7229
Egosoft X4
-
Jóózsf István #225 Ácsi! Arról volt szó, hogy idén!
De miért is ne lehetne? A ribörsz motorja lesz alatta, ami ugye "kész van". Annyi lesz a különbség, hogy nem dájrektikszen fut majd, hanem vulkánon. Persze új gafikák is kellenek, már amihez egyáltalán hozzányúlnak. (Nagyon sok dolgot egyszerűen átemelnek a ribiből. Állomások, vagy csak elemeik. stb)
No meg persze kell gyártani bele tartalmat is, ami valószínűleg a legnagyobb kihívás az Alapoknál. -
TokraFan #224 Nem nagy cég az Ego, és sajnos ma két tőkeerős szereplő is "beszállt" a műfajba (Frontier+Roberts). Tulajdonképpen az Ego abból élet sokáig, hogy az Elite-hez hasonló játékok kimentek a divatból, nem mozdultak rá a nagyobb kiadók, így ők kvázi Indie fejlesztőként tök jól megéltek az X szériából, mert annyi rajongója bőven volt a műfajnak, ami egy ekkora céget eltartott. Nem is volt más játékuk, tisztán ebből éltek/élnek. De ma már nehéz dolguk van, mert sokszereplős lett a terület, komolyabb projectekkel és az X4 tervei eléggé grandiózusak. Már csak grafikai szempontból sem tudom, hogyan csinálják meg ennyi idő alatt, annyi emberrel mindazt, amit eddig belengettek.
Szerencséjük viszont, hogy az Elite gyakorlatilag tetszhalott állapotban van, az elmúlt 2 évben igazán jelentős fejlesztés nem jött hozzá, a Star Citizen pedig még fényévekre van a késztől. Vagyis piaci rés most is van, de évekig azért nem lesz nyitva, tehát ki kéne hozzák legkésőbb jövőre az X4-et.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.19. 14:41:52 -
mindero #223 Ez így nagyon jól hangzik. De szerintem jó 2 évig nem fog jönni. -
Stormbird #222 Köszi ezt az alapos összefoglalót. Hasznos volt számomra. -
tomonor #221 Nos, gyűjtögettem közben néhány érdekes információt a játékról innen-onnan. Tudom, hogy ismétlem magam egy korábbi posztomhoz képest, de így egy fél év után teljesebb a kép.
-A legérdekesebbel kezdem: az utazás módszere. Egosoft felismerte, hogy a játékosoknak nem volt nagy kedvence a Highway rendszer a Rebirth-ből. Nem rakják teljesen félre, viszont nem az lesz a húzóereje az utazásnak. Egy rendszerbe valószínűleg csak egy-két Highway lesz, nem lesznek benne értelmetlen kanyarok, melyektől nehezen lehetett nyomon követni a helyeket. Lesz viszont Travel mode, mely lényegében ugyanaz, mint amelyet Rebirth-ben a nagy hajók használtak Highway helyett: felgyorsul a hajó akár 1000 m/s-os sebességre. Ez SETA-val karöltve egyedibb módja lesz az utazásnak s felfedezésnek, mint nézni, hogy melyik metróállomáson kell kiugrani a takonyszerű alagútból.
-Másik érdekesség, amely az utazást érinti, az a Jumpdrive. Vagyis inkább a hiánya. Elvileg egyáltalán nem lesz benne, ugyanis (és logikusan nézve) cseppet az overpowered kategóriába esett a folytonos használata: bármikor tudtál vele teleportálni egész flottákat egy csettintésre, leküzdve a legtöbb kihívást és kockázati faktort. Ami helyette lesz, az sem egy új-keletű találmány az X játékokban, viszont ezúttal fontosabb szerepet kap: a Transporter Device. Ezúttal elvileg akár rendszereken keresztül is teleportálhatod majd magadat a saját hajóidba. Tehát, ha valami éppen történik az egyik tulajdonoddal és személyesen akarod kivitelezni a probléma megoldását, egyszerűen odateleportálsz. Így taktikailag jobban át kellesz gondolni hova helyezed el hajóid/állomásaid, s a rögtönzött erősítésed is csak idővel fog tudni megérkezni.
