31
  • TokraFan
    #31
    Így igaz, ezért írtam, hogy a szakmában ez a járvány nem okozott meglepetést. A területtel aktívan foglalkozó kutatók és szakemberek számára ismert volt a veszély, de ahogy az lenni szokott, nem igazán vette komolyan egyetlen kormány sem. Se a kínai, sem más országoké, így gyakorlatilag néhány országot leszámítva mindenkit felkészületlenül ért, úgy eü készletek, mint képzés terén. A jobban teljesítő országokban is azért volt hatékonyabb a védekezés, mert átélték már a Sars 1-et korábban, de érdekes módon ott a járványtagadás nem tudott teret hódítani, vélhetően a komolyabb tudományos alapú népnevelés következtében. Más országokban is fel lehetett volna készíteni a lakosságot egy esetleges járványra, de erre sem volt akarat szinte sehol. Részben ez is oka annak, hogy most a görény féléknek ia osztottak lapot. Ha az emberek tájékozottak, akkor titltásról sem kéne beszélgetni, mert az ilyen szélhámosok az érdektelenség homályába vesznének és szépen eltűnnének oda, ahová valók.

    Azz általad linkelt -és számos egyéb, hasonló- tanulmány bizonyítja leginkább, hogy a szakemberek értenek ahhoz, amit csinálnak, tehát csak őket szabad komolyan venni. A konteós, ezós, laposföldes elmebetegeket pedig kerülni kell...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.27. 21:04:39
  • wraithLord
    #30
    Én Gődénynek csak pár, járvánnyal kapcsolatos videóját néztem, mert bedobta a Youtube. Ott járványügyben intenzíven maszatolt, de általános biológia ügyben azért tudott is valamit - ami elvárható egy gyógyszerésztől. Nem mondanám a leghülyébb embernek, és a probléma gyökerének, vannak mellette rosszabbak is, akiknek a tevékenysége szerintem sokkal károsabb (nem tudom, hogy hívják őket, egy videóban együtt szerepelnek valami járványellenes konferencián). Lenkeit egyáltalán nem néztem sosem.

    Koronavírus témában már nagyon régen mennek a kutatások, főleg a 2003-as SARS-CoV után, és már 2007-ben is megjelent egy cikk, ami gyakorlatilag előrevetítette a jelenlegi világjárványt (ez egy review, szóval annál is inkább érdemes elolvasni):

    Severe Acute Respiratory Syndrome Coronavirus as an Agent of Emerging and Reemerging Infection

    De azért a konklúziót ide is bemásolom...

    "Should we be ready for the reemergence of SARS?

    The medical and scientific community demonstrated marvelous efforts in the understanding and control of SARS within a short time, as evident by over 4,000 publications available online. Despite these achievements, gaps still exist in terms of the molecular basis of the physical stability and transmissibility of this virus, the molecular and immunological basis of disease pathogenesis in humans, screening tests for early or cryptic SARS cases, foolproof infection control procedures for patient care, effective antivirals or antiviral combinations, the usefulness of immunomodulatory agents for late presenters, an effective vaccine with no immune enhancement, and the immediate animal host that transmitted the virus to caged civets in the market at the beginning of the epidemic. Coronaviruses are well known to undergo genetic recombination (375), which may lead to new genotypes and outbreaks. The presence of a large reservoir of SARS-CoV-like viruses in horseshoe bats, together with the culture of eating exotic mammals in southern China, is a time bomb. The possibility of the reemergence of SARS and other novel viruses from animals or laboratories and therefore the need for preparedness should not be ignored."
  • TokraFan
    #29
    "A "párbeszéd" időszakában éppen mindenki főgonosznak volt elkönyvelve, akiben felmerült akár a gondolata is, hogy a járványügyi intézkedéseket vitassa."

    Én nem így látom, de nem is ez a lényeg, mert tiltva nem volt az ilyen gondolatok megosztása. És persze az olasz helyzet az nagy lapáttal rátett a pánikra, így utólag még a kétkedőknek is illene belátni, hogy nem ok nélkül (mert nem, nem az influenza halálozási számait láttuk, ahogy görény akkoriban szintén légből kapva hirdette). Természetesen a kormány intézkedéseit lehetett és lehet ma is kifogásolni. Az intézkedéseket ők hozzák, nem a virológus vagy járványügyi szakemberek. A vírussal kapcsolatos áltudományos fejtegetések viszont nem tartoznak ide, görény pedig ezzel operál. Egyébként pedig eleinte semmi másról nem szólt a történet részéről, mint a youtube nézettségről és arról, hogy nem mehetett le edzeni. Végigszenvedtem tegnap két régebbi videóját vitamin kérdésben, maradjunk annyiban, hogy ahhoz se ért. A dumája 90%-át lenkeitől nyúlta le, az egyik videóban 1:1-ben lenkei első könyvben leírtakat ismételgeti, amit 2010 körül olvastam (amíg bíírtam idegekkel azt a sok marhaságot amit az is összehordott). De tényleg, szóról-szóra azt tolja a videóban, egy önálló gondolata nincs.

