Gyurkity Péter

80%-on áll az Android Európában

A Huawei-t nem sikerült megállítani, míg az iPhone XR kifejezetten jól szerepelt.

A Kantar közzétette a második naptári negyedévre vonatkozó összefoglalóját, amelyben a nagyobb gyártók mindegyikét sorra veszik, kiemelve, hogy ezen jól ismert szereplők egyre inkább jól látható gondokkal küszködnek. A helyzet változni látszik, azonban még nem kell temetnünk az eddigi listavezetőket.

A piackutató cég friss felméréséből kiderül, hogy az öt legnagyobb európai piacon átlagosan 80,1 százalékon áll az Android részesedése, ami jól jelzi a Google előnyét. Az iOS ismét picit veszített súlyából, ennek kapcsán még érdekesebb, hogy az USA-ban nagyobb volt a visszaesés mértéke (2,4 százalék), bár a tengerentúlon a második negyedévben az iPhone XR volt a legnépszerűbb okostelefon, ami egyben azt is jelzi számunkra, hogy a felhasználók erőteljesebben érdeklődnek az olcsóbb, szerényebb változatok iránt. A Huawei-t eközben nem sikerült megállítani, hiszen bár a szankciókkal sújtott kínai gyártó részesedése szintén mérséklődött, nagy zuhanást itt sem Európában, sem pedig az USA-ban nem láthatunk.

Odaát különösen a Lenovo kezében lévő Motorola, valamint a Google nyomult előre, immár szintén saját készülékei (a Pixel-telefonok) révén, miközben az Apple mellett a Samsung is némileg visszaesett, vagyis a legnagyobbak már nem igazán tudnak tovább növekedni – legalábbis nem olyan ütemben, mint a kisebb vetélytársak, ami érthető. A Huawei elleni szankciókból viszont éppen a Samsung, valamint a szintén kínai rivális Xiaomi profitált leginkább, tekintettel azonban arra, hogy előbbi a teljes kínai piac még mindig csaknem felét (46,1 százalékát) uralja, ott pedig még az amerikai szankciók hatása is kisebb súllyal esik latba (bár az amerikai partnerek és beszállítók hiánya itt is érződni fog), jelentős helycserére még nem kerülhet sor.

A kínai cég készülékei mellett kitartók a jelek szerint egyelőre kivárnak a cserével és frissítésekkel, mintha szeretnének tisztábban látni, illetve választ kapni arra a kérdésre, hogy a kedvezőtlen helyzet mennyiben és milyen hosszú ideig folytatódik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lipovics #1
    Hála Istennek kezd megállni ez az Apple által diktált őrület, hogy iszonyat pénzeket elkérnek egy telefonért.
    Talán felébrednek végre az I-birkák?