182279
  • Istencsászár
    #33337
    A McLaren Mercedes alakulatának igazgatója, Ron Dennis a hétvégén elárulta, úgy tudja, hogy a Direxiv is leadta nevezését a Forma-1 2008-as szezonjára, ám cáfolta azon híreket, melyek szerint a japán vállalaté lenne a McLaren Bcsapata.


    „Úgy tudom, hogy a Direxiv is leadta nevezését a 2008-as bajnokágra, azonban nem az én tisztem, hogy bejelentsem, miként döntöttek” – mondta Dennis Ausztráliában.

    A japán nagyvállalatot korábban már szóba hozták a McLarennel, hiszen egyes értesülések szerint ők irányíthatnák a wokingiak második csapatát, ha 2008-ban engedélyt kapnának az indulásra.

    Bár a brit gárda vezetősége korábban elismerte, valóban fontolgatják második csapatuk útjára indítását, Dennis szombaton pontot tett a találgatások végére, ugyanis kijelentette, nem adták le nevezésüket a 2008-as bajnokságra.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken megerősítette, összesen 22 csapat adta tudtukra, hogy a 2008-as Forma-1-es Világbajnokságban részt kíván venni.

    Nem lesz McLaren B csapat” – mondta Dennis. „A múltban többször is kaptunk felkérést arra, hogy segítsünk egyes szervezeteknek belépni az F1-be, azonban ez soha nem valósult meg.”
  • Gabor_(HSF)
    #33336
    Ja meg az is..
    A Holnapi futam első 5 körét tolatva kell megtenni,
    mivel a tóban uszkáló halak egyirányusitott náthában szenvednek..
    A zöldek határozott fellépésére döntöttek igy a verseny szervezői, ami máris hatalmas felháborodásra adott okot..
    Többen vélik úgy, ebben is az olasz istáló keze lehet benne,mivel a Ferrari-ra készült gumik hátramenetben hamarabb melegszenek üzemi hőfokra
  • MrTressy
    #33335
    fake uncsi már ez a sok barom hir
  • Dodo55
    #33334
    Ez most igaz, vagy nem? Mert sehol nem láttam ezt a hírt eddig...
  • Dodo55
    #33333
    Elmarad a holnapi futam?

    Az Ausztrál földrengéskutatói intézet szerint a Richter skála szerinti 4-es erősségű földrengés várható holnap, melynek epicentruma Silirpa Eno-ban lesz, egy Melbourne-höz közeli faluban.

    Max Mosley a FIA elnöke azt mondta, hogy, ha 25%-nál több az esély a földrengés bekövetkezésére, akkor a futam elmarad.

    A hírnek senki nem örült, több ezren követelik vissza a jegyeik árát.

    Azonban egyelőre semmi sem biztos, ugyanis a földrengéskutatói intézet rendszerében múlt héten volt egy meghibásodás, amelynek köszönhetően 10-es erősségű földrengést jósoltak Sydney-be, azonban percekkel később a kutatók rájöttek, hogy csupán a rendszer hibásodott meg, így nem tört ki pánik.

    Továbbá a kutatók hozzá tettek még valamit, amit csak erős idegzetűek olvassanak el:
    (spoilerbe tettem, mert tényleg erős idegzet kell az elolvasásához)
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Április 1.-je van! A hír fake!
  • Istencsászár
    #33332
    13 év után ismét egy Senna győzelmet ünnepelhetünk
  • Istencsászár
    #33331
    Montoya a Renault-hoz igazolt!

    A Renault csapat vezetője ma 18:55-kor bejelentette, a 2007-es évadra leigazolta Juan Pablo Montoyát. A kontraktus 5 évre szól, ami azt is bizonyítja, hogy a Renault nem kíván kiszállni a Száguldó Cirkuszból.

    Ezennel természetesen vége a McLaren pilótafelállása körül kialakult spekulációknak, hiszen Montoya távozásával megüresedett helyre a már korábban leigazolt Fernando Alonsót várják.

    A McLaren részéről senki nem kívánta kommentálni a bejelentést, ám annyit bennfentesek tudni vélnek, hogy mindezt már hónapokkal ezelőtt lerendezték egymás közt a felek.