    Ez egy új vírus, keveset tudnak róla, tavasszal még kevesebbet, a nyugati ember pedig generációk óta nem találkozott ilyen helyzettel. Nem meglepő, hogy mindenki találgatott, de éppen ezért szabad és kell kizárólag azokra a szakemberekre hallgatni, akik értenek hozzá. görényre éppen azért, haragszom, mert pont a legbutább réteget hülyíti tovább, felveszi a fehér köpenyt, hogy orvos benyomását keltse, miközben nem az, és lövése nincs az egész kérdéshez! Ez pedig nem párbeszéd, hanem megtévesztés! Pedig azzal együtt, hogy a vírus új, a terjedése, függetlenül annak halálozási rátájától, tökéletesen előrejelezhető tudományos módszerekkel, ezt láttuk tavasszal is és látjuk ma is. Kemenesi egy 4 évvel korábbi előadásában már előrejelezte a mai helyzetet, de most ősszel is pont úgy alakulnak a járványgörbék, ahogy azt már augusztusban leírták a szakemberek. (ironikus, hogy a valódi, komoly szaktudással rendelkező virológus szakember videóját mindössze 8ezer ember látta 4 év alatt, míg a szélhámos görényét 1millió, 5 hónap alatt...folt a zsákját ugye)
    Ezzel szemben görénynek csak a "nem jó semmire a maszk" típusú hablatyolása áll, a gyakorlatban pedig -sajnos- csodásan látszik az adatokból, kinek van/volt igaza! De görény csatornáját mai napig nem szántották be ekvéel, pedig már régen be kellett volna, őt pedig bíróság elé kellene állítani közveszéllyel fenyegetés és arra buzdítás vádjával. .
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.24. 14:35:33
  • wraithLord
    #28
    "Most ezt vagy nem érted, vagy valamely általam ismeretlen oknál fogva védeni próbálod, de igazából nincs is jelentősége."

    Én értem, itt most arra az átalad felvetett kérdésre próbáltam választ keresni, hogy mi az összefüggés a gazdaság és a maszkviselés között.

    "Az színpadon is elmondja, hogy ő tiszteletben tartja azokat, akik hordanak maszkot, ő pedig elvárja, hogy mások tiszteletben tartsák, ha ő nem akarja hordani. Ez egy bődületes ferdítés, mivel őt senki nem veszélyezteti a maszkviseléssel (éppen ellenkezőleg, még védik az ostoba fejét), miközben ő és követői életveszélyes fertőzésnek tesznek ki mindenki mást.

    Ebben teljesen igazad van. Tehát nem azzal van a gond, hogy vitatják a maszkviselés létjogosultságát, hanem hogy a tetlegességig is eljutottak, és önkényesen kitalálták, hogy szarnak a maszkhordásra.
    A "párbeszéd" időszakában éppen mindenki főgonosznak volt elkönyvelve, akiben felmerült akár a gondolata is, hogy a járványügyi intézkedéseket vitassa. Szóval nem igazán volt párbeszéd, gyakorlatilag tabu volt bármit is megkérdőjelezni. Tudod, akkor ment a "maradj otthon"-ozás, amit nem csak a "sötét oldal" vont kétségbe, hanem egy csomó liberális (a klasszikus értelemben, nem a mai nextgen, pejoratív értelmében) politikával foglalkozó ember is. Sosem mondtam, hogy elnyomás van, csak éppen az embereknek manapság nem erőssége szélsőségeket mellőzve gondolkodni, és ezt erősíti a média, használja ki a politika stb. Ebben volt egy kis üde színfolt, hogy végre egyáltalán szóba kerülhetett az, hogy a járványügyi intézkedéseknek mi az értelme. Az más kérdés, hogy a "mainstream" milyen színvonalon lett képviselve, illetve hogy a vitát indító félnek mennyire voltak erősek az érvei, és hogy látva a statisztikákat, érdemes-e a vélemények ütköztetése, vita mellett tettekkel is ellene menni az egésznek. Szerintem felelőtlenség.
  • TokraFan
    #27
    Teljesen egyértelműen fogalmaz, de egyéb nyilatkozataiból is világos, hogy miről beszél. Az színpadon is elmondja, hogy ő tiszteletben tartja azokat, akik hordanak maszkot, ő pedig elvárja, hogy mások tiszteletben tartsák, ha ő nem akarja hordani. Ez egy bődületes ferdítés, mivel őt senki nem veszélyezteti a maszkviseléssel (éppen ellenkezőleg, még védik az ostoba fejét), miközben ő és követői életveszélyes fertőzésnek tesznek ki mindenki mást. Értelmes embernek eszébe sem jutna ilyen összehasonlítást tenni. Most ezt vagy nem érted, vagy valamely általam ismeretlen oknál fogva védeni próbálod, de igazából nincs is jelentősége.

