182279
  • G_ArchAngel #42004
    Coulthard is szembeszállt Schumacherrel

    David Coulthard, a Formula 1-es Red Bull istálló skót pilótája Fernando Alonso mellé állt, és úgy véli, hogy Michael Schumachernél sportszerűtlenebb versenyzőt még nem hordott hátán a föld.

    Alonso a monzai futamot követően nyilatkozta azt, hogy Schumacher bármilyen jó versenyző is volt, nem tud tisztességben visszavonulni, mert nála sportszerűtlenebb pilóta még nem versenyzett a Formula 1-ben. A spanyol nyilatkozatát többen felháborítónak találták (elsősorban Schumacher elkötelezettjei), de semmiképp sem tartozik ebbe a körbe David Coulthard, aki szerint Alonso nem járt messze a valóságtól nyilatkozatában.

    - Nem emlékszem rá, hogy valaha is bocsánatot kért volna, mikor a pályabírók megbüntették valamelyik szabálytalanságáért. Sok sportszerűtlenség fűződik a nevéhez, és egyik után sem kért elnézését. Meglehet, annyira magabiztos, hogy még a bizonyítékok ellenére sem érzi felelősnek magát, de az is megeshet, hogy egyszerűen nem akart gyengének mutatkozni - vélekedett a skót pilóta.
  • G_ArchAngel #42003
    A McLaren gyáva, Hamilton kishitű?





    Kimi Räikkönen menedzsere nem érti, miért töpreng a McLaren még mindig azon, hogy Lewis Hamilton felkészült-e a Forma-1-re. David Robertson azt ajánlja Ron Dennisnek, hogy legyen ismét olyan bátor, mint Räikkönen öt évvel ezelőtti szerződtetésekor, és azonnal adjon egy versenyzői állást a brit tehetségnek. "Nevetnem kell. A McLaren azon vacillál, hogy készen áll-e Lewis Hamilton. Kimi annak idején a gokartból és a Formula Renault-ból érkezett a Forma-1-be, és azonnal megmutatta a világnak, hogy felkészült" - mondta Robertson az Autosport magazinnak adott interjújában. - "Hamilton a Formula Renault után a Forma-3-ban és a GP2-ben is bizonyított. Hogy felkészült-e? Ne vicceljünk már."

    A menedzser ugyanakkor nemcsak a McLarent, hanem magát Hamiltont is hibáztatja a helyzetért, hiszen a 21 éves pilóta egy nyilatkozatában maga is azt mondta, hogy egyelőre a tesztpilótasággal is megelégedne. "Lewisnak nincs igaza, amikor azt mondja, szívesen vár még egy kicsit. Inkább követelnie kellene azt a versenyzőülést" - fogalmazott.
  • DJ Bee18
    #42002
    ez tényleg jó
  • edeleny
    #42001
    Szerintem jo ötlet.
    Nézzük csak meg mitöl is volt izgalmas a Magyar futam?
    Attol,hogy változnak a körülmények.A kötelezö lesz más más keverékü gumit használni,akkor mindenki máskor lesz gyorsabb,és talán muszály lesz elözni,
    a pályán!
  • Sysfox
    #42000
    Szerintem jól néznek ki ezek a színes gumik... :D
  • Ch_Slater
    #41999
    biztos lekopik majd róla szín, ha eléggé elhasznált.
  • DJ Bee18
    #41998
    színes gumi... ez csak PS kép, hát a champ carban se az egész színes csak van rajta egy csík, higgyétek el biztos nem ilyen lesz, csak a cikkírók baromsága
  • DJ Bee18
    #41997
    várjunk, de ki határozza meg, hogy a gumi el van használva? Hogy min. fél centit kopott? vagy csak kijöttek egy körre vele? mennyi felháborodás lesz megint...
  • M@TriX
    #41996
    hát szerintem ez nem nagy feltartás, ilyet lehet látni szinte akármelyik versenyen...

