet annyira laposan hogy egy mostani telefonba beferjen a tekercs.

    Igazabol forma tekinteteben mar az oskor vegen is a kis (agyag, papir, ko, fa, pala) tabla formatum volt a praktikus, ami megfelel egy mai atlagos telefon/tablet meretenek. Az ember szamara ez tunik az idealis meretu iro/olvaso formatumnak.
  • SupraMKIII #3
    Néhány év? Inkább évtized.
    De mitől is terjedne gyorsan? Alig néhány ember engedheti meg magának, illetve sok embernek soha nem lesz rá szüksége.
    Attól, hogy ez érdekes ötlet, még nem lesz praktikus: Én pl. nem szeretnék egy kockával járni a zsebemben,..
  • NEXUS6 #2
    "Maga a telefonos piac egyébként igencsak megszenvedi a friss fejleményeket, ugyanis az elmúlt 2-3 évben megfigyelt stagnálás után most a koronavírus húzza le az eladásokat, amit jól mutat az első naptári negyedévről, azon belül is a kínai szállításokról szóló külsős híradás."

    A koronavírus 2020 globális felmelegedése! XD
    Úgy hallottam, brit tudósok megállapították, hogy az ausztrál bozóttüzeket is valszeg ez okozta! :O
  • gombabácsi #1
    én már a csavarhatókat várom!!! alig bírom kivárni!!!