-Három ismerős faj lesz, amelyeknek nyoma van az új X univerzumban: Argon, Paranid, Teladi. Csavar benne viszont, hogy a Nagy Sötétség óta majdnem mindegyik rendszer saját kormányt épített ki, így lehet, majd építeni a reputációt sok helyen. A Splitek is bent lesznek, mint gyalogos NPC-k, de nem akkora mértékben, hogy akár saját állomásaik legyenek. Boronok technikailag egyelőre megoldhatatlanok, Xenon/Kha'ak több, mint valószínű, hogy lesz, Terranok elvileg nem tartoznak majd a történethez (kivétel a Player Headquarters misszió), így fölösleges őket berakni.
-A játék folytonos lesz, így ha landolsz, egyszerűen kilépsz a hajódból, és máris az űrállomáson vagy (nincs loading screen vagy telemetria váltás).
-Legalább 40 különböző hajó lesz a játékban. Ez így hirtelen nem tűnik soknak, de ha beleszámítjuk, hogy csak 3 fő faj lesz, és ha ebben a számban nincsenek benne a hajómodellek variánsai, akkor egész korrektnek hangzik.
-A hajók 4 méretbeli osztályba vannak besorolva (S-M-L-XL), továbbá 3 funkcionalitási osztály van meghatározva: Fight (harci), Trader (kereskedlmi), és Miner (bányász) osztályok. Ezeknek a funkcionalitási osztályoknak lesznek alosztályai. Fight-ba lesz például Carrier, Bomber, Dogfighter, Scout. A kereskedelmi hajók most is energia/folyékony/szilárd árucikk típusokra vannak osztva.
-Minden hajónak lesz beltere, a nagy hajókat mi is irányíthatjuk a hídjaikról.
-Kapunk egy új, ezúttal nagyszerű 3 dimenziós térképet, mely képes megjeleníteni a hajóinknak kiadott parancsokat, így egy nagy taktikai előrelépésről beszélünk (picit RTS szaga lesz így).
-Az X Rebirth-ben megszokott drónok, egész pontosan az ROV-k (játékos által irányítható drónok) nem lesznek bent a játékban, helyettük visszatérnek a régi vágású NPC drónok.
-Az X Rebirth-ben megszokott állomás-rendszer viszont marad, tehát minden állomást valamely módon szkennelgetnünk kellesz, hogy teljes képet kapjunk a gyártott árucikkekről.
-Kapunk még egy külön hajó specifikáció GUI-t, melyben például fejleszthetjük a hajóinkat, illetve egy állomás szerkesztő GUI-t, melyben megtervezhetjük az állomásainkat modulról modulra.
-Az állomásépítés telek rendszer alapján fog működni. Először az adott rendszer kormányától kellesz vásárolnunk egy telket, ahová építhetjük majd az állomásainkat. Amennyiben az első lépést kihagyjuk, azt a rendszer kormánya nem egészen fogja tolerálni, s meg is támadhatják majd a tulajdonod. Minél beljebb van a telek a rendszer magjához képest, annál drágább lesz. Viszont ezáltal, ha vállaljuk a kockázatot, a kalóz rendszerekben ingyenes lesz egy telket lefoglalni.
-A játék címe az "alapkövekre" referál, mint például házépítés előtt lerakandó alapra. Ezúttal az X univerzumot építjük újra.
Utoljára szerkesztette: tomonor, 2018.07.18. 00:56:29 -
#220 mivel sajat maguk a kiado ceg is, nem hiszem, hogy elkapkodnak a dolgot, es meg egyszer nem engedhetik meg maguknak a csufos bukast. -
TokraFan #219 Egosoft-nál? Optimista vagy! :-) Lesz az 2-3 év is.