    azt hittem legalább megkoccantotta....
  • Dexantreal
    #41995
    Érdekes lesz.
  • Kit--Kat
    #41994
    1 bohóckodás lesz az egész:(
  • bardocz
    #41993
    maradékot meg berakják turmixba mi? :D
  • allock #41992
    pfújj de ronda :S
    marha szépek lesznek így a kocsik :(
  • Sysfox
    #41991
    Az majd a következő dolog lesz... A futam után a versenybírák ízmintát vesznek a gumiból, hogy megállapítsák, hogy mennyit vesztett az ízéből... :D
  • G_ArchAngel #41990
    Poz. Pilóta Csapat Idő Kör

    1. Piquet Renault (M) 1:19.565 72
    2. Kovalainen Renault (M) 1:19.690 118
    3. De la Rosa McLaren-Mercedes (M) 1:19.920 114
    4. Montagny Toyota (B) 1:20.631 89
    5. Wurz Williams-Cosworth (B) 1:20.818 68
    6. Hamilton McLaren-Mercedes (M) 1:20.852 62
    7. R.Schumacher Toyota (B) 1:21.130 54
    8. Sato Super Aguri-Honda (B) 1:21.982 32
    9. Premat MF1-Toyota (B) 1:23.212 40
    10. Yamamoto Super Aguri-Honda (B) 1:23.708 33
    11. Karthikeyan Williams-Toyota (B) 1:24.032 40
    12. Quintarelli MF1-Toyota (B) 1:36.638 7

    Az eredmények nem hivatalosak
  • Istencsászár
    #41989
    Gyönyörű...
  • G_ArchAngel #41988
    Jönnek a színes gumik:) Remélem ízesítve is lesz:)
  • Kit--Kat
    #41987
    ennyi... ezekután mondjon valaki csapatsorrendet mag hasonlót....
  • Kit--Kat
    #41986
    Én a nevére meg a fejére emlékszem, mert az 1ik F1es könyvben az a csoportkép került 97ből amin pont ő helyettesített:)
  • Count Adyn
    #41985
    cikk is van már
  • Istencsászár
    #41984
    Hát ez lol!
  • Count Adyn
    #41983
    ehh bukott 2 secet lekörözésnél, ez azóta hányszor fordult már elő...
  • Ch_Slater
    #41982
    Fontana vs. Villeneuve
  • b-type
    #41981
    Ilyenkor jó lenne Gabor_(HSF), gondolom mondaná mi volt, nekem tökre nem rémlik a csávesz.
    amennyit utánanéztem, a csákó a közelében nem volt Villeneuve-nek.
  • Sysfox
    #41980
    Miért 9 év után kell ezt előhozni? Még ha így is történt? És mi köze van Jean Todtnak a Sauberhez? Hogy jön oda Jean Todt, hogy utasításokat adjon egy másik csapat versenyzőjének? Az rendben, hogy a Ferraritól kapták a motort, de akkor is! Gondolom szerződés kötötte a Ferrarit, nem mondhatták volna, hogy "többet nem kaptok motort, mert Fontana nem tartotta fel Villeneuvöt..." Ilyen nincs!

    Szerintem ez így nevetséges, Fontana így akar reflektorfénybe kerülni, ha már a vezetése miatt nem sikerült...
  • bardocz
    #41979
    azt nem írja hogy őt megbüntették ugyhogy szerintem egy körben voltak de így télleg nem lehet tudni:D
  • Ch_Slater
    #41978
    gondolom nem egy körön belül voltak egymáshoz képest.
    valakinek megvan az a verseny?
    így nem lehet mit mondani..
  • bardocz
    #41977
    hát én se egy pilóta dolga az eleve hogy ne engedje el a möötte lévőt ha versenybe van vele mert azért nem fogják megbüntetni
  • Sysfox
    #41976
    Ez elég kamu dolognak hangzik... Én nem hiszem el.
  • Norbi7
    #41975
    Az mit jelent hogy nem engedte el? Talán kilökte vagy mi?
  • Istencsászár
    #41974
  • G_ArchAngel #41973
    2006-09-20
    Fontana: Megzsaroltak a Ferrarisok!