    Mégegyszer: vitassa otthon, mert azzal nem vesz rá embereket a butaságával veszélyes cselekmény gyakorlására. De nyilvánosság előtt nem tehet olyan hazug kijelentéseket, melyekel másokat veszélyeztet és emberek tömegeit buzdítja hasonló gyakorlatra. Ezt tiltani kell, nincs más mód. Mint írtam -csak nem reagáltál-, megvolt a párbeszéd időszaka is. Nem a tiltással indult, tehát nincs elnyomás. Sőt, ha nem lenne ennyi hülye, mai napig nem kéne tiltani semmit.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.22. 18:49:00
  • wraithLord
    #26
    Szerintem Gődény itt a maszkviselést, mint a világjárvány jelképét érti. Mivel azért kell hordani, mert világjárvány van. És az tény, hogy a világjárvány nincs jó hatással a gazdaságra. Gődény azt vitatja, hogy van-e egyáltalán járvány. Én pedig azt mondom, hogy vitassa. Attól még a jogszabályok nem szűnnek meg létezni.
    (Gődény és követői max. ott nem húzzák fel a maszkot, ahol nem kötelező/megengedik.
    De ott az emberek többsége ugyanúgy nem húzza fel vagy nem húzza fel normálisan, hanem kilóg az orra, az állán van a maszk stb. És nem azért, mert járványtagadók, csak mert leszarják, elegük van belőle, ilyesmi. Ha ott sem akarják felhúzni, ahol kötelező, és be is tartatják a jogszabályt, akkor oda nem fogják beengedni őket. A jogszabály annyira nyer érvényt, amennyire betartatják, és ahol betartatják, ott mindenkin betartatják.)
  • TokraFan
    #25
    Abban a videóban azt is megnézheted, mennyi agya van görénynek. Szerinte nem gyilkosok azért, mert nem hajlandók maszkot hordani, hanem a gazdaságnak akarnak jót tenni ezáltal. Ahha...már csak azt kéne elmagyaráznia ennek a szerencsétlen suttyónak, hogy a gazdaság működését hol befolyásolja a maszkviselés?? Nem a karanténról beszél, hanem a maszkviselés vs gazdaság összefüggéséről. A saját szavait sem érti ez a nyomorult. Ennek kéne komolyan venni a zagyválást bármilyen egyéb kérdésben?
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.21. 22:59:00
  • TokraFan
    #24
    görény egyéb tevékenységeit nem követem, a vitamin bizniszével kapcsolatos dolgai nem érdekelnek, lehetséges, hogy abban járatos, de ez most irreleváns. A virológiához nem ért, de ami ennél is súlyosabb probléma, hogy lejáratja a tudományt, ezerszer megcáfolt, téves állításokkal "érvel", mindenzt kizárólag a saját anyagi érdekei mentén teszi. Nem véletlenül akadt össze a másik vitamin szélhámos lenkeivel. Ugyanabban utaznak.

    "De beszélni róla nem az."

    Sajnos az, mert arra buzdít, hogy nem kell maszkot hordani amit sokan abban a hitben, hogy ő egy hozzáértő orvos, meg is fogadnak, különösen, ha egyébként is hajlamosak a covid tagadásra. Csak nézd meg mi történt angliában az 5G tornyokkal. Éveken át nem foglalkozott senki az elmebeteg ezoterikus, konteós csoportokkal, most pedig már jelentős anyagi károkozásig juttaták magukat a konteók miatt. Túl vagyunk a beszélgetés fázisán!

    "És amikor valakiben felmerül valami elmeteg dolog, jobb megbeszélni, mint úgy csinálni, mintha nem is tudnánk róla."

    Hónapok óta erről beszél az egész világ. Ha ez nem volt elég nekik ahhoz, hogy megértsék miért fontos a maszkviselés, akkor meddig kellene beszélgetni velük? Véleményed szerint, mikor jön el az a pont, ahol más eszközöhöz kell nyúlni, hangsúlyozottan nem a véleményük elnyomása végett, hanem a társadalom többi tagjának, illetve egészségenek védelme érdekében? Én úgy gondolom, ez a pillanat eljött, mert az észérvek, a bizonyítékok felmutatása láthatóan hatásatalan..

    Nézd meg, ezeknek az 1biteseknek mit lehetne magyarázni? Ezeket mivel győzöd meg, hogy vegye fel a maszkot ha nem azzal, hogy redeletben kötelezed rá? A saját összefüggéstelen, buta mondandójukat sem értik.
  • wraithLord
    #23
    Ja, amúgy nyilván én is afelé hajlok, hogy Gődény mellőzhetné ezt a "nincs járvány" mozgalmát, de mindent mindennel összemosva kijelenteni róla, hogy az egész, amit mond, csinál, gondol, az baromság, azt nem kéne. Annál is inkább, mert vannak mellette "érdekes" emberek, van mihez viszonyítani. :D
  • wraithLord
    #22
    "Amikor egy tevékenység, vagy valami/valaki másokra veszélyes, azt tiltani kell."

    Ebben igazad van. Csinálni veszélyes. De beszélni róla nem az. És amikor valakiben felmerül valami elmeteg dolog, jobb megbeszélni, mint úgy csinálni, mintha nem is tudnánk róla. Ha a vitából az nem is tanul, akinek kellene, de a társadalom, az emberek közelebb kerülnek ahhoz, hogy megismerjék a témát és képet tudjanak róla alkotni. Az, hogy beszélünk róla, nem egyenlő azzal, hogy engedélyezzük. Nyilván nem engedélyezzük. Viszont odáig nem kéne eljutni, hogy már nem csak a cselekményt, de magát a gondolatát is szankcionáljuk.
  • wraithLord
    #21
    :D Biológus vagyok, egyszerűen fogja meg a dolgokat, de igazából nem mond baromságokat (már ami a biológia/kémia részét illeti, a "maszkozás" és az epidemológiai elképzelései más kérdés). A Jakab Feriéket "véletlenül" ismerem. :D
    Attól, hogy faszságokat csinál/csinált, még nem törvényszerű, hogy bármit mond, az baromság. A kamupártnak mi köze van a gyógyszerész papírjához vagy hogy mit mond a járványról/vírusról?
  • TokraFan
    #20
    "Gődény próbál logikusan és tudományosan magyarázni,"