    „Nagyon örülök, hogy Montoya nekünk vezet a következő évtől." -mondta Briatore, aki szerint az 5 éves kontraktus alatt a kolumbiai ismét magára talál, s régi fényében csillog majd.

    „Montoya egy igazi gyerek! Csak akkor tudja kihozni magából a legjobbat, ha tudja a csapata mögötte áll. Mi biztosítjuk számára a megfelelő hátteret, és biztos vagyok benne, hogy együtt tovább öregbítjük a Renault hírnevét."

  • Dodo55
    #33330
    Április 1., vagy komoly?
  • passatgt
    #33329
    Rönó nem hagyja abba,leigazolták montoyát 5 évre
  • desigo
    #33328
    yeeeeeesssss

    Honda rulez!
  • desigo
    #33327
    gyönyörű pálya:)
  • MrTressy
    #33326
    bedigizhetnéd :)
  • edeleny
    #33325
    Sose tudjuk meg,de szerintem Vill taktikazta el a dolgot,mibe,hogy ö csak 11. akart lenni.
  • b-type
    #33324
    De amikor leszakadt akkor pont gyors körön volt, nem akart sztem nagyon gyors lenni, csak gyors hogy beférjen az első 10be, még így is Villeneuve 6ezreddel nyomta le.
    Később pedig ki tudja..Button sem volt gyors az időmérő ezen szakaszán.
  • Roolcsy
    #33323
    Ugye köztudott hogy a Bridgestone lassabban melegszik föl mint a Mislen! És (bár kétségek között vagyok) csak arra tudok gondolni hogy úgy számolták hogy a második mért kör lesz a mérvadó,csak hát jött az égi áldás...
  • edeleny
    #33322
    Suminak az esös mar a masodik gyors köre lett volna,mert az elsö az ilyen tré lett.Ö sem okolhatja az idöt,ha fel percel hamarabb jön ki akkor be tudja fejezni azt a gyors kört is es akkor barmi lehetett volna,igaz meg akkor mas is be tudta volna fejezni.... Ez az idömerö rendszer epp azert is jobb mint a tavalyi,mert lenyegeben majdnem mindenkinek ugyan azok a feltetelek adottak.Tavaly ez a kis esö a mezöny közepet sujtotta volna csak!!
  • edeleny
    #33321
    Az idömerö nekem is tetszik.Egy dolog ami regota bosszant,a "nagy"csapatok elvarjak,hogy a "kicsik" kimenjenek az edzes elejen,es tisztitsak le a palyat, aztan elvarjak,hogy amikor ök kijönnek tünjenek el onnan,hogy ök majd sütkerezzenek a vegen a sajat gyorsasagukban.Azt hiszem azok akik kijönnek az elejen,es nem sajnaljak az autojukat,mennek 5-6 kört,ha ugy alakul az idöjaras,forgalom, stb.miatt,akkor igen is elözzek meg a rest ,1 kört megyek oszt hali pilotakat.
  • b-type
    #33320
    Nem biztos hogy baj van, Massa simán eszállt és már semmi ideje nem maradt, MS meg akkor akart futni mikor pont leszakadt az ég...és ezzel bukta el az idejét, amugy meg ki tudja mit taktikáztak...amit aztán ilyen szépen keresztülhúzott az eső.
  • edeleny
    #33319
    Haat lassacskan elterelödik a gumirol a gyanu!Igaz ami igaz ez a gumi mar nem csak a Ferrarira keszül,ezt nekik is szokni kell,idaig a gumit fejlesztettek az autohoz,most a közöshöz kell alkalmaszkodni.Meg ki tudja holnap milyen idö lesz,lehet,hogy akkor majd jobban muzsikal.
  • Istencsászár
    #33318
    Jah, csak az az érdekes hogy a Toyota is ezeket használja és ők pedig nagyon nagyot ugrottak az elmult 2 futamoz képest. Vagy ebben a 2 hétben sikerült a kocsit beröffenteni normálisan vagy a gumik jobbak, amig a Ferrari ennek az ellenkezőjét mutatja be. Látható volt a tapadással mindeki küszködött, holnap lesz pár kicsúszás az biztos.
  • Roolcsy
    #33317
    Eza baj hogy én még mindig nem tudom eldönteni hogy a gumiba vagy az autóba kell hogy csalódjak!
  • Istencsászár
    #33316
    Kitujda, Massának szerintem semmi esélye onnan előrejönni... ez nem egy olyan mindenkin simán átgázolok pálya, Suminak még lehet esélye, ha nem a kocsi miatt volt ilyen "lassú".
  • Nyiri
    #33315
    Meg jo hogy nem keltem fel. Lehet hogy holnap se pazarlom az idom. Ferrari. :( Hihetetlen.
  • Istencsászár
    #33314
    Kiváncsi leszek, ha Button ezt a futamot is elbénázza, vagy a Honda csak 1 körben nyerő, akkor kezdek kételkedni a nagy okosokban hogy Button és a Honda vb esélyes... (( eddig sem hittem bennük ))
  • kirol
    #33313
    Pedig 6. helyről rajtolhat holnap, az egy Toyota nak nem is rossz.
  • Istencsászár
    #33312
    Részidők és csúcssebességek, időmérő - Ausztrál GP
  • Tomo15
    #33311
  • Istencsászár
    #33310
    lál , bolond vagy:))
  • DJ Bee18
    #33309
    basszus, de most így hirtelen? pedig nem is rossz annyira az autó. Na a sporttörténelem egyik nagy alakja, csak így távozik...
  • oneal1
    #33308
    báááááááááááázeeeeee:)))))))))9
  • Bandee1987
    #33307
    Schumacher: Elegem van, abbahagyom
  • DJ Bee18
    #33306
    Ezt az IDE-t soha többé nem engedmény pályára. Sumi most nagyot szívott, 4 ezreddel kikap, pont akkor zúdul le az eső, ráadásul pont az a Villeneuve, aki 10 helyes büntetést kapott. Jó kis balserencse :)
  • DJ Bee18
    #33305
    Benetton