Addig pedig az "xml szerkesztés" nevű, beépített minijátékkal üthetjük el az időt!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.17. 13:58:47 -
Jóózsf István #218 Az a jó! Akkor egy évig reménykedhetünk, hogy megcsinálják rendesen. Közben meg küzdhetünk, hogy valamennyire működésre bírjuk. (Fortélyok, csalafintaságok, trükkök, tippek, stb.) Ha egyből jó lenne, "unalmas" lenne! :-) -
mindero #217 Úgyis tele lesz hibával még egy évig :) -
Jóózsf István #216 Valami történjen! De ne az, amit valahol (egy fórumban) olvastam, hogy csak jövő év elején adják ki!!! (Február) -
mindero #215 Nem ugyanaz, de hasonló (legalábbis a régiekhez). -
TokraFan #214 Sajnos nem ugyanaz, mint az X. Próbáltam kb. egy éve, elég harmatos volt. Persze lehet, hogy azóta már javult. -
Jóózsf István #213 Nekem arról a bányászatról a Nómenszkáj jutott eszembe! -
Pares #212 Ez inkább Minecraft az űrben, mint X :D -
#211 Inkabb a ketto szerelemgyereke :) -
#210 ez inkább Space Enginers.. -
mindero #209 Ú emberek, olyan játékot találtam :D
Kb ugyanez mint az X, csak van egy procedurálisan generált galaxis, tele millió frakcióval + saját hajókat lehet tervezni.
Lehet flottád, gyárad....
Avorion a neve.Annyi h early acces. -
Micsu #208 megy a kettő egyszerre is hidd el, max nem fogsz naponta 12 órát játszani :P -
kisiku #207 Ez sem hülyeség...meglátjuk, egyelőre jusson túl a schengeni fa*ágon, mert illegálisan lehet jönni,és még hátba is veregetik az embert, de legálisan rohadt nehéz.Aztán ha nem megy, megyek ismét a szavannákra, aztán majd addig maradok, amíg megesznek az oroszlánok -
kisiku #206
Ideje felnőni...és változni. Eleinte a magányt rejtettem el a játékban, de annak vége. Igen, ez tipikusan nagyon jó magányosság ellen, még akkor is, ha az űrben is egyedül vagyunk. -
tomonor #205 Ha venné a fáradtságot az Ego és integrálna egy coop játékmód opciót, még el is menne. -
#204 Szerintem jobban jársz ha rászoktatod a játékra, és az űrben egy esküvő , így mindketten jól jártok. -
Stormbird #203 -
Jóózsf István #202 Anélkül, hogy fogadatlan prókátort játszanék, Viku nem úgy nyomja, ahogy mi: Ha van két-három órája, akkor leül, hanem leül, és szökőévenként feláll pisilni...
Legalábbis az eddigi teljesítményéből én így számoltam!
Az meg nem a hosszú békés kapcsolat receptje, még húsz év házasság után sem! -
tomonor #201 Megy a kettő egyszerre is, hidd el. -
kisiku #200 Basszus, én meg építem a magánéletemet!
El kell döntenem, mi lesz a fontosabb: csodálatos párom vagy az X világ...mindegy, még nem házasodunk
-
TokraFan #199 Nem is tudtam, hogy Amigára is fejlesztettek. Ilyen régi cég az Ego? :-)
X4: Egy pöttyet nekem még túl "színes" a játék, ez már a Rebirth-nél se jött be. Lego érzést kelt. De ez legyen a legnagyobb baj vele...Érdeklődéssel várom a 20-át. -
Jóózsf István #198 Vannak hírek!
A képernyőmentések véglegesnek tűnnek. De majd biztos elmondják 20.-án! -
#197 Hat, erre mondtak ok, oke, oke, de nem akarnak "a" TES es FO sracok lenni, ki akarnak probalni valami ujat. Hatha egy urben jatszodo openworld jatek lesz az, eddig minden pletyka (ami nem theorycraft) egyre inkabb megerositi ezt. Egy honap mulva E3, hatha...
