Gyurkity Péter

Ritkábban cseréljük le okostelefonunkat

Véget ért az éves ciklusok időszaka, egyre jobban kitolódik a generációváltás.

Az okostelefonok globális piacán jól megfigyelhető a lassulás, ahogy az egyes gyártók világszerte kevesebb új készüléket adnak el, megtörve a korábbi, éveken keresztül tartó erős lendületet. A jelek szerint ez többek között annak számlájára írható, hogy a felhasználók maguk is ritkábban tartanak igényt egy-egy új példányra, vagyis kevesebbszer döntenek a vásárlás mellett.

A Strategy Analytics tette közzé a napokban friss felmérését, amely szerint a tengerentúlon a felhasználók már nagyjából 3 éven keresztül tartják meg készülékeiket, miközben nem is olyan rég még évente lecserélték azokat. A piackutató cég összesen 2500, 18 és 64 év közötti vásárlót kérdezett meg szokásaikról, az interneten keresztül elküldött válaszok alapján pedig kijelentik, hogy különösen az idősebb generációk esetében megfigyelhető a lassulás, miközben az átlag iPhone 18 hónapon keresztül marad aktív, az átlag Samsung-készülék pedig 16,5 hónapon át tartja meg ugyanezen státuszát.

A ritkább váltásra több magyarázat is van, ezek közül azonban kiemelkedik, hogy a felhasználók túlnyomó része kisebb, fokozatos előrelépésként értékeli az újabb és újabb generációk felbukkanását, vagyis lezárult a forradalmi változások időszaka. A csúcskategóriás megoldások folyamatosan emelkedő kereskedelmi ára szintén nem segít, itt pedig a magasabb árak az 5G elterjedését is erősen befolyásolják majd, hiszen a megkérdezettek mindössze 7 százaléka jelezte, hogy hajlandó lesz 1000 dollár körüli összeget kifizetni egy ilyen telefonért. A gyártók számára ez persze komoly fejtörést okoz, így a jól ismert nevek is egyre inkább a szolgáltatások felé fordulnak.

Ezzel magyarázható, hogy az Apple a tv- és zenei szolgáltatások szélesebb kínálatát biztosítja saját felhasználóinak, miközben többen a saját fizetési platform és digitális asszisztens kialakítása mellett döntöttek (lásd Apple Pay, Samsung Pay és Bixby). A márkahűség erősen jelen van még a piacon, a Samsung és az Apple megoldásai mellett kitartók 70 százaléka szeretné megőrizni ezen szokását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • StoneCold7 #7
    Persze, hogy nincs akkora újdonság, mivel 2-3 éve még évente jöttek 1-1 brandhez tartozó telefonok, most már fél évente + van vagy 4-5 brand egy gyártónál, míg 2-3 éve volt kábé max 2.
    Tulajdonképpen most veszel egy telót, fél év múlva már kiszarnak 2-3 1-2 fokkal jobbat... Nagyon motiváló új telót venni így.
    Utoljára szerkesztette: StoneCold7, 2019.09.07. 10:49:59
  • gombabácsi #6
    pedig aki nem cseréli évente, az olyan undorító igénytelen ember, mint aki nem fürdik naponta 5x
    XD
  • Tinman #5
    Dettó, nekem is S7-esem van mocsokjó telefon, szerencsére nem phablet méretű rémálom. Ellenben az enyém bő 1.5 éves, a tiéd meg 2x ennyi... igen, van rá 9-es droid? Nincs és nem is lesz, 10-es meg főleg nem. Ez most jelen pillanatban még nem gond, de akár már jövőre lehet olyan app, ami min. 9-es droidot igényel.

    Egyébként én is leszarom az állandó, kényszeres teló cserét és ez a telóm még 2.5 évet ki kell bírjon, ugyanis kb. 4 évente cserélek telefont.
  • Tinman #4
    A gond ezzel az, hogy a gyakran 200-250 ezres notik 4-5 év alatt lemennek a 30 ezres értékre, ergo ennyi idő alatt ekkora összeget buksz, már ha a végén lesz olyan aki megveszi.

    A telefonnal dettó ez a helyzet. Anno a Sony Xperia Z1C-m kb. 130k volt, használtam bő 4 éven keresztül, 20k-ért úgy tudtam eladni, hogy perfekt állapotban volt még és dobozával, üvegfóliával, mágneses töltőjével együtt adtam. A telókon levő android verza elavulása ill. a tény, hogy nem tudod cirka 2 év után újabbra frissíteni megöli őket, teljesen elértéktelenednek.
  • molnibalage83 #3
    Nekem is ez van. Életem első saját valóban használható okostelóját 40k táján megvettem és mindent tud, amire nekem kell. Nincs reális ok arra, hogy valaha lecseréljem bármire is. Még ez is overkill. (Redmi 7)

    Ehhez képest azért a PC-t úgy 4-5 évente cserélni kell, pont jövőre jön el annak az ideje, akkor már 4,5 éves lesz.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.09.06. 09:42:02
  • mad mind #2
    Nekem egy Galaxy s7-em van 3 éve, és ha nem romlik el, leghamarabb jövőre kezdek el gondolkodni a cseréjén. Egy dologban szűkös, a háttértárban, de azt elég könnyű megoldani. :)
  • Sequoyah #1
    A PC-k es Laptopok teljesitmenye mar 2010 korul eljutott arra a szintre, hogy mindenre boven eleg amit egy atlag felhasznalo akarhat. Mar nem a hardver a szuk keresztmetszet. A laptopom 5 eves, es eszem agaban sincs lecserelni, majd ha tonkremegy.
    A telefon most jutott el ugyanerre a szintre. Mindent azonnal csinal, barmilyen alkalmazast tud futtatni, es a retina kijelzot sem lehet mar hova fejleszteni.

    A 6s-emet csak azert csereltem le 3 ev utan, mert berepedt a kijelzoje, es most meg meg tudtam indokolni a cseret azzal, hogy a faltolfalig kepernyo az minosegi lepes. De nem hianyzik belole semmi ami miatt varnam az uj modellt.


    Bezzeg amikor 2000 korul meg szinte gyerek voltam, evente csereltem a PC-t is, vagy legalabbis valamit benne, es minden cserevel ugy ereztem megtaltosodott, mert elotte mindig varni kellett mindenre...