    Bocs, de olyan régen hallottam :DD
  • lelkowych
    #33304
    Sajnos az egész f1 lassan már csak akkor jo ha esik, vagy baleset van, mert elözést nem sürün látni.
  • Punker
    #33303
    ha van baleset vagy eső csak akkor izgi.....
  • lelkowych
    #33302
    Az elmult évek legjobb huzása volt ez az uj idömérö!
  • edeleny
    #33301
    Esetleg lehetne limitalni a 3. szakaszban megtett körök szamat
  • edeleny
    #33300
    Ez is hozza tartozik a futamhoz,legalabb van nemi izgalom.Az jobb volt mikor a rajthelyeiknek megfelelö sorrendben erkeztek be a celba?Igy legalabb nehanyan szo szerint ra vannak kenyszeritve az elözesre.Szerintem az egy körös idömerö jobban penge elen tancoltatta a pilotakat,senki nem mondja senkinek,hogy csak az uccso 5 percben mehet a palyara,epp az a jo benne,hogy egy kis hibat meg lehet javitani (nem ilyen Massa felet),bar igaz en engedelyeznem a 3. auto hasznalatat,ha valaki az ideje alapjan tovabb mehetne,de összetörte magat mehessen.Anno vicces volt a palya szelen "maratont" jatszo pilotak latvanya.(plane,ha valaki a regi Hockeinheimben a hatso reszen dobta el magat)De nem neztel mostanaban tul sok regi futamot,vagy nem kevertel össze valamit?:(Benetton)
  • Gabor_(HSF)
    #33299
    Ja igen izgalmas..legalább annyira mint a háborúban a hadifoglyok tizedelése...
    Én inkább úgy fogalmaznék, érdekesebb mint a tavalyi rendszer,de semmi szin alatt sem méltányos ennyire penge élen táncoltatni olyas valamit,ami ekkora kihatással van egy versenyre...
    Mert ha majd pl egy IDE miatt se a Merci se a Benetton sem kerül be a tizbe,sokan majd átértékelik ennek a rendszernek az igazságosságát...
  • edeleny
    #33298
    Szerintem igen is igazsagosabb mint a tavalyi volt,igaz lehetne mit varialni az utolso 20 percen de jo.Erdekes verseny lesz! A harom Bridgestonos csapat teljesitmenye feltünö,a Japanok igen sokat teszteltek a Toyotaval a heten latszik is!