    Khm...Te jó ég! görénynek van egy gyógyszerész papírja, amitől nem lesz sem doktor, sem virológus szakember! Ezt megint csak a tudatlan emberek szopják be, ezért veszi fel a fehér köpenyt is, mert attól orvosnak tűnik -talán már a saját szemében is-. Már olyat is olvastam másoktól, hogy görény professzor...Baszki, kb. gyógyszerfutár volt maximum aki egy aktatáskával házalt az orvosoknál. Szakmailag semmi köze nincs a virológiához. Kérdezz már meg egy ortopéd szakorvost, hogy vállalná-e a szívműtétedet, vagy akár csak bármiféle tanácsot adna-e szívbetegségekkel kapcsolatban! Nem fog, mert nem ért hozzá. Ahogy görény sem ért a virológiához (magánvéleményem szerint a buta testépítésen kívül semmihez). Majd ha lábgombára kell valami, akkor talán azt meg tudja mondani -ha még emlékszik rá-, hogy melyik gyógyszert írasd fel az orvossal.

    Nem, nem érvel tudományosan! A tudományos álláspontot -magyar nyelven-, a Pécsi virológián keresd, ha valóban komoly szakembereket akarsz hallgatni a témában, ajánlom Dr. Kemenesi Gábort, vagy Dr. Jakab Ferencet. Náluk szakavatottabb ember nem sok van az országban. Történetesen tételesen, igazoltan cáfolható minden görény "érvelés".

    A kamupártos ügyét meg ide se keverjük, ahol 150milliót nyút le a magyar adófizetők pénzéből és azóta is b*szott visszafizetni.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.21. 18:05:29
  • TokraFan
    #19
    "de ez a szuper tokozású vírus már mutálódott úgy, hogy az egy nanométeres gömb felszínén ötször annyi emberi sejthez kapcsolódásra alkalmas ACE2-es receptora van..!"

    What?? Te meg mi a f*szról beszélsz? Egy újabb covid tagadó fotel virológust láttunk és hallottunk kedves nézőink...
  • TokraFan
    #18
    "Az embereket nem elhallgattatni kell az ilyen-olyan vélt vagy valós téves eszméik miatt, hanem társadalmilag nyilvánosan megvitatni, meghallgatni pro és kontra, beszélni róla, helytelen, beteg dolog esetén értelmes érveket felsorakoztatva leépíteni azt"

    Alapvetően egyet lehet ezzel érteni, de vannak kivételek. Amikor egy tevékenység, vagy valami/valaki másokra veszélyes, azt tiltani kell. Egy sorozatgyilkossal sem elbeszélgetni szoktak, mert nem mész vele semmire. Azt sem engedjük, hogy 250-el száguldozzon bárki az utcán mert szerinte az nem veszélyes! Az oltásellenessel, covid tagadóval, lapos föld hívővel sem jutsz semmire az érveléssel, mert vallásos áhitattal hisz a baromságaiban, hiába teszel elé akármilyen tényszerű bizonyítékot! Ennek szimplán a tudatlanság és a vallásos gondolkodásmód az oka, mert ezek az emberek eleve azt sem értik, mit jelent az a szó, hogy "tény"! Nem kell messzire menni, itt az SG-n is van jópár konteós, akik olyan tételeket képtelenek elfogadni, aminek az igazságtartalmához kétség sem férhet, és kb. általános iskolai tananyagok. Addig, amíg a hülyesége csak saját magára veszélyes, nincs is ezzel gond. Onnantól viszont, hogy a butaság másokra veszélyes, kényszert kell alkamazni. Amikor jogokról beszélsz, vedd figyelembe, hogy a veszélyeztetett embernek is vannak jogai, pl. az élethez való jog, ami picit erősebb, mint a szólásszadabsághoz való jog! Jelen esetben pedig mérlegelni kell. Van az egyik oldalon a covid tagadó, aki a felelőtlenségével nem csak magára, de másokra is veszélyes, akár meg is ölhet azzal, hogy nem hord maszkot! A másik oldalon van a kényszer, hogy vegye fel a maszkot, amiből neki az előzőekben említetthez mérhető hátránya nem származik. Úgy gondolom, egyértelmű a képlet.

    Itt is igaz a mondás: Az intelligens, okos emberekkel párbeszédet kell folytatni és kérni kell őket! A felelőtlen, ostoba, buta emberekkel szemben pedig jöhet a kényszer! Nem győzöm hangsúlyozni -mielőtt valaki beleköt-, hogy ezt is kizárólag olyan esetekben, amikor egy tevékenység, egy vélemény, egy magatartásforma másokra veszélyes lehet!

    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.21. 17:46:36
  • wraithLord
    #17
    Nem beszélve arról, hogy a homoszexuális kapcsolat két ember érdeklődése, egyetértése és beleegyezése révén jön létre, a pedofíliából eredő "kapcsolat" viszont nem lehet kétoldalú, mivel a gyerekeknek még nincsen szexualitása, tehát biztos nem akarnak senkivel sem szexuális jellegű kontaktust, párkapcsolatot létesíteni.
    Ebből kifolyólag a pedofília egy fejlődésben, épülésben lévő gyerek pszichéjét max. tönkreteszi, a homoszexualitás viszont lényegében ugyanaz, mint egy heteroszexuális kapcsolat, amely két pszichésen érett ember között önként létrejön.
    Szóval ekkora baromságot, mint a pedofília legalizálás, és a "mellette szóló érvek".