X sorozat, SC, Elite Beyond, NMS update, siman johetne hozzajuk barmi, olyan keves van beloluk :) (bar en mar annak is orulnek, ha a regi Origin fele WC sorozatot es spinoffjait kiadnak remastered verzioban) -
TokraFan #196 Nem lenne rossz, főleg, ha olyan szinten lenne szétmodolható, mint mondjuk a skyrim. De én attól tartok, hogy az open space stílus a Bethesdától olyan messze áll, mint Makó-Jeruzsálemtől. Bár ki tudja, reméljük a legjobbakat. Elvileg még idén megjelenik. -
#195 Annyit tudni rola, hogy teljesen onallo IP lesz, scifi kornyezetben, openworld stilusban, koze nem lesz a Fallouthoz vagy TES-hez. Arra tippel sok ember (nyilvan a hangsuly a tippen van), hogy hatha ezuttal elmozdulnak az egy vilagu "roghoz kotott" stilustol es lesz belole egy nyitott galaxissal rendelkezo elite/x/sc/freelancer/wc/barmi jatek. Mar csak a neve miatt is. Mast, az elso mondatot leszamitva nem tudunk rola. -
TokraFan #194 SC nagyon jónak tűnik, de még messze van a késztől és sajnos az is MMO lesz (az SP része pedig egy sztori alapú lineárisabb valami, nem sokban fog hasonlítani az X-re).
Bethesda játékáról nem tudni szinte semmit, de mivel alapvetően a Fallout "univerzumban" játszódik majd a hírek szerint, ez inkább egy scifi-sebb Fallout/Skyrim keverék lesz, ami nagyon jó is lehet, de ennek még annyi köze sem lesz majd az X-hez elvileg. -
#193 Majd jon az SC, vagy kesobb a Bethesda Starfieldje, azok hatha. Vagy azok sem... -
TokraFan #192 Nekem is pont ez az álmom, de soha nem fog megvalósulni...Még csak kísérletet sem látok rá évtizedek óta. Vagy ilyen Elite szerű üres és unalmas lehúzás van, vagy esetleg elmennek masszív multiplayer irányba, ahol rá van erőltetve a játékosra a közösségi "élmény", amitből én mondjuk köszönöm, nem kérek.
Minden második cég survival játékot fejleszt, úgy tűnik, ebben van üzlet. Pedig az NMS a bukása ellenére azt azért megmutatta, hogy pl. a felfedezés irányti vágyra és a SciFi vonalra elképesztő igény van, ahogy az általad említett Mass Effect is fergeteges eladásokat tudott felmutatni. Mégsem lép senki, ami érthetetlen. -
mindero #191 Mondjuk erre az X4nek meg lenne minden esélye, csak képtelenek egy épkézláb történetet írni hozzá. Pedig nem kéne nagy valamire gondolni, kéne 4-5 szimpi szereplő egy főgenya aztán mehetne a háború, dráma, haddelhad ármány és csábítás.
Csak sajnos mindig olyan gagyi lesz a főszáll. Az Xrebirth is akkor ért véget mikor kezdett érdekes lenni... -
Pares #190 Mind a kettő MMO, egészen más, mint amire én gondolok. -
#189 Ezt akarja az Elite meg az SC is.. csak nagyot akarnak harapni.. ez főleg az SC re igaz.. néha a kevesebb több. Egy űrszim játékban nem feltétlen kell szerintem fps.. -
Pares #188 Addig létezik Egosoft, amíg valaki, akinek sokkal több embere és erőforrása van, rá nem jön, hogy mekkora potenciál van egy ilyen játékban. Valószínűleg soha nem fog megvalósulni, de azért álmodozhatok róla... Gondoljatok bele egy olyan játékba, ami ötvözi az X-et egy történetközpontú RPG-vel (mint egy Mass Effect), amiben mindent meg lehet csinálni, amit az X-ben, de az opcionális fő történet, a küldetések és a karakterek (+ minden, amiben ezzel kapcsolatban az X-ek gyengék) A++ szinten vannak. Kb. mint egy Skyrim az űrben, csak a lóvásráláson túl saját céh alapításának lehetőségével, vár építéssel, komplex gazdasággal... Ráadásul az űr nem olyan, mint egy ország vagy földrész, aminek határai vannak, folyamatosan lehetne bővíteni új rendszerekkel is... -
TokraFan #187 Nagyon várom a játékot, nincs jelenleg semmi, amivel helyettesíteni tudom az X-et. Elite-t végleg letöröltem és nem is kerül vissza addig, amíg komolynak nevezhető tartalom nem kerül bele, az SC nagyon ígéretes, de még messze van a késztől. Nincs tehát alternatíva. -
Jóózsf István #186 Valójában, csak szuggggeráció volt részemről az Egó felé, mert nálam is naprakészek az információk!