    Megdöbbentő bejelentést tett a Sauber egykori tesztpilótája. Norberto Fontana azt állítja, hogy 1997-ben élete egyetlen Forma-1-es futamán azt a feladatot adták ki neki, hogy állítsa meg a Williams versenyzőjét, Jacques Villeneuve-öt!

    Norberto Fontana (a képen) nevére bizonyára csak a legelvetemültebb Forma-1 rajongók emlékeznek. Az argentin pilóta 22 évesen 1997-ben óriási lehetőséget kapott a sorstól: életében először - és mint később kiderült utoljára - Forma-1-es futamon szerepelhetett.

    Az argentin versenyző kilenc év elteltével megdöbbentő vallomást tett a sajtónak.

    - A jerezi nagydíjon az volt a dolgom, hogy minden lehetséges eszközzel állítsam meg Jacques Villeneuve-öt. A futam előtt pár órával odajött hozzám Jean Todt, és azt kérte, hogy ha Villeneuve mögém ér, semmiképpen se engedjem őt tovább. Én pedig - bár örökre nem fogom magamnak megbocsátani - megtettem, amit kértek tőlem - mondta Fontana, aki hozzátette, az is nagyon fájt neki, hogy a futam után egyetlen Ferraris sem ment oda hozzá, hogy megköszönje tettét.

    A futamon egyébként - melyen Fontana Gianni Morbidellit helyettesítette - megbüntették Schumachert, ám ez az eset sportszerűtlenségéből mitsem von le. A verseny után az angol szakkomentátor, Murray Walker egyébként viccesen megjegyezte: az a minimum, hogy a Ferrari vezetői egy nagy üveg pezsgővel köszönik meg Fontanának, amit tett.

    A Ferrari motorral versenyző Sauber vezetői egyelőre nem kívánták kommentálni a hírt, ahogy Jean Todt sem.
  • DJ Bee18
    #41972
    ez hülye, most is :)
  • Mersant
    #41971
    szerintem Lauda sokkal többet tud a ferrarirol és F1ről ált. mint itt bármelyikünk, és nagy igazságokat szokott mondani az öreg. meg azt is érdemes nézni hogy valami firkász írta a dolgokat, vagy ő live mondja. mert rengeteg poént, fricskát is mond amin mindenki jól szórakozik, másnap meg úgy közlik le, hogy teljesen kiforgatják a szavait...;-)
  • gabor1968
    #41970
    Szerintem meg sok igazság van abban amit Lauda mondott! Én is kíváncsian várom a jövő évet! Szerintem Sumi egy darabig még igencsak kiveszi a részét a Ferrari életéből!
  • Kit--Kat
    #41969
    Eltanácsolták? azt hittem magától ment el.
  • [Jakuza]
    #41968
    Na de kerlek, mindenki tudta, hogy miota a Ferraritol eltanacsoltak Laudat, hogyis mondjam kisse ellenszenvezik a Ferrarival.
    Csak ilyenkor fogalmazod meg azt, hogy hulye, de akkor amikor MS-el szemben hajtja ezeket a hulyesegeit, akkor miert tartod geniusznak es adsz olyankor igazat neki? :PPPP
    Legyel konzekvens.A hulyeseg az hulyeseg barkire is mondjak.
  • Istencsászár
    #41967
    "Olaszország támogatja a Ferrarit, de ha nem nyernek, - ahogyan ezt Michael esetében is tapasztalhattuk – és Kimi még iszik is, akkor sokkal negatívabb visszajelzések érkeznek. Ha egy sörrel többet iszik majd a kelleténél, ő lesz a hibás akkor is, ha egyébként ártatlan."

    :))) hülye ez az ember...
  • [Jakuza]
    #41966
    Azert ez vicc.
    Meg at sem ment a Ferrarihoz Kimi es Lauda mar elkezdte fikazni.
  • Istencsászár
    #41965