    Más kérdés, hogy a szólásszabadság szerint mindenki azt mond, amit szeretne. Az embereket nem elhallgattatni kell az ilyen-olyan vélt vagy valós téves eszméik miatt, hanem társadalmilag nyilvánosan megvitatni, meghallgatni pro és kontra, beszélni róla, helytelen, beteg dolog esetén értelmes érveket felsorakoztatva leépíteni azt. Az elhallgattatás sosem vezet semmi jóra.
  • kvp
    #16
    "Megmutatnád hogy a papokon kívül ki szeretné legalizálni a pedofíliát.."

    Ujabban MAP neven lehet talalkozni a mozgalommal, de pl. fontos es ismert politikai kepviselojuk Daniel Cohn-Bendit, zoldparti EU-s politikus.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Minor-attracted_person

    A mozgalom alapja az, hogy amennyiben a homoszexualitas genetikailag meghatarozott jelenlseg es ezert nem pszihologiai betegseg, ezert a tobbi szexualis preferencia sem az.

    Ebbol igazabol egyik erv sem igaz. Majmokat vizsgalva az latszik, hogy ez egyfaja nepessegszabalyzo folyamat, tehat nalluk alapbol mindenki bi. Ellenben a meg eretlen majmokhoz nem vonzodnak, tehat a homoszexualitas a majmok eseten sem genetikailag meghatarozott, hanem kozossegi folyamatok hatasara mozognak a ket szelso helyzet kozott akar egy nap soran tobbszor is oda-vissza. Tehat a klasszikus spektrum elmelet elvileg biologiai szempontbol is helyes, de csak a majmok eseten is lathato skalan es nem a tarsadalmi folyamatok miatt befagyo modon. Ez utobbi viszont pont az altalanos gender elmelet ellen szol, igy poltikailag jelenleg nem elfogadhato.

    Hozzatennem, hogy hatalmas valtozasokra lesz szukseg az EU-n belul, hogy a tarsadalmi normakhoz igazitsak a jelenlegi szabalyozast. Egyreszt az allamilag elismert hazassagot vagy ki kell boviteni tetszoleges szamu es nemu egyenre, mivel csak igy lehet az ujonnan allampolgarsagot kapo, tobbneju csaladokat integralni. Ha mar bovitik, akkor viszont nem szabad gender szerepek alapjan limitalni, tehat a tobbferjuseget es barmilyen mas kombinaciot is engedelyezni kell. Ez lehetove tenne csak ferfiakbol es csak nokbol allo hazassagok letrehozasat is. (akarhany fovel) Jo pelda erre a megozvegyulo muzulman felesegek altal tovabbra is fenntartott hazastarsi kozosseg, de ez az osszes hagyomanyos szexualis kisebbseget is automatikusan tamogatna.

    Azon allamok szamara, ahol ez nem elfogadhato (pl. Magyarorszag) pedig nagyjon jo megoldas lenne az allami hazassag megszuntetese. Maradna a regisztalt elettarsi kozosseg, mindenki reszere, ez lenne a polgari "hazassag". Aki hazassagot akar kotni, az meg menjen az altala kivalasztott egyhazhoz. (allamilag nem elismert formaban azt csinal amit akar)
  • Szefmester
    #15
    A civilizált kurv.... most már én is becsatlakozom ha nem gond.

    Megmutatnád hogy a papokon kívül ki szeretné legalizálni a pedofíliát.. Légyszi. Forrást kérünk..

    Az meg külön abszurd hogy ami neked nem tetszik az szar, de ami a libernyákoknak nem tetszik az elnyomás. :D
    Ember bazdmeg!
    AZ megvan hogy a fajtád az olyanokért gyűlöl és ítél el másokat mert megszülettek? Tudod, amire te olyan nagyon büszke tudsz lenni.. mármint olyan tulajdonságodra amihez konkrétan semmi érdemed nincs! És az megvan hogy téged és a fajtád azért gyűlölnek mert a viselkedésed undorító?
    Érted... az egyik született dolog, a másik tanult... Na melyiket lehet okkal gyűlölni? Azt amire zéró behatásod volt (bőrszín, születési hely) vagy azt amelyiket magadtól csinálod, mint a nácizmus és gyűlöletkeltés?

    Eszed is annyi amennyi látszik... ughamughhaaa
  • kvp
    #14
    "Ez éppen úgy bontja le Kínát, mint Oroszországot."

