Gyurkity Péter

A Motorola Razr megjelenése is csúszik

A legújabb hajlítható készülék azonban eltérő ok miatt nem bukkan fel időben.

2019 többek között a hajlítható okostelefonok felbukkanása miatt marad emlékezetes év, miután a Samsung elsőként, a Huawei pedig másodikként dobta piacra saját megoldását. A Motorola harmadikként csatlakozik hozzájuk, viszont a megjelenésre itt sem kerül időben sor, bár ennek elsődleges oka itt kifejezetten pozitív a cég számára.

A Lenovo leányának egy illetékese a napokban egy interjúban árulta el, hogy a vártnál jóval nagyobb érdeklődést tapasztaltak a készülék iránt, ami viszont arra késztette őket, hogy picit elhalasszák a debütálást. Erre tehát nem az eredetileg tervezett időpontban kerül majd sor, viszont az ígéret szerint a csúszás nem lesz jelentős, hiszen itt „mindössze” arról van szó, hogy a korábban elgondolt példányszámnál jóval több darabot kell biztosítani a vásárlók részére, akik a jelek szerint már nagyon várják a megjelenést. Ez egyben azt mutatja meg nekünk, hogy bőven van érdeklődés a hajlítható megoldások iránt, különösképp egy olyan változat esetében, amely némileg kedvezőbb áron, megfelelőnek tűnő kialakítással rajtolna el.

Amíg a Samsung 5 hónappal később dobta csak piacra a Fold típust, ezt továbbra is részletes útmutatókkal látják el, hogy elkerüljék a korai kényszerű cseréket, a Huawei pedig nagyjából 3 hónapot volt kénytelen halasztani, a Motorola esetében ez néhány hétre rúg majd, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Emlékeztetőül, kihajtott állapotban a 2019-es Razr egy 6,2 hüvelykes P-OLED kijelzőt kínál, a 21:9-es képaránnyal, valamint a 876 x 2142 pixel felbontással. A „hátoldalon” egy alig 2,7 hüvelykes AMOLED-panelt helyeztek el, amely a 600 x 800 pixel felbontással áll rendelkezésünkre, a teljesítményről viszont egy Snapdragon 710 chip gondoskodik, amely nyilván nem csúcskategóriás fejlesztés – a 2510 mAh-s akkumulátor nem túl izmos, itt viszont a TurboPower révén ezt gyorsan feltölthetjük majd.

A kisebb csúszás után tehát hamarosan befuthat az 1500 dolláros készülék, ezt nagy valószínűséggel a Galaxy Fold 2 követi majd, februári bemutatóval, illetve áprilisi piaci megjelenéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • proger82 #3
    Foleg ha osszeccukva nem lesz egy fel tegla es , osszecsukott allapotban is lehet hasznalni
  • Kandurex #2
    A telefon fasza. Viszont az árak, alig pattantunk ki az 1000 dollárból és már is itt vannak az 1500-2000-es készülékek.
  • DrSoong #1
    Szerintem az egyetlen életképes verziója a hajtható kijelzőnek. Minőséginek néz ki, nem úgy mint a samsung verziója.