    Es ezt Kina, meg az oroszok vegig fogjak nezni zsebredugott kezzel? Amikor Putyin leginkabb azt vette zokon anno is, hogy nem engedtek, hogy megallitsa a fal ledoleset? (kert, de nem kapott tuzparancsot) Nem veletlen oltjak mar a lakossagot, nekik fontosabb, hogy megmaradjon az allamuk integritasa, meg nagyobb vesztesegek aran is. Max. ha bedolne az USA vagy az EU, akkor "felszabaditjak", Kina az USA-t szeretne, az oroszok csak Berlint, esetleg Parizst ha mar ugyis arra jarnak. Ezert fontos, hogy soha ne legyen egyetlen globalis kormanyzat, mert akkor nem lenne aki kordaban tartsa, mig igy tobb kolcsonosen ellenerdekelt fel kuzd egymassal. Kozben Musk mar azzal poenkodik, hogy ha eljutnak a Marsra, akkor kikialtjak az ottani koztarsasagot (lasd zaszlos beszolasat). Bar lehet vegul az is reszvenytarsasag lesz, mint amit itt probalnak osszehozni a globalistak...
  • end3
    #13
    "Remelhetoleg a politikusok es a nagytokesek szamara is elonyosebb lesz" - Nem, nem előnyös nekik, mert a nemzetek feletti globál-tőke mindenütt a nemzeti hatalmi struktúrákat akarja lebontani és ez a vírus erre kiválóan kapóra jön nekik. (Az sem érdekli őket, hogy 1-2 milliárd emberrel kevesebbel halad majd a pályáján tovább a Föld.) Ti. ez meghozza nekik a globális hatalomgyakorlás kiterjesztésének lehetőségét, és ezzel együtt a globálisan a haszonszerzés kiterjesztését is. Ezt a periódust nevezhetjük a globál-kapitalizmus érdekeinek megfelelő, világméretű befolyásszerzés és virtuális gyarmatosítás időszakának. Ez éppen úgy bontja le Kínát, mint Oroszországot. Valamennyi időre a folyamatnak még szüksége van, de kétségtelenül a pénz mellett az is van nekik. - Megállíthatatlan. Persze jelenleg a "nekik dolgozó" vírus is. (Az emberiség világméretű vakcináztatása csak további hasznokat és lehetőségeket jelent mindehhez, nem a vírus megállítását. - Még nem is végeztünk ezzel a pandémiával, de ez a szuper tokozású vírus már mutálódott úgy, hogy az egy nanométeres gömb felszínén ötször annyi emberi sejthez kapcsolódásra alkalmas ACE2-es receptora van..! - De kívánom, legyen neked igazad.) - /Bocs "kvp" neked ment volna...!/
    Utoljára szerkesztette: end3, 2020.10.20. 14:55:39
  • kvp
    #12
    "Afrikában már 1000 éve természetes az, hogy ha sokan ma arra ébredtek hogy élnek, akkor minden lehetséges pozitív megnyilvánulásukat az életben, még aznap meg kell tenniük. Mert a következő napi "ébredés" már senkinek nincsen szavatolva."

    Na pontosan ezert nincs ott rendes civilizacio. A hosszu tavra tervezes kepessege nelkul nem lehet semmilyen kooperaciora alapulo civilizaciot epiteni, de meg vetni/aratni sem. Mindegyik tevekenyseg azt feltetelezi, hogy az emberek tobbsege kepes hosszabb tavra (mezogazdasag eseten legalabb egy evre) elore megmondani, hogy mi lesz es a tobbseg szamara igy is lesz. Ha csak 24 orara lehet elore tervezni -vagy annyira sem-, akkor meg dolgozni sem eri meg elmenni, max. fosztogatni. Es pont ezt latjuk amikor hasonlo helyzetbe kerulnek europai vagy amerikai emberek. (persze a fosztogatas kulturalisan tovabbra is inkabb afrikai hagyomany) Nagyon rovidtavu gondolkozassal par honap vagy meg rovidebb ido alatt visszajutunk az afrikai szintre. Magam reszerol inkabb szavaznek a 3 hetes teljes zarlatra es utanna a normal eletre, mint erre a felmegoldasra, de tudom kisebbsegben vagyok.

    A maszkokbol az attetszo sal es az egyretegu maszk vagy a klasszikus gezcsik az semmit nem er. A tobbretegu kendo es polo az kb. a tobbretegu szovetmaszk kategoriaja, ami picit jobb mint a sima mutos maszk. mert ha jol zar kismertekben a felhasznalot is vedi. Az FP1/FP2/FP3 egyre jobb, de az igazi az ipari porfestos teljes maszk lenne. (szemeket is vedo, teljes mertekben legmentesen zarodo, cserelheto betetes) Tokeletes vedelmet meg a laboros tulnyomasos szkafander jelenti (kinabol mar rendelheto csak fejet vedo valtozata is, ovre rakhato virusszuros kompresszorral). Persze a legjobb vedekezes az ha nem megyunk olyan helyre ahol emberek vannak, de ez varosban nem igazan megoldhato.

    Mivel a nyugati vilagban a 2-3 hetes kijarasi tilalom nem tartathato be, ezert itt max az oltas jelenthet jo megoldast. Remelhetoleg a politikusok es a nagytokesek szamara is elonyosebb lesz a korabbi allapot helyreallitasa mint a jelenlegi kaosz fenntartasa.
  • Gabbbbbbbbbbbb
    #11
    Én úgy tudom, hogy akármilyen sál, vagy ruha amit a szád elé húzol már sokat ér. Igaz, hogy fertőzéstől nem feltétlenül véd meg, viszont függetlenül attól, hogy te fertőzöl, vagy fertőződsz, nagy mértékben csökkenti a kezdeti vírusos terhelést, növelve ezzel egy potenciális új koronás beteg esélyeit.
    Pl. ez lehet a különbség egy lélegeztető gépes kórház és egy otthoni "jajj de köhögök" között.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2020.10.20. 09:15:05
  • end3
    #10
    Igazából Gödény esete tipikusan a véleményalkotás szabadságát jelenti. Felesleges a torkát keresni. Nem kéne Lenkeit sem kövezni, mindannyian jó ügy érdekében, - (nyilván helyzetüknél fogva a zsebük érdekében is,) - de persze vállalkozók szemszögéből fejtenek ki tevékenységet és mondják a "tutit". Mert való igaz, emberek halhatnak meg, többen és sokkal többen, ha nincsenek korlátozások, de a leálló gazdaság miatt kialakuló nyomor sem vezeti az emberi társadalmat a "paradicsomba". (A "zászlajuk alatt" gyülekezőknek egyszerűen csak annyi a véleményük, hogy az életet rettegés nélkül kell megélni, ameddig lehet. És joguk van az extrém sportra is, mint másoknak akár a "bubble jumping"-tól való tartózkodásra.)

    (Ezzel kapcsolatban érdemes Guttmann Tamás youtube-os videóit keresni...)

    Értem én, hogy mindenki a "határon túl" is élni szeretne, de nem fog mindenkinek sikerülni. A háborúk legkeményebb golyózáporaiból is voltak akik megúszták, mások meg legteljesebb békeidőben pl. motorkerékpárra ülnek és egy órán belül halottként "szállnak" le róla.)

    Sajnos eljött az a kor, amikor még többeknek esetleg halni kell, - sokan már közülünk szerencsére eleget éltek. - Afrikában már 1000 éve természetes az, hogy ha sokan ma arra ébredtek hogy élnek, akkor minden lehetséges pozitív megnyilvánulásukat az életben, még aznap meg kell tenniük. Mert a következő napi "ébredés" már senkinek nincsen szavatolva.

    Nekünk európaiaknak ez mostantól tanulandó lecke. Az általunk felépített világ egyre veszélyesebb lesz, tehetünk bármit akár maszkot is húzhatunk ellene. Mondom ezt úgy, hogy ha másokat fertőzhetek, mindig 2-es maszkot használok, immár február eleje óta (akkor még egy hónapig, - mivel nem volt más, - 3-as "permetezőset"... :), és betartok minden logikus járványügyi szabályt. (Mert én nem vagyok olyan bátor, mint a Gödény-félék. Bár valamennyire érteni vélem az üzenetüket.)

    És persze hülyének sem kell lenni, bár Ő is valószínűleg azok közé tartozik akiknek nem volt túlságos szerencséje: https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/10/19/tagadta_a_koronavirus_letezeset_az_ukran_influenszer_belehalt_a_fertozesbe/
    Utoljára szerkesztette: end3, 2020.10.20. 09:06:08
  • ugh
    #8
    Pont a te szelsoseges libsi vilagod szeretne legalizalni a pedofiliat te elbaszott idiota.
    Ne mosd mar ossze azt, hogy valaki azt mondja amit errol az egeszrol gondol es az a velemenye, a gyerekmolesztalassal te nyomrult.
    Az en vilagom beteg?
    Arra gondolsz amiben te is lezengsz?
    Az az bazmeg.
    A hozzad hasonlok teszik betegge.
    Ekkora faszfej ne legyel mar barmi nehezedre is esik.
    Reszemrol a vitat befejeztem mert kb olyan mintha egy meduzat tanitanek motorozni.
    Akkora barom vagy, hogy a fejeddel szantani kene masra ugy se jo.
    Na melyik ferkora is gondolhattam baszki...

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.10.20. 00:18:29
  • wraithLord
    #7
    Gődény nem azt mondja, hogy a maszkviselés nem ér semmit, hanem a szövetmaszk és a sebészi maszk keveset ér (szemben pl. az FFP3-as maszkkal). Ami igaz is, max. arra jó, hogy a tüsszentés és a köhögés nagy részét megfogja, ezzel együtt a kirepült folyadékban oldott vírust is... ...Ami már szerintem több mint a semmi. És a maszkviselésnek szerintem nincsen különösebb egészségügyi kockázata, különösen a sebészi maszknak, ami aztán elég bénán illeszkedik az arcra... Más kérdés, hogy nem kéne hónapokig ugyanabban a retkes maszkban járni.

    Gődény próbál logikusan és tudományosan magyarázni, és a maga tesitanár jellegű tanácsaival megoldást is kínál (mozogj sokat, táplálkozz egészségesen, vigyél be sok vitamint). Csak az a gond, hogy amit mond, az nem megoldás, csak egy jótanács, amit valaki vagy megfogad vagy nem, valaki vagy meg tud tenni vagy nem, vagy elég az illetőnek vagy nem - mert bizonyos, jelenleg tünetmentes és feltáratlan egészségügyi állapot miatt fogékonyabb a vírusra, és hiába él egészségesen (pedig nem öreg és/vagy nem krónikus beteg). Gődény nem vállal, és nem tud felelősséget vállalni azért, amit mond.

    Ilyen mértékű szidást, amit itt zúdítasz Gődényre, inkább a bajszos szektás beütésű haverja érdemelne meg. Az orvos haver pedig átmenet a kettő között.
  • TokraFan
    #6
    Hogyne, akkor a Te beteg világodban bárki hirdethetné azt is, hogy a pedofília nem veszélyes, hagyni kell kiteljesedni a beteg rozzantakat, mert joga van a véleményéhez. Vagy hirdessék csak nyugodtan, hogy Fekete himlő nem létezik, az oltás meg nem ér semmit...Aztán majd ha látja szétrohadni a saját buta fejét, és kínok kínjával pusztul bele a betegségbe az oltásellenes faszsága miatt, akkor majd lehet siránkozni, hogy tévedtem (mint pataki ati a koronavírussal, aki mielőtt kórházba került volna, még nagyban konteózott arról, amiről görény is)
    Szóval amit görény csinál, az nem véleményformálás, hanem kizárólag önérdekből elkövetett közveszélyes tevékenység! Amikor egyértelmű tudományos bizonyítékok sora van már arra, hogy a maszkviselés az egyik legjobb védekezési mód jelenleg a fertőzés lassítására, akkor ennek ellenkezőjét hazudni, emberek életébe kerülhet. Az engem mondjuk nem zavarna, ha a görény szövegét benyelő tanulatlan buta hülyék egymástól elkapnák, de sajnos közben másokat is veszélyeztetnek azzal, hogy nem hordanak maszkot. A dohányzást is azért tiltják nyilvános helyen, mert az egy dolog, hogy Te hülye vagy és telekátronyozod a tüdődet, de ahhoz már aligha van jogod, hogy ezt mással is megtedd!

    Feri alatt meg nem tudom kit értesz, én nem ismerek ferenc nevű embert a környezetemben. Ha netán a köcsög gyurcsányira gondolsz, akkor meg szimplán nem érdekel az 1bites primitívséged, amiben számodra kizárólag orbán vs gyurcsányi személyéig terjed a "színes nagyvilág". Egyszerű vagy mint egy hatos szög.
  • ugh
    #5
    Akkor nincs felfuggesztve csak nem kapsz engedelyt ra.
    (nem szarunk a kutba, csak a peremere es utana belepiszkaljuk)
    A vegeredmeny ugyanaz. De nem csak nalunk hanem makron meg merkel folden is ahogy mindehol mashol is kb.
    Nagyon kenyelmes egy virus ez.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.10.19. 13:27:32
  • ugh
    #4
    Mar bocs, de godeny mint mindenki mas azt mondja amit akar (joga van hozza) es egyebkent meg sehol nem vittek meg el senkit aki orbant szidta volna. Erted is jonne a feket jargany ha igy lenne.
    (Mondjuk inkabb mentoauto kene.)
    Kilog a szadbol ferko es kicsit erdekesen ertelmezed a szolasszabadsagot te is baszki.
    De hulyenek attol meg nem kene lenni.
    A libsi oldal is addig szolasszabadsag parti amig azt hallja ami a sajat velemenyevel egyezik, ami attol elter az nem pc es egyebkent is gyuloletbeszed.
  • kvp
    #3
    "Javitson ki valaki ha nem igy van, de nincs konkreten felfuggesztve szinte mindenhol pl a gyulekezesi es a sztrajk jog?"

    Nallunk sincs felfuggesztve, pedig Magyarorszagot a vilag liberalisabb resze nem tartja demokracianak. A liberalisabb regiokban sincs teljesen felfuggesztve, mivel ha pl. BLM-es fosztogatas van az legalis, csak a kormanyellenes tunteteseket tiltottak be. (nallunk ez is pont forditva van mint a fejlett orszagokban, tuntetni lehet, fosztogatni es gyujtogatni meg nem)

    "Az mondjuk jellemző a hazai viszonyokra, hogy a fészbúkon orbánra tett kijelentése miatt rohamrendőrök szállnak ki egy nyugdíjashoz, akinek a posztját kb. 70ember látta, miközben a "dr" görény féle közveszélyes szélhámos idióták szabadon tevékenykedhetnek, százezres követői bázissal."

    Angliaban az elobbiert mar hivatalosan borton is jar, mert gyulolet buncselekmeny vagy micsoda. Viszont a virustagadokat tenyleg sehol nem bantjak, ami eleg jol megmutatja, hogy ezekkel a szabalyozasokkal nem a jarvany elleni vedekezes a cel. (arra eleg lenne 2-3 het teljes kijarasi tilalom, ahol meg a kutyat sem viszi le senki es akkor el is tunne az adott orszagbol a betegseg, vegul kinjukban Kinaban is igy oldottak meg)
  • ugh
    #2
    "nagyon sok államnak kapóra jött "
    Mindegyiknek ahol be van adva az embereknek, hogy demokracia meg szolasszabadsag van. Mar reg ota kenyelmetlen a hatalomnak mindenhol meg ez a porazra tett szabadsag is, csak fostak bekemenyiteni mert azonnal belebuktak volna. Igy meg nem.
    Javitson ki valaki ha nem igy van, de nincs konkreten felfuggesztve szinte mindenhol pl a gyulekezesi es a sztrajk jog?
  • TokraFan
    #1
    Kína más tészta, ott látjuk mi megy évek óta ezen a téren. Más országokban viszont, amennyiben a konteós, tudománytalan, ezoterikus, járványtagadó közveszélyes idióták elhallgattatása volt a cél, azt maximálisan támogatni lehet, mivel az közérdek! Járványhelyzetben nem tolerálható olyan magatartás, mely mások egészségét, adott esetben életét veszélyezteti.

    Az mondjuk jellemző a hazai viszonyokra, hogy a fészbúkon orbánra tett kijelentése miatt rohamrendőrök szállnak ki egy nyugdíjashoz, akinek a posztját kb. 70ember látta, miközben a "dr" görény féle közveszélyes szélhámos idióták szabadon tevékenykedhetnek, százezres követői bázissal.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.19. 11:53:50